My little sister [Finn Wolfhard ff.] <BEFEJEZETT>

20.fejezet

Sok ideig bujkáltunk a királynő elől. Már kezdtem feladni, hogy valaha is hazajuthatok. Egyedül voltam abban a helyzetben. Goldies nem volt velem. Ő már elment, de mondta, hogy ha hív menjek el onnan. És az a hívás akkor volt. Nem vettek észre. Észrevétlenül osontam a földön, az épületek tetején. Kijutottam az internetből. Goldies-t kezdtem keresni. Elég eldugott helyen volt. Rám mosolygott, majd elállt az utamból, és megpillantottam a kaput, ami visszavisz a való világba. El sem hittem. Magammal akartam vinni, de ő azt mondta ott kell maradnia, és vigyáznia a többiekre. Könnyes búcsút vettünk egymástól, mikor is a kezembe nyomott egy karkötőt. Egy G & H betű volt belevésve. Utoljára megöleltem, majd átmentem a kapun és egy hideg helyen valahol az erdő közepén találtam magam. A vékony kis pulcsim fabatkát sem ért abban a borzasztó hidegben. Gondoltam, hogy nem Vancouver-ben vagyok, ahhoz túl hideg van. Nekiindultam az utamnak amiben hazatalálok. Az erdőből könnyen kitaláltam, majd egy hosszú autópálya szerűségen mentem végig, ahol alig ment el egy-két autó. Egyre jobban fáztam, éhes, szomjas és fáradt voltam. Egyre nehezebben mentem, mikor egy kék furgonszerűség állt meg mellettem. Egy család ült benne. Két gyerek egy anya, és az apa. Kedvesnek tűntek. Megkérdezték, hogy beszállok-e. Logikus esetben, ha egy pasas kérdezte volna meg, egyértelműen nemet mondtam volna, de minden bajom volt és jó lett volna megtudnom hol is vagyok. Beszálltam a hátsó ülésre ahol a két nálam idősebb testvérpár nézett rám. Az egyik egy rövid szőke hajú, zöld szemű olyan tizenhárom év körüli srác volt, a másik pedig egy hosszú szőke hajú, egyik tincse pinkre befestett, szintén zöld szemű tizenöt év körüli lány volt. Az anyuka szintúgy nézett ki mint a két gyerek annyi különbséggel, hogy az ő szemei kékek voltak. Az apukának barna haja volt , ennyibe különbözött. Megkérdezték hova tartok, mire válaszul Vancouver-t mondtam. Először nem hitték el, majd elmondták, hogy Grönland-ban vagyunk. Én teljesen ledöbbenve néztem. Egy idő után a két fiatal elég feltűnően kezdtek el engem vizsgálni. Az anyjuk rájuk szólt, de nem hagyták abba a nézésem. – Te nem Holly Wolfhard vagy? – kérdezte a lány.

- De. Az lennék.

- Azt hittük meghaltál. Azt írták. – mondta a fiú.

- Tudom. De nem. Most itt vagyok. Hosszú történet. Haza kell jutnom. Finn számít rám. – suttogtam a végét. – Úgy érzem reménytelen. Hisz, hogy jutok el oda? Pénzem, útlevelem sincs.

- Tudunk ezen segíteni. Ám egy-két napot várnod kell drágám. – mondta a nő. – Egyébként Mrs. Starling vagyok. A gyerekeim Samantha és Steve. Nagyon szívesen látunk.

- Igen. Reméljük, hogy hamar hazajutsz a segítségünkkel. – szólalt meg a férfi is. Olyan érzésem volt, mikor Finn-ék fogadtak örökbe. Új otthon, új család, és egy újabb elvesztés. A házukhoz értünk. Kisebb volt mint a miénk, de egész otthonosnak tűnt. – Érezd magad otthon. – léptünk be a fűtött házba. Jobb volt ott bent, mint kint lenni. – Adunk ruhát, meg hasonlók. – A vendégszobában fogsz aludni. – mondta.

- Gyere, bemutatom a házat. – állt elém Samantha. Lelkesnek tűnt. Túlságosan is, de nem volt más választásom. Este az ágyban ültem, az adott pizsamámban, és néztem a tévét. Csak a Finn-el kapcsolatos híreket hallgattam, meg aztán továbbkapcsolta, ahol ugyanaz ment. Rosszul éreztem magam.

- Bejöhetek? – kukucskált be az ajtón Steve. Bólintottam, mire bejött, és leült az ágy szélére, majd rám nézett. – Gondolom nagyon hiányzik.

- Igen.

- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte.

- Nem nagyon. Inkább aludnék. Hosszú napom volt. Jó éjt – kapcsoltam ki a tévét.

- Rendben. Jó éjt. – kapcsolta le a lámpát, majd otthagyott. Nem is akartam aludni. Nem voltam fáradt. Hiányzott a testvérem, az ölelése, minden esti puszi, anyáék aggódása is, és Nick játékai. Hiányzott a családom. Az igazi, és az egyetlen.
Másnap reggel nehezen és szomorúan keltem fel. Lementem a nappaliba, ahol a család fője a kanapén ült. Letelepedtem mellé, majd csak csöndben néztem. – Hogy aludtál? – kérdezte.

- Jól. – hazudtam. Borzalmasan aludtam. Órákig csak forgolódtam az ágyban.

