Rendellenesek

1. Rész: Ne lógj ki a sorból!

Ne lógj ki a sorból!

Ez volt az első szabály, amit próbáltak lenyomni a torkunkon már születésünktől kezdve. Meglepően elsöprő sikerrel.

Sietve szedtem a fokokat, majd feltéptem az osztályterem ajtaját. Lent a bejáratnál nem állítottak meg a fehér ruhás őrök, és a tanár sem volt a teremben. Fürgén helyet foglaltam Liza mellett.

- Mi történt? – kérdezte vigyorogva. Felnéztem a legjobb barátnőmre és elmosolyodtam. Hosszú fekete haját ma is lófarokba fogta, annak ellenére, hogy tudta, ezt nem nézik túl jó szemmel. Az általános és elvárt viselet a lányok számára: vállig érő, vagy annál hosszabb kiengedett haj volt. Kivéve testnevelés órán.

- Ma sem volt kedvem felkelni – vontam meg a vállamat, majd hátra dőltem a szék támlájának, és mély levegőt vettem. A jellegzetes áporodott izzadtság, és emberszag csapta meg az orromat, annak ellenére, hogy a legelső ablak sarkig nyitva volt. Megigazítottam magamon az egyenruhát és unottan bámultam magam elé. A tanárnő belépett, mi pedig felpattantunk, hangosan köszöntünk, majd visszaültünk a helyünkre. A tanárnő bólintott felénk. A fiatal nő is egyenruhát viselt, haját kontyba fogta, és kínosan egyenes háttal állt előttünk.

- Jó reggelt gyerekek. Szeretném nektek bemutatni az új osztálytársatokat! – jelentette be a nő. Azonnal kipattant a szemem. Néma csend honolt az osztályban. Döbbenten bámultunk a nőre.

- Új osztálytárs? – suttogta Liza. – Hogy? – fordult felém óvatosan. Mikor a tanárnő nem reagált különösebben az apró mozgolódásra, így egy minimális hangzavar kerekedett, ahogy a diákok összesúgtak.

- Nem tudom... az elhurcolásokat értem, de amióta itt vagyunk, nem jött új diák – jegyeztem meg visszafojtott hangon.

- Azt sem tudom, hogy az iskolák közötti átjárás egyáltalán törvényes-e – jegyezte meg aggodalmasan Liza.

- Törvényes, csak nem jellemző... a szintek közötti átjárás törvénytelen, de az iskolaváltás a saját szinteden az törvényes – hadartam, bizalmatlanul méregetve a felnőttet. A következő pillanatban a tanárnő rácsapott az asztalra, mire azonnal teljes csend támadt.

- Kedvesem gyere be! – nyújtotta ki a kezét az ajtó felé. Az ajtó kinyílt és egy vörös hajú, fehér bőrű szeplős srác lépett be. Szinte világító zöld szeme volt, amitől összeszorult a gyomrom. Ahogy megláttam a srácot elfogott az idegesség és a félelem. A fiú az egyenruhája szélébe kapaszkodva bámult ránk, mindenféle fókusz nélkül, mintha csak úgy kapkodná egyikünkről a másikunkra a szemét. 

- Bemutatkoznál, ha megkérhetlek? – szelte át a levegőt a tanárnőnk hangja.

- P-persze! Máris. Én... Nathan Smith vagyok, és nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket! – mosolyodott el. Óvatosan követtem a példáját, de valami még mindig nyugtalanított.

- Liza kedves, örülnék, ha átadnád a helyedet a fiatalembernek, hogy szem előtt lehessen, ha segítségre lenne szüksége – nyomta meg a lány nevét a tanárnő, mire Liza engedelmesen felállt, összeszedte a dolgait, és hátra ült Ellie mellé. Egy másodpercig csak néztem utána, majd a mellettem álló Nathan Smithre kaptam a tekintetem.

- Elnézést. Máris beengedlek – húztam előrébb a széket, hogy elférjen a hátam mögött.

- Köszönöm! – bólintott Nathan, majd bemászott a padba és elfoglalta Liza helyét.

- Ha bármi kérdésed van, fordulj bátran Lunához! – jegyezte még meg a tanárnő, mire a fiú felé fordultam.

- Az én lennék. Luna White.