My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

17.fejezet

Hetek teltek el. Nem ettem még midig, egyáltalán nem ment. Nem javultam. Megálltam a gyógyulásban, és a romlásban is. Kara egyik nap bejött a szobámba és azt mondta, öt perc múlva legyek kint, és vigyem a gitárom, meg a telefonom. Így is tettem. Lent álltam hátamon a gitárommal, ami egy tokban volt, és vártam a lányra. Egy menő autóval állt meg előttem. Tippem se volt mi lehetett, de nem is érdekelt. Fehér színű, sötétített ablakai voltak. Lehúzta az ablakot, és kinézett rajta. – Jössz? – nyitotta ki az ajtót. Feltűnően kedves volt, de nem volt mit tenni. Bólintottam, majd én is beszálltam. A hátsó ülésre raktam a gitárom. Belül is szép volt. Látszott, hogy vigyáztak rá. Kara hosszadalmas beszédbe kezdett. Be nem állt a szája, ami nem zavart, sőt örültem neki, hogy valaki beszél és nem kínos csönd honolt. Egy kihalt utcába értünk, ahol egy kihalt épület előtt álltunk meg. Kiszálltunk a romos, szürke, de még szépnek mondható épület előtt, majd bementünk. Egy nagy színpad tárult elénk. Nem értettem miért hozott ide. A kezembe nyomta a gitárt, majd rám nézett. Tekinteteink egymásra találtak, majd megszűnt létezni a világ. Pillanatok teltek el, de én úgy éreztem hosszú percek mennek el az életemből. A lány megrázta a fejét, ezzel véget is vetett a varázslatos pillanatnak. – Tudod miért hoztalak ide? – kérdezte.

- Nem. – válaszoltam.

- Menj fel a és játssz! – mondta. Beleegyezően bólintottam, majd felmentem az öreg kis falécekből tákolt színpadra. Néhány léc már nem is volt benne. Kivettem a tartóból a hangszerem. A közepére álltam, majd Kara-ra néztem. Mosolyogva állt a színpad előtt, és csillogó szemekkel nézett rám.

- Melyik dalt akarod? – kérdeztem.

- Válassz. Csak játszd azt amit a szíved diktál. – vette elő a telefonját. Egy percig gondolkoztam rajta, majd belekezdtem a 'Greyhound'-ba.

„ Going to Seattle on the Greyhound,

I miss school for this.

I bought two tickets last September,

Before your harmful bliss.

Playin' at the Neptune

They were favourite."

Mindketten jól szórakoztunk. Csodálkoztam, hogy nem veszi fel. Megszoktam, hogy mindent megörökít. Miután végeztem tapsolni és ugrálni kezdett. Leugrottam a színpadról, és elé álltam. – Nagyon jó volt.

- Köszi. – mosolyogtam. – Menjünk. Nem akarok egész nap itt lenni. – raktam vissza a tartójába a hangszert.

- Gyere. – fogta meg a csuklóm és maga után húzott. A tetőtérre értünk. A nap már lefele kezdett menni. – Hát nem gyönyörű? – kérdezte.

- Az. – bámultuk mindketten. Ahogy a kék ég átment citromsárgába, majd narancssárgába és pirosba. Nagyon szép volt. Leültünk a szélére, lógattuk a lábunkat majd beszélgetésbe kezdtünk. – Nem is tudom, hogy te miért vagy bent? Elmondod? – néztem rá.

- Új szív kell nekem. Arra várok. – válaszolta könnyes szemekkel.

- Valami rosszat mondtam? – kérdeztem.

- Nem dehogy. Nagyon, de nagyon jó veled. Csak bele gondoltam, hogy hamarosan vissza kell mennünk, aztán jön az anyám. – suttogta.

- Miért? Rosszba vagytok?

- Nem tudom. Te mit gondolnál róla, ha az apádat elhagyta, és elmondta, hogy leszbikus. Aztán jön egy idegen nő a házhoz és vele kell élned? – magyarázta.

- Sajnálom. Nem tudtam, hogy ez a baj.

- Nincs baj. Már nem számít. Inkább beszélj te. Mi történt Holly-val? – kérdezte. Minden eszembe jutott. Újra. Lejátszódott az egész a fejembe, ahogy elveszítettem. Szemeimbe könnyek szöktem, de gyorsan le is töröltem. – Nem kell elmondanod ha nem akarod. – vágta rá gyorsan, mikor látta, hogy nem érint olyan jól.

