Elátkozva

1 - Hazatérés

Sziasztok!
Ez az első történet amit kiteszek ide egy nagyon kedves barátom bíztatására. (Ugyan ez a barátom bíztatott arra is hogy tegyem ki néhány versemet is.)
Remélem nektek is tetszeni fog! 😊
Üdv.: BREKUSZ

-----------------------------------------------------------

1. Hazatérés

Az országúton egy lapos feket Ford száguldott el a narancssárga napfényben fürdő virágzó fák ágai alatt. A másodperc töredéke alatt elsuhant egy egy fa alatt az aszfalton a felvert por azonban hosszú perceken keresztül mozgolódott míg végül újra megpihenhettek valahol. A Nap pesig csak egyre jobban ereszkedett le a távoli hegyek közé egyre nagyobb teret hagyva a Hold birodalmának, hogy utána újjult erővel koronázhassa meg túndöklő fényével az eget. Utolsó fénycsóvái azonban feszülten figyelték ahogy az autó hajmeresztő mutatványok kíséretében az árok szélét súrolva veszi be a kanyarokat. A soför izgatottan pillantott a műszerfalon levő órára amin az idő pirosan volt látható: 20:34. "Már tíz perce úton vagyok" gondolta magában az ember "Ráadásul alig vagyok fél úton!!" Dühöngöt magában. Rápilantott a sebességmutatóra ami a 110 es szám felett egy kicsivel békésen pihent. "Bele kell húznom! A lányom élete múlhat rajta! Azt mondta nagy szörnyűség történt... de mi lehet az?!" Ahogy erre gondolt lába elnehezedett és a mutató elindult egészen a 130as számíg.

Alig tíz percel késöbb hatalmas fékcsikorgással állt meg egy régi stílusu parasztház elött. Ráfért volna már egy alapos felújítás de pont ezt szerették benne. A környéken már csak ez az egy ház viseli magán a régi parasztházak jellegzetéssegit, mint például a rozsákkal körbefutott a házat körülölelő terasz és a cserépkályhából kivezető vaskos kéményeket mellyek a nádtető fölé magasodtak. Ahogy kiszált az autóbol keze lába remeget mert ezúttal nem érezte a természet lágy illatát melynek függőjévé vált akárcsak valami drognak. Utálta a várost ahova nap mint nap be kellett mennie. Utálta az embereket akik nem értették mit szeret ennyire a vidékben. Kolegái nem tudták elképzelni róla hogy az öltönybe bújt 180 centis és közel 80 kilós vékony ember ha kellett akkor puszta szőrén is képen lenne meglovagolni kedvenc lovait vagy azt hogy minden reggel mielött munkábba menne kimegy megfejni a két tehenét és megeteti az állatait. Pedig minden reggele így kezdődött. Ezen a héten éppen délutános volt és csak fél tízre kellett volna hazaérnie csakhogy a lánya felhívta hogy valami hatalmas szőrnyüség történt és érezte hogy teljesen meg van rémülve. Tíz percen belül indult is a munkahelyéről és útközben szólt a főnökének aki megnyugtatta hogy ha továbbra is áll a következő disznóvágásra szóló meghívása akkor véletlen rosszul írja be a távozás időpontját. Ez volt az utolsó alkalom amikor mosolygot. Az út további részében csak a lányára tudott gondolni. A kocsitol a házig tartó körülbelül száz méteres útszakaszt futva tette meg. Ezuttal nem a megszokott kényelmes tempójába ment mind mindig és nem gyönyörködött a kis utacskát szegélyező gyönyörű virágokkal sem.
A házba belépve elkiáltotta magát:
- Angyalom! Angyalom merre vagy?!
- A pincébe. - jött a halk félelemtől reszkető lány hanga.
Azonnal lefutott a lépcsőn mely az előszobábol vezetett a pincébe. Leérve teljesen ledöbbent a látványtol. Fél perces tétovázás után összeszedte minden erejét megmozdult átölelte a földre rogyott lányát és meredten bámult arra a pontra ahova a lánya is.

