Kávészünet☕

Elizabeth in WonderLand 1/2

Szintén egy másik alternatív világ, avagy mi lenne, ha minden történet megtörtént volna? 

- Elizabeth! Azonnal gyere vissza!

- Nem! Elegem van belőletek! - kiáltottam vissza anyáméknak, akik épp a folyosón loholtak utánam. Meguntam az egész napos tanulást, azt, hogy nincs egy pillanat szabadidőm se. Értem én, hogy nekem kell majd átvennem a hatalmat az ország felett, de még csak 16 vagy, igazán engedhetnék, hogy korombeliekkel játsszak, vagy ha azt nem is, csak néha, hogy kimenjek szaladgálni, vagy fára mászni. De ez az istentelen habos-babos ruha tesz róla, hogy ne tudjak. Úgy utálom!

- Kisasszony! - álltak elém az ajtóban az őrök, én azonban toppantottam egyet a kényelmetlen magas sarkúmmal, és határozott léptekkel eléjük mentem.

- Engedjetek ki! Ez parancs! - rivalltam rájuk. Egy pillanatra összenéztek, de tették, amit kértem, így én ki tudtam menni a friss levegőre. Istenem! Milyen régóta nem éreztem már ezt.. Nagyjából két hete, mikor meglátogattuk a szomszédos királyságban levő keresztanyámat, és akkor is csak arra az időre, amíg beszálltunk a kocsiba, ami elvitt. Lehet, most is oda kellene mennem, elvégre Keresztanya szeret engem, és sose tilt meg semmit. Mikor kicsi voltam, s anya rám parancsolt, hogy nem ehetek az asztalra kitett bonbonból, keresztanyu az asztal alá rejtett pár golyócskát, hogy én is tudjak csipegetni a finom édességből. Eldöntöttem, oda megyek!

Kifutottam a birtokról, és rögtön nézelődni kezdtem. A várás téren levő emberek mind sürögtek-forogtak, szinte nem is figyeltek másra, csakis arra, hogy mit kellene venniük. Ha esetleg kiderülne, hogy ki vagyok, lehet elrabolnának és eladnának elvégre... Nem az lenne az első alkalom, hogy megpróbálják, és most még testőröm sincs. Befutottam a palota kerítése mellett húzódó erdőbe, hogy ott szeljem át a tömeget észrevétlenül, biztonságosan.

Ám mikor elindultam, egy ágreccsenést hallottam magam mellől, így félve bár, de odanéztem. Egy lány feküdt a földön, a fa törzsének dőlve, lábából pedig szivárgott a vér. Azonnal odafutottam hozzá, és leguggoltam elé, hogy megnézzem, mi baja van. Egy apró ág beleékelődött a vádlijába, és máris feldagadt.

- Ezt most... Ki kell húznom, hogy ne fertőződjön el. - néztem rá, ő viszont egy szót se szólt, csak bólintott. Lehet néma? Óvatosan ráfogtam, és egy hirtelen mozdulattal kirántottam, majd letépve egy kis darabot a szoknyámból gyorsan bekötöttem, hogy ne vérezzen el. - Igazából most kellene valami meleg, amivel összehúzathatom a sebet, de kezdetnek ez is megteszi. - mosolyodtam el, hogy lássa, minden rendben, de ekkor már ő is mosolygott, amit nem értettem.

- Köszönöm Elizabeth, lekötelezel. - felismert?! - Mond csak, mit keresel itt kint ilyenkor, egyedül? - valamiért úgy éreztem, neki mindent elmondhatok, elvégre nem is ismerem, és sérült is, tuti, hogy nem akar majd áskálódni utánam. Ami meglepett, az a hangja volt, mivel gyanítottam, hogy egyidős velem, azonban hangszíne olyan volt, mint anyámnak, vagy a nagynénémnek. Felnőtt.

- Nos.. Én el fogok menni a szomszédos királyságba! Elegem van, hogy nem tehetem azt, amit én akarok, csak mindig tanulás, tanulás, tanulás! - fejemre fogtam, és felálltam, miközben rúgtam egy nagyot az avarba.

- Szeretnéd, hogy segítsek? - kérdezte, majd felült, és intett, hogy visszaguggoljak le mellé.

- Hogy érted?

- Van pár dolog, amit még meg kell tanulnod, de úgy látom, el tudod már dönteni, mi a jó, és mi a rossz. Ezért most egy próba elé állítalak, Elizabeth. Meg tudod e a sok közül találni azt a helyet, ahol igazán lenned kell? - még csak pislogni se volt időm ezek után, nemhogy felfogni, miket mond. Kinyújtotta kezét, és homlokomra helyezte mutató ujját, majd hátra lökött. Azt hittem, elterülök a koszos földön, ezért megfordultam, hogy a kezeimmel tompítsam az esést, de a levelekkel teli talaj helyett kemény földre érkeztem. Ez lehetetlen, ilyen talaj nincs a királyságban! Még a paradicsom se teremne meg itt!