- De, de. Valakinek már el kéne. Benned megbízok. – néztem rá. Egy mély lélegzetet vettem, majd elmeséltem mindent úgy ahogy történt. Fájtak az emlékek. Minden seb felszakadt, és újra vérezni kezdett. – Tudom, hogy nagyon hihetetlen, de így történt. Kérdezz meg bárkit. – törtek elő a könnyeim. A lány magához ölelt, de nem szólalt meg. Megvárta míg megnyugszom. Letöröltem a könnyeket az arcomról, majd mélyen a lány szemeibe néztem.

- Köszönöm, hogy elmondtad. – húzódott halvány mosoly az ajkaira.

- Én köszön, hogy meghallgattál. – fogtam meg a kezét. Nem értettem miért tettem. Nem állt szándékomba.

- Jobb lenne...ha visszamennénk. – álltunk fel. Mire hazaértünk besötétedett. – Itt vagyunk. Mehetünk. – nyitotta volna ki az ajtót, de én megfogtam azt a kezét, és visszahúztam. – Mi az? – fordult felém. Hirtelen felindulásból ajkamat az övére tapasztottam, majd lágyan csókolni kezdtem. Nem tudtam mit teszek. Egészen addig azt mondtam mindenkinek, hogy én rajongóval soha nem randizok. Hát ez nem is randi volt. Már több. Kara nem ellenkezett. Az ölembe ült, így én hátradőltem az ülésen. Megfogtam a derekát, ő pedig göndör fürtjeimbe túrt. – Készen állsz? – szakította félbe a csókunkat.

- Igen. – néztem a szemeibe. – Ha te is. – haraptam be alsó ajkam. A lány beleegyezően bólintott, majd újra ajkaimra tapadt. Később mentünk csak vissza. Mintha el sem mentünk volna. Vagyis de. A többieknek feltűnt. Kérdőre is vontak. Csak engem. Kara-t kerülték. Hát igen, számukra még mindig az a bunkó, szemét lány volt. Akkor megismertem egy új oldalát. Az ágyon ültem és a kis füzetembe írtam le egy új dalom szövegét. A vacsorámhoz szintén nem nyúltam, egyáltalán nem akartam bele enni. Jobban rá tudtam hangolódni a dal írásra. Ám ekkor Emma jött be a szobámba. – Szia!

- Szia Finn. Csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. Meg hoztam neked...egy kis sütit. – rakta le a szekrényemre, a finomnak tűnő édességet. – Tudom, hogy nem eszel, de esetleg megjön hozzá az étvágyad. Ám ahogy elnézem a vacsorád, ez nem nagyon fog menni. – ült le az ágyamra. – Én is ilyen voltam. – kezdett bele. Elraktam a füzetet és őt figyeltem. – De tudod mindig kell valami, vagy valaki aki miatt meg tudsz változni. Nekem például ott volt Leo, most meg azért akarok, hogy a húgom ne csinálja ezt. – mesélte.

- Jó, hogy van egy húgod. De mi az, hogy ott volt Leo?

- Együtt voltunk. Nem sokáig tényleg, csak rövid ideig. – válaszolta.

- Értem. Ezzel nincs baj. De nem is kell erről beszélned.

- Nem is szeretek. Mindegy is. Azért egyél egy kicsit belőle majd. Csak, hogy milyen lett. – állt fel.

- Várj! Megteszem. – ültem fel.

- Szuper. – ült vissza. A kezembe vettem egyet, majd egy ideig csak néztem. – Átérzem. Vicces így visszagondolni, hogy kezdtem én is. – kuncogott. – De csak nyugodtan. – mosolygott bíztatóan. Egy nagyot nyeltem, majd egy nagyon picit beleharaptam. Egy édeskés ízt éreztem. Cukros volt, de nagyon finom.

- Ez...nagyon jó. – néztem a lányra.

- Ennek örülök. Egyél csak nyugodtan, de ne sokat. A végén még kihányod. Egy is elég lesz. El áll ez sokáig. De én megyek. Ne feledd ma is van mérés. – kacsintott, majd kiment. Kedves volt, és teljesen megértettem. Én nekem nem volt semmi motivációm, hogy egyek. Senkim. Vagyis, de. Ő.

Hey! Hogy tetszett a rész? Nem tudom mikor jön ki a következő, kicsit le vagyok maradva, de igyekszem!