- Rendben. Figyelj. Este gondolkoztunk, és találtunk egy gyors, egyszerű megoldást arra, hogy hazajuss. – mondta.

- Ez jó hír. Nem?

- De az. Nagyszerű. A bátyám pilóta. És holnap délután megy egy gép pont Vancouver-be. Azt mondta, hogy mehetsz vele. – válaszolta.

- Istenem. Köszönöm. Nagyon köszönöm. – öleltem át. Nagyon boldog voltam. Újra haza mehetek.

- Szívesen. Úgy is jött nekem eggyel. És talán így a bátyád is előbb meggyógyul. – mondta.

- Köszönöm. Bocsánat, csak ezt tudom mondani. Esetleg telefonálhatnék? – kérdeztem.

- Persze. Nyugodtan. – adta oda a telefonját. Egy percig csak gondolkoztam, hogy felhívom Finn-t, de nem jutott eszembe a száma, így hát maradtam Nick-nél. Egy ideig kicsengett, majd bele szólt a fú.

- Háló? – szólt bele.

- Szia Nick. Holly vagyok. – pattantam fel a kanapéról. Nem szólt vissza. Gondoltam meglepődött. Egy perc néma csend.

- El sem hiszem. Tényleg? Azt hittük...

- Tudom, tudom. – vágtam a szavába. – De még élek.

- Hála Istennek. Finn teljesen kibukott. A korházban van. Nagyon vékony, és alig eszik ott is.

- Ezt is tudom. Ez miattam történt. – ültem vissza.

- Dehogy. Nem a te hibád. Minden rendben lesz. Hol vagy? – váltott témát.

- Grönlandban. – válaszoltam.

- Olyan messze?

- Igen. De holnap ha minden jól megy otthon leszek. – mondtam.

- Komolyan? Ennek nagyon örülök. El is mondom Finn-nek.

- Ne! Meg akarom lepni. Ha lehet. – vágtam rá.

- Jó akkor nem szólok neki. Várlak haza. Szia.

- Szia. – nyomtam ki. – Köszönöm. – adtam vissza a telefonját. – Akkor holnap megyek is. – mosolyogtam. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Egy számomra idegen családnál megszállni nem a legjobb, főleg ha ők többet tudnak rólad, mint te róluk. Valahogy mégis kibírtam. Vártam a másnapot. Alig aludtam egy órát. Egész éjszaka a találkozást terveztem a bátyámmal. És már korán reggel lent voltam. Az idő számomra lassan telt, nagyon is. Alig bírtam délutánig várni. Másfél órával előbb a reptéren voltunk, majd elbúcsúztam tőlük és jött az unalmas várakozás. Sokkal tovább tartott, de megérte. Ahogy a repülőn voltam, éreztem, hogy már csak percek kérdése és otthon leszek. Mellettem egy kedves néni ült. Olyan volt mint Goldies csak nőbe. Jól elbeszélgettünk az út alatt, aminek köszönhetően gyorsan repült az idő. Ő az unokáihoz ment, akik állítása szerint annyi idősek mint én. És én is elmondtam hova tartok. Furcsának találta, de ki nem? Leszálltunk a reptéren és próbáltam arra koncentrálni, hogy a haza vezető utat megtaláljam. Ahogy kiértem az épületből, kellemes szellő csapott meg. Nem volt túl hideg, se nem túl meleg. Kellemes. Körbenéztem és egy ismerős fehér kocsit láttam. Pontosan olyan volt mint a miénk. és igazam is volt. Apa, anya és Nick szálltak ki belőle. Hozzájuk rohantam és szorosan megöleltem őket. Annyira hiányoztak. És már csak egy ugrás választott el attól, hogy Finn-el is találkozzak. Beültünk a kocsiba, majd én tűkön ülve vártam, hogy bemehessek hozzá. Anyáék először haza akartak vinni, de én ellenkeztem. Elvittek a korházhoz, ahol egy kedves, mosolygós nővérrel találkoztam. Azt hiszem Brittany-nak hívták. Aranyosnak tűnt, és megengedte, hogy találkozzak a bátyámmal. Így hát fel is kísért. Bevezetett egy szobába, ahol két fiú volt. Kedvesnek tűntek. Mint megtudtam, a kopaszt Leo-nak, a kerekes székest pedig Jordi-nak hívták. Beszélgetni kezdtünk és pont úgy álltak be, hogy ne lássam az ajtót. Azt mondták, csak azért állnak oda, hogy majd Finn jobban meglepődjön. Hallottam ahogy bejön. A fiúk arrébb álltak, majd megláttam. Sokkal vékonyabb volt mint a múltkor, de szemében láttam a csillogást amit mindig is. Teljesen lesokkolódott. Emellett még boldog is volt, én is. Haja szanaszét állt, ruhája nagy volt rá, fáradtnak tűnt, gondolom az alvatlanság és az éhségzavar miatt. Emellett nem változott. Számomra ugyanaz a fú volt akit megismertem. – Szia Finn. – köszöntem. Nem szólalt meg egy percig. Mindketten mosolyogtunk, és meg is könnyeztünk. Olyan volt mintha évekre tűntem volna el.

- Holly.

Hey! Hogy tetszett? Kicsit hanyag, de nem nagyon tudtam mit írni.