Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

3.Fejezet

Egy új életvitel

(Yuuki szemszöge)

1 hét múlva...

Egy hét telt el azóta, hogy a Kuran birtokon élek.Pompásan érzem magam. Nem hiányzik senki és semmi. Még Zero- ról és Yori- ról is megfeledkeztem. Nem is volt nehéz. Rengeteg dolgom volt a kastélyban. Először is Ruka elkezdte megtanítani nekem a vámpír illemet és ,,viselkedés tant" tanított nekem. Továbbá megtanított öltözködni. Divatosan öltözködni és megmutatta, hogyan ápoljam a szépségemet. Furcsa volt ilyeneket tanulni, de valamennyire muris is.

Aido mágiát tanított nekem. Egy hét után képes voltam elaltatni valakit, vagy megsebezni, mágiával. Aido mellett Kaname is besegített, mivel ugyanolyan képességünk volt, ő tudta a legjobban, hogy mivel tudom kihozni magamból a legtöbbet. Nem is voltam rest. Mindent megtettem, amit csak kértek tőlem. Igazi vámpírrá szerettem volna válni. Méltó akartam lenni a nevemre. Büszkévé akartam tenni a bátyámat.

A legnehezebbnek Akatsuki edzése bizonyult. Eddig is sokat sportoltam, meg jó kondícióban voltam a prefektusi munka miatt, de nem egy vámpírhoz mérten. Hozzájuk képest gyenge voltam. Megtanultam gyorsan és hosszú távon futni, pusztakezes harcra is tanítottak. Kaname állítása szerint, nem engedhette meg magának, hogy nem tudjam megvédeni magam. Nagyon féltett. Mindentől óvott. Legalább is próbált. Kíváncsi természet vagyok és minden érdekelt. Nem volt ereje mindentől távol tartani.

De nem csak ereje, de ideje sem volt távol tartani a veszélytől. Az éjszaka minden percében dolgozott, nappal pedig, mint egy rendes vámpír aludt. Kaname egy új vezetőséget szeretne létrehozni, aminek a feje ő maga lenne, hogy a vámpírok uralkodói ismét a Kuran- ok lehessenek, de mégse legyen visszaállítva a társadalmunkban a királyság. Így hát Kaname létre akar hozni egy általa vámpírok tanácsának nevezett szervezetet, melynek tagjai a Kuran- okhoz hűséges nemesek lennének. Mivel annyit értek a politikához, amit Kaname eddig elmagyarázott, nem igazán szóltam ezen ügyeibe, de nem is voltam boldog, amiért minden percét ez tölti ki és sosincs mellettem. Egyszer meg is próbáltam elmondani ezt neki, de mintha a falnak beszéltem volna.
- Kaname! Menjünk el sétálni. Találtam egy tengerparti barlangot, amit a víz mosott ki. Gyere nézzük meg közelebbről.
- Sajnálom Yuuki, de amint látod most nem érek rá. Éppen dolgozom. De szerintem Ruka és a többiek szívesen veled mennének. Hívd el őket- hárította a kérésemet.
- De én veled szeretnék menni- erősködtem tovább.
- Yuuki. Dolgozom! Nincs időm most erre. Menj el mással!- emelte fel a hangját, miközben az asztalánál ült és a telefonért nyúlt.
- De én veled szeretnék kettesben elmenni. Hiányzol Kaname! Értsd már meg- fakadtam ki végül, mire végre felfigyelt.
- Hmm. Te is nekem Yuuki. De tudod, ezt a lehető leghamarabb el kell intéznem, különben a vámpírok fellázadhatnak ellenünk. Nem nagyon merik megtenni, de ez az állapot nem fog sokáig tartani. Addig is kérlek légy türelemmel és várj rám. Rendben? Most pedig eredj. Nézd meg azt a barlangot amit szerettél volna- állt fel a székből. Odajött hozzám, jó szorosan átölelt és megcsókolt. Olyan hévvel, mintha nem akarna elengedni. Őszintén én sem akartam, hogy abba hagyja, de észbe kapott, hogy dolga van és elszakadt tőlem.
- Nem fogom megnézni. Ahogy kérted én várni fogok rád és a tervem szerint ketten fogjuk megnézni azt a vízmosást- bújtam hozzá. Megint megszorongatott, de most én váltam el tőle. Sok akaraterő kellett hozzá, de végül csak sikerült ott hagynom.

Igaz, hogy nem volt rám sok ideje, de azt nem mondhattam, hogy nem szeretett. Sokszor meglepett különböző dolgokkal. Ékszerekkel, ruhákkal vagy egy- egy nagy csokor virággal. Így próbálta pótolni azt, amit az idejével nem tudott megadni. Nem szóltam semmit, mert tudtam, hogy próbálkozik. Ennek ellenére szomorú voltam, de legalább találtam hobbit.

Amíg Kaname dolgozott, addig én a könyveket bújtam. Mindet, amit a könyvtárban találtam. Azokat részesítettem előnyben, melyekben családunk történetei voltak megírva, de minden könyv érdekelt és egyikben sem csalódtam. Mindegyik izgalmas és eseménydús volt. Rengeteget tanultam belőlük a fajunkról, de persze a ,,tanóráim" sem maradtak el. Az edzéseket és Ruka óráit sem hanyagoltam el. Mindegyiken rendesen tettem a dolgomat.