Nem érzékelte az időt. Azt se tudta hogy hol van. Csak azt tudta hogy itt kell mamradni mozdulatlanul és nyugtatnia kell a lányát. Próbált nem tudomást venni a földön heverő testről és a falra pirossal felírt szavakról. Mikor a lány kezdte abbahagyni a remegést lassan felsegítette közben véletlen se engedte el majd hosszú fáradozás közeppete felsegítette a lépcsőn és a konyhába vezette ahol leültette az egyik székre. Gyorsan levette a kabátját amit eddig magán hagyot és ráterítette a még mindig remegő reszkető lányra. A csapbol engedett egy bögrébe forró vizet majd beletette a kedvenc teájukat végül odaadta a lánynak. Amíg hült az ital addig leszedett egy citromot a sarokban álló fáról és félbevágta majd a pohárba facsarta a levét. Végül a szekrényből kivette a mézet és egy kevesett tett a gőzölgő pohár tartalmába. A lány belekortyolt majd a maradék könnyét törölte le. Az apa ránézet az órára és látta hogy nemsokára éjfél. "Szóval valamivel több mint három óráig tartott megnyugtatni. Éjjel nemhiszem hogy fog aludni pedig jó lenne." Gondolta magában. Majd megkérdezte a lányt:
- Nem szeretnél lefeküdni? Nemsokára éjfél. Holnap majd kitaláljuk hogy mit tegyünk.
- Rendben megpróbálok... de... de nagyon félek. - szipogta
- Én is. Megpróbálok én is ledölni de elötte betelefonálok hogy holnap nem tudok bemenni.
- Köszönöm hogy hazajöttél!
- Bármikor. Tudod hogy nekem te vagy az első!
Átölte a lányt majd a szobájába kísérte betakarta és még egyszer megölelte. Megvárta míg elalszik majd halkan kiosont a szobábol felkapcsolva hagyva az íroasztalon levő olvasólámpát. "Ne legyen sötétbe ha felébredne." Gondolta.
Miutan visszaért a konyhába elővette a telefonját és felhívta a főnökét. Óráknak tűnő percek után egy álmos hang szólalt mega vonal túlvégéről:
- Igen tessék!
- Bocsi hogy zavarlak de szörnyűség történt. Át tudnál jönni most azzonnal?
- Már veszem is a kabátom.
- Köszi Béla. Bocsi hogy úgy otthagytam a munkelyet de a lányom...
- Nem kell magyarázkodnod Gábor! Tudom jól hogy csak akkor hagyod ott a munkát ha jó okod van rá! Fél óra és átérek!
- Köszönöm! - majd letette a telefont.
Reszkető lábakkal lement a pincébe és még egyszer szemügyre vette azt amit már órák óta bámult. A földön heverő test egy a torkát elvágott kecske volt amit a gerince mentén tovább vágott valaki. Az oldalán is volt egy mély vágás egészen a bordáig. Az állatt mellett egy bordarab csupa vérbe. A falra pedig hatalmas vörös betükkel felírva: "HONNAN VESZED A BÁTORSÁGOT HOGY ELVEDD EGY ÁLAT ÉLETÉT!?"
Az ember térdre rogyott és utat engedett könnyeinek. Nem az állatt miatt sírt. Nem is a falra vérrel felírt mondat miatt. Nem azért mert hamarabb kellett elmennie a munkájábol. Azért sírt mert a lánya retteg és ő tehetlen. Húsz évvel ezelött ezért költözött el a fővárosbol valahova a világ végére. Elege volt a sok kapzsi és mohó emberből akik egymást tartják terrorban csak azért hogy akár néhány forintal több legyen nekik. Itt új életet kezdhetett. A legközelebbi falu is ahol bolt van tíz kilóméternyire van a legközelebbi szomszéd is két kilóméterre. Nyugodt csendes életett élhetett itt feleségével és lányával az állatokkal és növényekkel együtt. Bár a faluhoz tartoztak mégis annyira távol volt még a szomszédjuk is hogy a polgármester se zargatta őket legfeljebb azért hogy friss húst vagy zöldséget vegyen tőlük. A felesége mikor kezdett ebbe az elhagyott vidékbe beleőrülni beköltözött a városba de nem váltak el. Továbbra is szerették egymást és rendszeresen találkoztak is. Most pedig ez itt a pincében. Nem tudta mit tegyen. Nem tudta hogy egyáltalán hogy történhetett ahogy azt se hogy ki tehette ezt. Csak azt tudta hogy nem ájulhat el addig amíg a barátja és egyben a főnöke Béla meg nem érkezik. Már csak ő tartotta benne a lelket. Ha Béla nem ült volna rögtön autóba rég elájult volna.