Kávészünet☕

Elizabeth in WonderLand 2/2

Amint kimondta, húzni kezdett a bíró felé, aki felállított a dobogó harmadik fokára, és kérte, hogy mosolyogjunk egy kép erejéig. Ezek szerint itt úszni is tudok. Az első helyezett egy fiú lett, aki amint leszállt a lépcsőről, rögtön szüleihez futott.

- Anya! Apa! Nyertem! - ugrott a nő nyakába, aki nagy mosollyal az arcán fogadta a csurom vizes kisfiút.

- Büszkék vagyunk rád. És persze rád is, Lizzy. - jött elém, hogy kezet fogjon.

- Köszönöm... - mind kisétáltunk az öltözőbe, ahol a szekrényemben levő táskámat átkutatva felvettem egy hosszú ujjút, meg egy vastagabb farmert, valamint a fogasról lelógó kabátomat. Kisétáltunk a hidegbe, és sétálva elindultunk valamerre. A kisfiú apja nyakába kéretőzött, ahova rögtön felrakta őt a férfi, és így elfértünk egymás mellett a járdán.

- Nekünk is versenyeznünk kellene. Emlékszel, egyetemen mennyit jártunk? - nevetett fel a nő.

- Serenn szívem, öregek vagyunk már ehhez.

- Te csak ne beszélj nekem öregségről, mikor én még csak 28 vagyok! - akadt ki Serenn, Jimin pedig felnevetett. Várjunk.. honnan tudom a nevét, mikor még nem is mondták ki? - De igazad van, jó lenne még egy olyan kegyetlen röplabda verseny, mint mondjuk elsőben. - gondolt vissza az akkori időkre, lehunyt szemekkel.

- Ha gondolod, megkérhetjük MoRa-ékat. Egy kis családon belüli játék. Elvégre a gyerekek is elég idősek már a játékhoz.

- Hét évesek..

- Az egyik. - javította ki Jimin Serennt. - Lizzy, te is jössz? - bólintottam egyet, bár azt se tudom, mi az a röplabda. Biztos nem olyan nehéz, mint a golf, amit apám olyan nagy szenvedéllyel űz.

Út közben Serenn felhívta barátnőjét, hogy egy gyors találkozást beszéljen meg a közeli csarnokban. Mi is rögtön oda indultunk, és mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak. A két kisgyerek rögtön hozzám futott, és míg az egyik felugrott hozzám, a másik a lábaimat ölelte, amíg fel nem vettem őt is. Az egyik az apjára, a másik az anyjára hasonlít, akik szintén felénk jöttek.

Mindenki átöltözött mezbe, és melegítettek a teremben, rám várva. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és egy magabiztos mosollyal megfordultam, de még mielőtt kimehettem volna, észrevettem az ajtóban levő kis palackot. Felvettem, és kinyitottam a rá akasztott cetlit, amire az volt írva, hogy ,,Idd meg, - Jimin" Megrántottam a vállamat, és belekortyoltam a zöld folyadékba, aminek kivi íze volt. Életemben egyszer ettem csak olyan gyümölcsöt, és nagyon ízlett, de mivel anyám utálja a zöld színt, ezért nem is tűri meg a házban.

Hirtelen elfogott a rosszullét, és azt vettem észre, hogy a szoba iszonyat gyorsasággal növekedni kezd. A padlóra néztem, illetve a cipőmre, és akkor vettem csak észre, hogy velem van a baj, zsugorodok. Vészesen közeledtem egy réshez, ami a parketta elcsúszása miatt keletkezett, és nem is tudtam kivédeni, hogy ne essek bele.

Kezeim hátra csapódtak, számra pedig valami ragacsos anyag került, majd mire újból kinyitottam a szemem, egy sötét helyen találtam magam. Lánccal voltam a falhoz kötözve, és egy letépett ragasztószalag éktelenkedett az arcomon, ami miatt nem tudtam beszélni, de ahogy láttam a többiek is csak kétségbeesetten nyögdécseltek. Egyedül egy lány, aki mellettem volt nem adott ki semmilyen hangot, ő csak csendesen, és ami fontosabb, hogy teljes nyugodtsággal ült mellettem, és mikor észrevette, hogy őt bámulom, pislantott egyet felém, mintha azt jelezné, hogy nem lesz semmi baj.

Pár perc múlva, legalább is nekem annyinak tűnt, kiáltásokat hallottunk kintről, majd egy hatalmas robbanást is, ami miatt kiszakadt az ajtó, közénk esve.