Az étkezéssel sem volt probléma. Ha valaki bejött volna hozzánk, nem vette volna észre, hogy vámpírok közé megy. Emberi étket fogyasztottunk és emberi folyadékot ittunk. Persze a desszerthez nem emberi folyadék volt, hanem ott fogyasztottuk el a szomjúságunk kielégítéséhez szükséges vérmennyiséget, borospoharakból. A vért a földalatti termek egyikében tartottuk, borospalackokban. A konyhában mindig csak annyi volt, amennyi egy étkezéshez szükséges volt. Persze Kaname meggyőződése az volt, hogy nem fogyasztok elég vért a vacsoráknál, ezért lefekvés előtt mindig megkérdezte, hogy szomjas vagyok- e. Ha ,,igen"- nel feleltem a saját vérét kínálta nekem. Csak nagyon ritkán folyamodtam ehhez. Általában kibírtam az étkezésekig, de Kaname nem kötelezett rá, ahogy arra sem, hogy egy szobában legyünk. Ő és én külön hálókban töltöttük a magunk éjszakáját, azaz a nappalokat. Nagyra értékeltem, hogy nem mindent akar egyszerre.

Mikor a nemesi családok megtudták, hogy létezem és hazatértem sorra érkeztek az üdvözlő levelek és a látogatások. Minden nemes valami módon hódolatát fejezte ki előttem. Nekem nem igazán zavart ez bele az életembe, de tetszett, hogy tisztelnek. Nem voltam sohasem hatalom éhes, de nem vetettem meg, ha valaki tisztelt. Nem is törődtem velük. Ezt Kaname- ra hagytam. Ő pedig féltett engem. Nem jöttem rá mitől amíg el nem mondta.
- Attól féltelek, hogy beolvasztanak maguk közé. Azt szeretném, hogy ilyen maradj. Az aki vagy. Aki bármennyire is szomorú vagy elkeseredett, de tud mosolyogni és aki minden szavával, érintésével, csókjával és pillantásával felolvasztja a szívemet borító jeget. Aki melegséget hoz a fagyos éjszakákba. Aki színekkel tölti meg a fáradtságos és monoton hétköznapokat.
Annyira meghatódtam a szeretetén, hogy nem bírtam visszafogni magam és ajkaimmal az övére tapadtam. Jobban szeretett, mint hittem, de én is imádtam őt. Az nap megígértem neki, hogy mindig is az maradok, aki voltam a húga és szeretője, de azok előtt, akik nem tartoznak a családba fel fogom venni a hideg maszkot, ami eltakarja valódi énemet és egy igazi vámpír hercegnővé tesz. Helyeselte az elhatározásomat. Tudta, hogy így megőrizhetjük kapcsolatunk tisztaságát és őszinteségét. Így nem árulhatjuk el egymást és engem sem változtathatnak meg.

Egy délután, mikor épp a szirti pavilonban olvastam az első Kuran királyról egy könyvet, Akatsuki lépett hozzám.
- Elnézését kérem Yuuki úrnő, de levele érkezett.
- Értem. Ki küldte?- vettem át a papírt, ami nem levél, hanem meghívó volt.
Gondosan kibontogattam és elolvastam, közben Akatsuki egy lépést sem tágított mellőlem.

,,Kedves Yuuki és Kaname Kuran!

Mély tisztelettel meghívjuk önöket a Kurosu Akadémia újjá épülése alkalmából rendezett bálunkra.
A bál helyszíne: a Kurosu Akadémia bálterme.
Időpontja: 2010.07.10.
A bálon jelen lesznek: - a nappali tagozatos diákok,
- az esti tagozatos diákok,
- az iskola pedagógusai,
- az iskola igazgatója.
Szeretettel várjuk önöket!
Tisztelettel az iskola vezetősége: Kaien Kurosu és Toga Yagari
2010.07.03."

Nagyon meglepődtem, amikor elolvastam. Nem tudtam milyen nap van az nap.
- Akatsuki! Hányadika van ma?- kérdeztem meg tőle.
- Július 5- e, úrnőm- válaszolta tisztelet tudóan.
- Értem. Ha most megbocsátasz- álltam fel.
A könyvet a pavilonban hagytam és rohantam fel Kaname dolgozó szobájába.
- Kaname! Kaname! Ezt nézd meg- rontottam be hozzá. Szerencsére nem zavartam meg semmiben.
- Mi az? Mi történt Yuuki?- rémüldözött.
- Olvasd el! A nevemre jött, de kettőnknek címezték- nyújtottam felé a meghívót.
Hamar át is futotta és féloldalas mosoly jelent meg az arcán.
- Ez érdekes. Nem hittem volna, hogy még meghívnak minket az akadémia rendezvényére- tette le a papírt.
- Most mi legyen? Elmenjünk?- kérdeztem és megfogtam a kezeit.
- Neked van kedved? Én szívesen elmennék. Jó lenne megmutatni téged az ott maradt nemeseknek is. És az igazgató is megbizonyosodhatna arról, hogy jó kezekben vagy itthon- nézett mélyen a szemembe.
- Nem bánom legyen. És mi lesz Yori- val és Zero- val?- aggodalmaskodtam jó előre.
- Mi lenne? Most legalább gyakorolhatod az általad hideg maszknak nevezett viselkedést és arckifejezést. Na? Mit szólsz?- vont közelebb magához.
- Igazad van. Akkor menjünk el- bújtam bele a mellkasába.
- Jól van. Szerintem jó mulatság lesz. De ha neked nem tetszik, azonnal haza jöhetünk. Vagy én teszem számodra élvezetessé a bált. És ne feledd. Te hozzám tartozol. Nem engedem, hogy másé legyél- szorított teljes erőből magához, ami teljesen megnyugtatott és elvonta figyelmemet az aggályaimról...