Want

40 10 3
                                    

Az éjszaka sötétjét halk sóhajok, lihegés törte meg. Ebben a feketeségben a kinti lámpák kissé gyöngécske fénye, csak az ágyban fekvők sziluettjét mutatta. Egy vékony alak hangos levegővételekkel zuhant a másik mellé, aki ugyanolyan mozdulatlanul feküdt, mint amikor elkezdték. 

 Ismét a semmibe meredt. Szemei lassan lecsukódtak, teste nem érzékelte a télbe hajló időjárással járó hideget.

Reggel, egy szó nélkül felkelt, némasággal megállapítva, hogy ma is egyedül maradt. Összerendezte az ágyat, és egy mosolyt engedett az éjjeliszekrényen levő képhez. 

Ez az egyetlen tárgyi bizonyíték amibe kapaszkodhat. 

Minden ugyanolyan érintetlen maradt, mint ahogy tegnap hagyta. Mikor rájött, hogy semmi dolga nincs, egyszerűen fogta magát, és kisétált a lakásból. Zsebre dugott kézzel sétálgatott a városban, céltalanul. 

A hely amit ő oly boldogan otthonnak hív, szívszorító hidegséget árasztott. Az idő egyre hűvösebb lett, és hiába volt november eleje, a hó szállingózni kezdett.

Egy pillanatra megállt minden. Az utcán levők az égre pillantottak. A hó egyre sűrűbben hullott, és hirtelen mindenki sietni kezdett hazafelé.

Kivéve Wonhot. Hova menjen haza, ha nincs is hova.

Csak akkor fordult vissza, mikor már átfagytak a kezei. Hideg, piros ujjai a fagyos kilincsre nyomta, majd belökte az ajtót. A teste először kedvesen érzékelte a hirtelen jött meleget, de a szeme, ugyanazokat a rideg bútorokat látta. 

Lassan levette a kabátját, majd a fogasra téve, beljebb sétált. Fülei, számára idegen hangot érzékeltek, így a forrás felé indult. Lábai nehezebbek lettek, ahogy felismerte a hangokat. 

A feje hirtelen üres lett. 

Halkan kinyitotta az ajtót, szeme a két alakra összpontosult. Akait összepréselte, és egyenesen farkasszemet nézett Minhyukkal, aki csak egy gúnyos mosollyal köszöntötte. Tekintete ezután a másikra vezette, akinek olyan öntelt arckifejezés ült az ábrázatán, hogy attól Wonho egyre kisebbnek érezte magát. 

A két fiú némán, mégis diadalittas arccal felállt, és felöltöztek. Először a számára ismeretlen ment ki, és mikor Minhyuk mellé ért, ujjaival végig simított Wonho arcán.

- Majd visszajövök. 

Lovely Lies [✔]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang