Vampire Knight HUNTING ✅ (Befejezve)

14.Fejezet

Veszélyes éjszaka

Yuuki szemszöge)

Mikor leült a por láttam, hogy eltaláltam Zero- t, de csak megsebesült. A nyomorult a sárkányok erejét a lábát fogó jégre irányította és lerombolt azt. Kisebb sebesülésekkel tehát épségben megmarad.
- Szerencsés vagy Zero! Az ilyen támadásoktól a legtöbben meghaltak volna- fontam keresztbe karjaimat.
- Mint látod én még élek.
- Már nem sokáig!- emeltem meg a kezemet felélesztve a korábban lezúzott sárkányokat.
- Yuuki úrnő! Várjon!- kiáltotta Ruka.
- Mi történt?
- Kaname úrfi, Akatsuki és Ichijou menekülni kényszerültek. És Ichijou vérének illata terjeng a levegőben. Valószínűleg megsebesült- tájékoztatott Ruka.
- Értem. Akkor kövessük őket. Valószínűleg a folyóba menekültek. Tehát mi is ezt fogjuk tenni. Megkeressük éket és segítünk nekik. Induljatok! Én még elintézem Zero- t, hogy ne kövessen minket- utasítottam őket.

Ellenvetés nélkül a vízesés pereméhez futottak és leugrottak a folyóba.
- Bocsáss meg Zero, de ezt a táncot máskorra kell halasztanunk- ráküldtem mind a négy sárkányt, amik pont előtte értek földet és akkor port vertek fel, hogy eltudtam futni előle. Bele a folyóba.

Az E- szintű vámpírok inkább vérre szomjaznak, mint vízre. Ebből adódó a víztől való undoruk. Nekünk ez pont kapóra jött. Hajdanán Zero is ilyen E- szintű volt, ezért nem jött utánunk. Szabad volt az út lefelé a sodrás mentén.

Nem kellett megerőltetnünk magunkat, mert a sodródtunk a folyóvízzel együtt. Addig folytattuk ezt az utat, amíg távolról egy barlangot találtam a szurdokban.
- Aido! Ruka! Ússzunk oda be nappalra! Zero- tól úgy sem lenne nyugtunk, ha tovább mennénk- mutattam a hasadék irányába.
- Jó ötlet úrnő!- bólintottak és úszni kezdtek abba az irányba.
A folyó gyors sodrású volt ezen a szakaszon. Egy kissé nehézkes volt kikerülni belőle, de mikor sikerült ujjonghattunk.

A barlang ugyanis mély volt, tehát nehéz benne kívülről felfedezni bárkit is. Voltak kis mellékjáratai, amikben szükség esetén el lehetett bújni. A tetején volt egy kis kürtő, ami a felszínen egy ürgelyuknak látszik, tehát megint csak nem lehet észrevenni semmit és lehetővé teszi azt, hogy tüzet gyújtsunk. A mélységgel ugyanis együtt jár a sötétség és a hűvös. Egyikkel sem volt nagy baj, de mégis csak jobb, ha mindent lát az ember. Vagyis vámpír.

Így merengtem, mikor Aido megszólalt.
- Yuuki úrnő! Jön valaki!
- Csend legyen és gyertek ide!- hívtam magamhoz őket, mert én egy mellékjáratot fedeztem fel éppen.
Magam mögé toltam őket, ha Zero lenne az habozás nélkül lelőne minket. Nem hagyhattam veszni őket. És ha Zero lenne az ráugranék, hogy széttépjem, de nem ő volt. Szerencsére!

Amikor láttam, hogy egy tűzlabda robban szét a falon rögtön tudtam, hogy az nem lehet Zero. Kilestem és megpillantottam a bátyámat és kis csapatát. Kaname hátán pedig Ichijou- t sérülten.
Rögtön odarohantam hozzájuk, de előtte gondoskodni kellett tűzről.
- Aido! Vigyél magaddal valakit és menjetek hozzatok száraz fát. Már amennyire ez lehetséges. És kerüljétek a két vadászt!
- Igen úrnő!
Kiválasztotta maga mellé Ruka- t és elment. Akatsuki- ra itt volt szükség, hogy lássak.
- Te jó ég! Ichijou! Ki tette ezt?- felhajtottam a pulcsi és az ing karját és a vérző sebre mutattam.
- Toga volt! Annyira védett engem, hogy megfeledkezett magáról. Köszönöm Ichijou!- válaszolt helyette Kaname.
- Én is nagyon köszönöm Ichijou, hogy megvédted a bátyámat. Nagyon bátor voltál- hálálkodtam.
- Ez a kötelességem!- mosolygott.
- Meglehet, de hanem bánod meggyógyítalak. Most gyógyultál fel a nagyapáddal vívott harcból. Nem kell, hogy megint sebesült legyél- tettettem a felháborodottat.
Ichijou karja nagyon vérzett. Le kellett szorítanom valamivel. Az övem pont jó volt erre a feladatra. Fehér volt, de meg kellett tennem.

Leszorítottam a kezét. Ekkor tért vissza Ruka és Aido is. A fát ledobták egy helyre, Akatsuki pedig meggyújtotta. Volt már fény és meleg is.
Szükségem volt vízre, de nem volt mibe szállítani. Viszont Aido jege is megfelelő volt.
- Aido! Szükségem van egy kis jégre!- néztem rá.
Bólintott és mellettem egy kicsi jégoszlopot hozott létre.

Letörtem a tetejét a többit összezúztam.
- Köszönöm!- nevettem, mert furcsán nézett rám.
A jégtömböt Ichijou sebére helyeztem és elkezdtem letisztítani. Mikor körülötte tiszta volt a bőr, kiszedtem a golyót a sebből és megint lemostam az olvadó jéggel. Végül annyira, hogy ne csurogjon belőle a ér és korlátlanul használhassa a karját begyógyítottam a sebet. Ez a gyógyító képesség is a tiszta vérűek kiváltsága.

Pont volt nálam egy fehér kis vászonzsebkendő. Elővettem a zsebemből és a megmaradt heget azzal kötöztem be, hogy még véletlenül se szakadjon fel.
- Kész vagyok! Na milyen? Próbáld használni a karodat- kértem.
Azonnal ki is próbálta és megállapította, hogy jó munkát végeztem.

Nem fáztunk különösebben, de azért leültünk a tűz mellé mindannyian. Tegnap reggel óta nem aludtam egy percet sem, ahogy egyikünk sem. Fáradtak voltunk. A tűz pedig álmosított, ahogy néztük. Nem volt mit mondanunk egymásnak. Kaname elmondta mi lesz a dolgunk miután tovább indulunk.
- Szétválva kell folytatnunk az utat, ha esetleg megint megtalálnak felvehessük a harcot. Egészen hazáig külön megyünk. Ki tudja mikor és hol találnak ránk.
Helyeseltük az ötletet és csendben ültünk tovább a lobogó tüzet figyelve.

Kaname mellett ültem, aki megérezte enyhe félelmemet is. Magához ölelt és suttogva beszélt hozzám.
- Nem kell félni kedvesem! Elintézzük Zero- t és békében élhetünk majd- hajtotta fejét az enyémre.
- Nem magam miatt félek, hanem miattatok. Nem akarom, hogy úgy járjatok, mint Ichijou, vagy rosszabbul- fojtogattak a gyűlölet könnyei. Egy tiszta vérűnek nem szabad sírnia mások előtt ezért, hogy visszatartsam őket belefúrtam arcomat Kaname mellkasába.
- Miattunk ne aggódj. Megleszünk. Na! Gyere! Pihenj egy kicsit, biztos fáradt vagy- belehúzott az ölébe és ringatni kezdett.
Vállára hajtottam fejem, ő pedig a fejemre hajtotta sajátját és így ringatott, amíg végkimerülésben el nem aludtam. De mielőtt ez megtörtént volna az volt az utolsó mondatom, hogy ,,Gyűlöllek Zero!"

Beesteledett már, mikor Aido karjaiban ébredezni kezdtem. Már nem a barlangban, hanem az erdőben voltunk.
- Heh! Aido? Mit keresek itt? Hol van Kaname?- szegeztem neki a kérdéseket.
- Kaname nagyúr Akatsuki- val és Ichijou- val már elindult a másik úton. Nagyon mélyen aludtál és Kaname nem akart felébreszteni, ezért átadott nekem, hogy én vigyelek, amíg fel nem ébredsz- magyarázta.
Ekkor Ruka lépett a fejemhez és mosolygott.
- Persze látnod kellett volna az arcát! Nagyon elgyötört volt. Nem akart elválni tőled. Tényleg szívből szeret téged- mondta.
- Tudom. Ahogy én is szeretem őt. Aido! Lerakhatsz megállok a lábamon- veregettem meg a vállát.
- Igenis!- és gyengéden lerakott a földre.
Az út további részét a két lábamon folytattam. Egészen addig amíg Toga meg nem talált minket...