Harry Potter és az Eseménytelen Év

1. Fejezet

Hermione már egy órával a Roxfort Expressz indulása előtt kint volt a King's Cross pályaudvaron. Szüleitől is elköszönt már. Nehéz volt búcsút vennie tőlük, hiszen még csak nem régen egyesítették újra a családot, ugyanakkor izgatott is volt, hogy visszatérhet az iskolába. 

A lány nem szerette azt a kapkodást, amit a Weasley család minden évben művelt szeptember elsején. Részben ezért is döntött úgy, hogy az utolsó alkalommal, hogy a Roxfortba utazik, akkor nagyon időben ki fog érni az állomásra. Még szokatlan volt számára az a gondolat, hogy most megy vissza utoljára diákként. Pont emiatt úgy döntött, hogy idén minden területen kitesz magáért, mindent a lehető legjobban fog csinálni. A maximumból is többet akar kihozni. 

Amellett, hogy ezeken mélázgatott, volt még egy dolog, amin szeretett volna kicsit egyedül gondolkodni. Ez pedig Ron volt. A fiú Harryvel együtt nagyon elfoglalt volt a nyáron, ami teljesen érthető is volt. Komoly munkával segítették a Minisztériumot. Leveleztek, amennyire gyakran csak tudtak. Azonban Hermionének olyan furcsán zavaró hiányérzete volt. Először még nem tudta, hogy mi akar ez lenni, de ahogy egyre többet gondolkodott rajta, egyre határozottabban körvonalazódott ki benne. A hiányérzetét az okozta, hogy egyáltalán nem volt "járás" érzete a kapcsolatuknak. A temetések óta nem is találkoztak, leveleiket ha valaki elolvasta volna, nem jött volna rá belőle, hogy ez a két ember jár egymással, mert semmi sem utalt rá. Hermione mindig próbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat azzal, hogy ez csak biztos azért van, mert nagyon régóta barátok. Viszont valahogy mindig vissza-visszatért ez a zavaró érzés. Néha már az is eszébe jutott, hogy mi van akkor, ha csak azért jöttek össze, mert a körülmények - az állandó veszély, halálos fenyegetések, a háború, Voldemort, a közös veszteségek - összesodorták őket? Természetesen nagyon hiányzott neki a fiú, de ezt igazából ugyanúgy elmondhatta Harryről vagy Ginnyről is. 

Egy szó mint száz, Hermionét kétségek gyötörték. Remélte, hogy amikor újra találkoznak, majd elmúlik ez a sok kétely és kitisztul a kép. 

Amikor negyed órával az indulás előtt sem látta még sehol a Weasley-családot és Harryt, sóhajtott egyet, megcsóválta a fejét, majd azt mormogta maga elé: tipikus. A lány úgy döntött, felszáll a vonatra és foglal egy kupét maguknak, hogy amikor utolsó pillanatban betoppannak a többiek, már legyen hova ülniük. Elkezdte felrakni a vonatra a csomagjait, azonban utazóládájával meggyűlt a baja. 

- Ezek szerint az új tankönyvek  sokkal súlyosabbak, mint a régiek - gondolta magában és valahogy sikerült félig felszuszakolnia a vonatra. Azonban a gravitáció beleköpött a levesébe és az egész elkezdett visszafelé borulni. Két kezével és az arcával sikerült kitámasztani a ládáját, hogy ne csússzon tovább. Már épp azon kezdett el agyalni, hogy most hogyan tovább, amikor meghallott egy ismerős hangot:

-Wingardium Leviosa! 

Hermione érezte, hogy a karjai megkönnyebbülnek, ahogy a ládája szép lassan a levegőbe emelkedett.

-Köszönö-MALFoy?! - Ahogy a vonaton álló fiú elől ellebegett a ládája, döbbent rá Hermione, hogy a segítője nem volt más, mint Draco Malfoy. 

-Granger?! - Malfoy ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint a lány. Meglepetésében le is ejtette a 30 centitől a padló felett lebegő ládát, ami hangos csattanással zuttyant le. Két másodpercig csak pislogtak egymásra, majd mindketten elfordították a fejüket és elhúzták a szájukat.

-Ez kínos - morogta Hermione.

-Az.  Én leléptem - válaszolta a fiú és amilyen gyorsan csak tudott becsörtetett a vonat belsejébe, mintha az előbbi meg se történt volna. 

- Na ez vajon melyikünknek volt kínosabb? - gondolta Hermione, majd összeszedte csomagjait - Legalább fent van mindenem a vonaton. Ez is valami.

A lány egyáltalán nem számított rá, hogy mindazok után, ami néhány hónappal ezelőtt történt, Draco Malfoy élni fog a lehetőséggel és visszatér a Roxfortba. Egyáltalán hogyhogy megengedték neki?! Mármint oké, hogy az anyja megmentette Harryt, de akkor is! Az egész családjuk halálfaló... Ez tuti Dumbledore portréjának a műve, ő imádott második esélyeket osztogatni mindenkinek.. Uhh, na mindegy, keressünk egy üres fülkét. Nem hagyom, hogy ez a kis menyét elrontsa az utolsó évemet. - a lány magára erőltetett egy mosolyt és elkezdte végig járni a vagont.

Nem sokára sikerült is találnia egy üres kupét. Hermione úgy vette észre, hogy jóval kevesebb mardekárost lát a vonaton, mint korábban megszokta. Nem volt sok ideje tűnődni ezen, mert szinte egyből azután, hogy felpakolta csomagjait, kiengedte Csámpást a ketrecéből és kényelembe helyezte magát, valaki elhúzta a kupé tolóajtaját.