Életért halállal

Prológus

Mikor az emberiség világában történt egy katasztrófa, amit ők úgy hittek, hogy csoda, minden megváltozott. Egy köztük istenített tudós feltalálta, hogyan lehet kinyitni egy olyan kaput, amely más világokba vezet át. Ám ezek nem más világok voltak. Hanem a dimenziók. Kitudódott tehát a tudatlan emberek számára a hét dimenzió. Különböző lények tértek át, és meséltek a mindenhatóságról.
Az emberek nem tudták, hogy nem csak jó szándékú lények térnek át, de nem is foglalkoztak velük. Friss, ropogós tényeket közöltek velük. Az első dimenzióból mesélte el valaki nekik a lényeget. A hét dimenzió közül, mindegyikben más egyed élt. Az elsőben az Isteni óriások, akiknek hatalmukban állt, akár egy bolygó elpusztítása is, másodikban, ahol nem létezett az idő fogalma, senki se öregedett, és nem léteztek férfiak, a Bölcsek dámái. A harmadik dimenzió kapuja a Föld volt, a tér, és az idő kontinense, itt települtek le az Emberek, majd utána jött a negyedik, ahol az anyatermészet  volt található, a Halhatatlanok, akik különleges képességekkel lettek megáldva. Senki se mert belépni a kapun, mert az járta, hogy kannibálok lakják a világukat. Csupán ennyit tudtak róluk, se a kinézetüket, se a világot nem tudták elmesélni. Az ötödik egy kietlen hely lett, mert a tündérek, akik belakták, nem tudták feltartani a létesítményt, evakuálniuk kellett, így szerte az mindenható univerzumokban élnek a mai napig. A hatodik világ a sötétségbe burkolózott, mivel az Érzékenyek lakták be, s, ha valaha is érte napsugárzás a földjüket, elhamvasztott mindent. És végül a hetedik dimenzióban éltek a Száműzöttek. Az összes helyen a legszörnyűbb rabszolgákat, haramiákat szállították ide, hogy ott éljenek és csináljak maguknak családot. Ezzel csak az a gond, hogy a hetedik dimenzió a démonok földje, tehát ha rád találtak, megöltek. Az emberek megrémültek, ahogyan találkoztak az első újszülött démonnal. A kis szörnyeteg, ahogyan kinyitotta sárga, rikító szemeit, rögtön megölt minden emberi lényt a laborban. Így a tudósok mindent kipróbáltak, mire sikerült megölniük. Radioaktív-sugárzást vetettek be, és még az se érdekelte őket, ha felrobban a kóceráj. Végül a lény, az első halvány ultraibolya fénytől sistergett, s hamuvá égett. Ezek után betiltották a kapukat, és azt hitték, megmentették az életüket. De már késő volt.

Évtizedekkel később, rábukkantak egy halhatatlanra, s rájöttek, hogy sok kapun rések maradtak, így ki, és be tudtak sétálgatni a teremtmények. A harmadik dimenzióban szinte mindegyik lénnyel párosultak az emberek, így egy katasztrófa indult el. Az éghajlati tényezők megváltoztak, nyáron is hullott a hó, a Nap sugárzása nem jutott be rendesen a légkörbe, így tél született, amit később egy Jégkorszak köszöntött. Az emberiség agyasai kitalálták, hogy az emberiséget evakuálják a negyedik dimenzióba, mivel minden kiszámíthatatlan lett. A halhatatlanok szeretettel várták a kiválasztott embereket, akik mögött a kaput bezárták, s ők ott rekedtek. Viszont senki se élhetet sokáig boldogan, hiszen a hetedik világban egyre többen akarták a hatalmat saját markaikban. A démonok elkezdték megszállni a világokat, de mikor elkezdték a negyediket megszállni, a kapu őrzök bezárták, és senki se mehetett se ki, se be. A halhatatlanok bezárkóztak, és nem foglalkoztak senki mással, csupán saját magukkal. A történelem legsötétebb éveit innen számoljuk. 

A démonok megpróbálták elfoglalni a kietlen világot, de valami hihetetlen erős pajzs nem engedte át őket, hanem megölte. Így az univerzumok legostobább lényei visszavonultak, mert megijedtek. Az évek megint teltek-múltak, s közben a kis Heaven Floyd, félig halhatatlan, félig ember, s aki a negyedik világban született, de szüleitől elrabolták, és mielőtt a kapuk bezárultak volna, átvitték a harmadikba, felnőtt. Szolgaként nevelték fel, de ennek már tizenkilenc éve, hogy megtörtént. Egyedül volt a hidegben. 

Heaven egy alacsony, karcsú alkatú lány volt, mellkasig érő hullámos, barna hajjal, szürkés pupillákkal, és világos, selymes bőrrel. Mindenki mutánsnak nézte az emberi iskolákban, hiszen nem igazán találkozhattak halhatatlan gyermekével. Anyja haja dússágát örökölte, s alkatát, míg apja halhatatlanságából kapott egy erőt, miszerint látja mások jövőjét. Sokan kicsúfolták emiatt, mikor próbált nekik segíteni, de egy idő után magába zárkózott, nem beszélt senkivel, az örökös fagyok miatt szerencséjére mindig hordhatott kesztyűt, így csak ritkán volt látomása, mert általában csak akkor jön elő nála, ha másokkal érintkezik. A "gyámjait" börtönbe zárták, miután rajtakapták egy bank kifosztása után. Heaven egyedül maradt, de nem gyászolt, s nem is örült. Ő csak élt, s megkönnyebbült, mikor letette az érettségiét, és elballaghatott a középiskolából, amiből csupán tíz maradt fent, a Jégkorszak beköszönte óta. Az időjárás még mindig kiszámíthatatlan volt számukra, de elviselhetőbb. Egyre többször sütött a nap, egyre többször volt melegebb, mint mínusz húsz. De nem tarthatott sokáig, mivel a démonok hadüzenetei megismétlődtek. Heaven élete is megváltozott ezáltal.