Versek És Gondolatok A Mindennapokról

Nélküled //Vers 1//

Megpróbálok nem gondolni rád.
Gondolni arra, hogy mennyire fáj..
az, hogy nem vagy velem.

A szürke mindennapokban,
Egyedül egy lármás folyosón bolyongva
igyekszem nem összeomlani
és szánalmasan a karjaidba rohanni,
miközben sírva bökném ki, hogy
mennyire "Szeretlek!"

De nem teszem...
Csak lenyelem a gombócot a torkomban,
visszafojtom a könnyeim,
és próbálok veled közömbösen viselkedni,
nem törődve a gúnnyal
minden mondatodban,
amikor beszélsz velem.

Imádtam azt a kisfiús mosolyod,
a gödröcskéket az arcodon,
azt a rejtélyes tekintetet,
ami annyi fájdalmat magába rejt
és a szemed barna iriszeit amiben olyan sokszor elvesztem.
Emlékszem, amikor órákon át meséltél nekem,
azokról a storykról, amiket már olyan sokszor elmondtál,
de mindig végighallgattalak, hiszen érdekelt minden, amit mondtál.
Olyankor megszünt minden és csak RÁD figyeltem.

Hajnali fél 3 van, és azon agyalok, mi lett volna ha nem taszítjuk el egymást ennyire.
Talán, most itt lennél?
Netán, szeretnél?
És még milliónyi kérdés...
Ezekkel a gondolatokkal, magányosan hajtom álomra a fejem,
a csillagokat nézegetve az ablakból, azt kívánom,
,,Bárcsak itt lennél velem!"