Szemtelen csábító (Ez nem lehet szerelem) - Befejezett

A boldogító hír

Constance: Ez... nem lehet...

Orvos: Minden rendben Miss. Garnier?

Constance: Elnézést, csak lenne pár kérdésem. Mennyi ideje és akkor miért voltam ennyire rosszul?

Orvos: Két hetes a magzat, valamint úgy tűnik a teste hatalmas tehernek lett kitéve, ami afféle alvó állapotot akart beiktatni ez ellen. Magyarán, nagy volt a stressz szint és a szervezetét ájulásra kényszerítette. Az émelygés meg alapból jár hozzá.

Constance: Értem...

Orvos: Nos, magukra hagyom önöket, hogy közölje vele a hírt.

Constance: De...

Ki is ment. Terhes? Hogy lehettem ennyire óvatlan? Most mi tévő legyek? Már réges rég megfogadtam, hogyha valaha terhes leszek, nem számít mennyi idősen, nem fogom elvetetni. De ez így is túl korai! Hogyan mondjam el neki? Ezt lehet egyáltalán úgy közölni, hogy ne legyen belőle gond? Túl sok a kérdés... Nem a miatt aggódok, hogy Dake nem fog segíteni. Hiszen már tudom milyen jó ember. Csak nem tudom, mit mondhatnék.

Dake: Minden rendben? Remélem nincs semmi komoly baj!

Constance: Tudod... az-az igazság, hogy... istenem...

Dake: Mi az? Rosszul vagy?

Constance: Igen!

Lehet, a szívem mélyén örülök a babának, de maga az ördög, hogy így kikészíti a testemet. Senki nem közölte, hogy a terhesség ekkora őrülettel jár. Persze az elméletet tudom, de így sem értem.

Dake: Haza kísérlek és veled maradok. Nem szeretnélek magadra hagyni most.

Constance: Köszi...

Dake: A busz most nem lenne túl jó, felhívom a nagybátyámat, hogy segítsen.

Constance: Hogy jöttél ide busz és kocsi nélkül?

Dake: Futottam...

Constance: Eddig? Nem volt ez túl sok?

Dake: A történtekhez képest nem.

Akkora bolond, de nagyon szeretem. Ha most nem is, de később, a megfelelő pillanatban, bevallom neki mi is történt. Borisz értünk jött autóval, de nagyon fáradt voltam, így elaludtam. Délután kettőkor ébredtem fel, de nem volt ismerős a hely ahol aludtam. Mindenképp tudtam ennek ellenére, hogy hol vagyok, hiszen a szoba tele volt szörfös cuccokkal. Annyira Dake-re jellemző. Felkeltem és közelebb mentem, megnézni a deszkáját. Hullámok díszítették és gyönyörű kék-fehér színe volt. Egy kicsit megsimítottam és éreztem a szerkezetén, hogy mennyire régi.

Dake: A bátyámtól kaptam.

Constance: Dake! Nem halottam, hogy bejöttél. A bátyád?

Dake: Igen. Ő tanított meg szörfözni, de mikor betöltöttem a tizenkettőt nem láttam többé.

Constance: Miért?

Dake: Amerikába költözött és nem küldött semmilyen üzenetet. Ennyire érdekeltem.

Constance: Biztos bonyolultabb ennél, mert ha neked adta ezt a deszkát, akkor sokat jelenthetsz neki.

Dake: Nem csak róla van szó...

Constance: Miért?

Dake: Nem számít... Jobban érzed magad?

Constance: Már igen, de...