Törött iránytű [BEFEJEZETT✓]

Huszadik

Az ég sötét vászonként feszült a világ felett, amelyen rikítónak hatottak a sárgán és fehéren rikító csillagok. Minho másodpercenként lesett a nappali falára akasztott órára miközben ujjait tördelve járkált a helyiségben bútorait kerülgetve. Számtalanszor voltak már randevún párjával az elmúlt időszak alatt, de eddig mindig közösen döntötték el mit is fognak pontosan csinálni. Nem tartott attól, hogy ne tetszene neki a meglepetés, bízott Jisung-ban és tudta imádni fogja bárhová is viszi. Magától félt inkább. Nem akart elrontani semmit, egy gonosz kis hangocska folyamatosan ott motoszkált gondolatai hátsó szegletében. Ugyan ő kérte meg a fiatalabbat, hogy maradjon még egy kis ideig barátnőjével felemésztette a gondolat miszerint meggondolja magát és inkább a lány mellett marad helyette. Szörnynek érezte magát amiért felmerül benne ilyesfajta gondolat, de képtelen volt őket visszaszorítani. Talán csak alacsony önbecsülése lehetett az oka, még mindig nem tudta elhinni ezt az egészet. Úgy érezte mintha álmodna és nagyon nem szeretne felébredni.

Pontban hat órakor kopogtatás jelezte Jisung jelenlétét. Minho kisöpörte homlokába logó barna tincseit, mély lélegzetet vett majd kinyitotta az ajtót szíve birtokosának. Az idősebb valószínűleg elfelejtett levegőt venni, párja haja ismét szőke tincsekben hullott le és vonta körbe puha arcát.

- Tudod még múlt héten említetted mennyire hiányzik a szőke hajam, gondoltam akkor visszafestettem nehogy emiatt hagyj el. - Minho felébredt a transzból, amiben mélyen elsüllyedt. Ujjait belefuttatta a selymes tincsek tengerébe és ott, az ajtóban állva játszadozni kezdett velük. Imádta, tényleg hiányzott neki a világos hajzuhatag de sosem hitte volna, hogy viszont fogja látni. Teljesen elvarázsolta. Kis idő után mikor megunta a játékot karjait Jisung vállaira ejtette és a tarkóján lévő rövid szállakat kezdte el simogatni. Közelebb húzta magához a vékony alakot és rózsaszín ajkaira hajolt. Milliószor ízlelhette már meg azokat a csodás édes ajkakat mégis mindannyiszor pillangók serege igyekezett kitörni mellkasa szorításából.

- Gyere, még néhány dolog hátra van. - Jisung összefűzte ujjaikat, felkapta a komotról a rajta pihenő kabátot és teljes nyugodtsággal kisétált a ház előtt parkoló feketén csillogó autóhoz. Még egy utolsó csókot lopott barátjától mielőtt rácsukta volna az ajtót és helyett foglalt a volán mögött.

- Tulajdonképpen neked mióta is van kocsid?

- Jó is lenne, ha egy ilyen csoda járgány tulajdonosa lehetnék. Ez Chan-é csak ma estére kölcsön adta. Ki kell élvezni, ritka alkalmak egyike ez, szerintem jobban szereti ezt a kocsit mit a családját.

[...]

Minho kezeit zsebébe rejtette a hideg elől ahogy követte a fiatalabbat. Ötlete sem volt hová is hozta pontosan, a városnak ezen felén élete során talán csak egyszer volt. Csendben sétált a hóval borított járdán miközben Jisung már rég az épületen belül tartózkodott. Végül nagy nehézkesen elérte az ajtót és ő is belépett a meleg helyiségbe. Tekintetét a bejárattal szemben húzódó üvegfalra vezette ezzel megpillantva a jéggel borított talajt. Jisung halványan elmosolyodott és felé nyújtotta az eddig kezében pihenő korcsolyát. Minho szemei kétszeresére nőttek miközben szemei a fiú és a jégpálya közt cikázott. Teljesen elámulva magára rángatta a korcsolyákat majd apró lépésekben haladva ismét kilépett a hideg levegőre. Óvatosan, egyensúlyozva rálépett a megfagyott felületre és ahogy sikerült biztos lábakon állnia párját kezdte el keresni.

- Őszintén bevallom nagyon féltem, hogy tetszeni fog-e.

- Mindennél jobban imádom. - ráfogott szerelme kesztyűbe bújtatott kezére és egymást segítségnek használva lassan elindultak körbe. Rajtuk kívül alig tízen voltak ott. Minho nem tudta volna szavakba önteni mennyire csodálatos volt minden. Az ég felettük terpeszkedett, az épületeken világítások díszelegtek és lassan, apró szemekben szállingózott a hó. Ez volt a tökéletes randi definíciója. Egyik fiú sem érezte annyira boldognak magát húszon pár éve során, mint azon a napon, ott a jégpályán csúszkálva néhány lopott csókkal fűszerezve az egészet.

Órák múltán mikor már mind a ketten kelően elfáradtak és átfagytak átmentek a közeli kávézóba meginni egy-egy forró csokit, hogy ismét megismerkedhessenek a meleggel. Minho arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, ujjai körül ölelték poharát olvadás reményében miközben hallgatta a mai randi tervezésének folyamatát. Igazából el sem jutott a tudatáig mit is hallgat éppen csak figyelte azokat a csodálatos, kipirosodott ajkakat. Jisung egy kis idő után észrevette, hogy lényegében magának meséli a történet, amit már jól ismer. Halkan kuncogva átmászott a box másik felébe és az idősebb puha arcára simítva megajándékozta egy lágy csókkal hátha ezzel elnyeri ismét a figyelmét. Amikor elváltak Jisung tekintette az asztal mellett ácsorgó alakra vándorolt. Elméje kiürült ahogy felismerte a könnyáztatta arcot. Az ajtó felett elhelyezett csengő tudatosította bennük Haneul távozását.