Csalogány és Chaser

6. Meglepetés

Hetek, hónapok, évek teltek el a támadás utás után, Finn háta már teljesen begyógyult...gyorsan növekednek a vámpírgyerekek, így emberévekben megközelíthetőleg tizenöt éves lehetett. Sok minden változott azóta, Édesapja helyett dolgozott az óceáni nyíltvizen...hamar felkellett nőnie, Clark betegsége miatt ami megakadályozta munkásságát. Finnick maga fogta a tengeri lényeket és saját maga adta el portékáját. Nem dolgozott senkinek, csak a vevőinek...hogy eltarthassa családját bátyjával Jasperrel együtt. Keményen, akadályokat nem ismerve. Bár Nick elvesztette szárnyait és repülni sosem tanulhatott meg, így a vízben való tájékozódást és úszást tanulta meg. Tudta hol vannak a legjobb lelőhelyek, ahol a legtöbb halat lehet fogni, így minden éjjel beült Mjölnirbe, és kievezett oda...hálóját a vízbe eresztette majd órákig várakozott. Sötét volt, és mindenütt csend honolt...egészen addig amíg a vámpír fülét nem ütötte volna meg vízcsobogás hangja a csónak körül.
-Mi a lepra...
Szólalt meg míg alaposan körültekintett és értetlenül pislákolt. De végül meglátott egy csillogó uszonyt a víz felett egy pillanatra. Chaser csak a szemöldökét húzta fel...majd amikor egy ismerős arc, egy ismerős hajzuhatag kibukkant a víz alól, majdnem hátast dobott. A fiatal szirén pedig halkan nevetve bekukkantott Mjölnir belsejébe.
-Csak nem megijedtél Szúnyog???
Hajából csöpögött a sós víz egyenesen Finn arcába.
-Szúnyog?? Már elnézést kérek...
Ült fel a szőke fiú arcát letörölve...még mindig nem hitt a szemének.
-Látom felismersz...csak nem hiányoztam? Remélem a sebeid begyógyultak...aggódtam érted.
Suttogta a démon, Mjölnir szélére támaszkodva.
-Amúgy...a nevem Colin Sinclaire. Te meg gondolom...Finnick.
Tartotta a kezét, sápadtbőrű vámpírunk felé...aki csak bólogatott és kezetfogott vele. Most vette jobban szemre életében először. Colin gyönyörű volt...bőre halványkék, haja hosszú, kékből zöldbe, zöldből sárgába változott színe...szemei igézően kékek voltak, mint maga az óceán. Testén és nyakán mintázatok húzódtak végig.
-Mondd...Colin...
Szólalt meg Finnick közelebb ülve hozzá.
-Miért mentettél ki a vízből...sok évvel ezelőtt...
Tekintett a fiúra, aki csak elmosolyodott.
-Miért ne mentettelelek volna? Tudom, hogy sokan szörnyű lényeknek ismernek minket, de...sosem voltunk azok. Ezek csak bolond babonák amiket kitalálnak emberek tudod...mert könnyebb rettegni az ismeretlentől mint megismerni azt.
Úszkálgatott a csónak körül.
-Sajnálom, hogy ilyen baromságokat találnak ki rólatok. És hidd el...az ellenkezőjét terjesztem majd.
Húzta fel hálóját a vérszívó.
-Rólunk? Alig mondható ez...nagyon kevesen vagyunk már sajnos...halászok kifognak minket, eladnak háziállatnak, megölnek minket...satöbbi. Sehol se vagyunk nagyon biztonságban.
Csóválta fejét búsan Colin.
-Csak azért jöttem fel a víz alól, mert megismertem Apukád halász...kenu...hajó...valamilyét. Különben veszélyes itt lennem ilyenkor. Lassan haza kéne mennem.
Tűrögette el haját hegyes füle mögé.
-Menj, siess haza! Nehogy nekem bajod essen...
Csatolta el a szirén haját a szeméből.
-Ajándék...és remélem látlak még...
Mosolygott kedvesen Finnick...új barátot látott a mélytengeri démonban.
-Itt leszek...és ne keveredj bajba Nick...figyellek.
Integetett Colin, aki szintén megkedvelte a "szúnyogot" és eltűnt a víz alatt.