Elátkozva

6 - Álom

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Tudom-tudom kissé későn de amint tudom hozom majd a következőt.
Üdv: BREKUSZ.
-

----------------------------------------------------------

6 - Álom

Mikor Laura felébredt kicsit fájt a feje de nem törődött vele, hanem inkább ivott néhány kortyott az üvegböl ami az ágy mellett várt rá. Mikor visszatette látott egy apró kis gyíkfarokhoz hasonló kilógó véget az ágya alól előbujni. Kitakarta magát és rálépet a hideg padlóra. Mikor a másikat is mellé tette a farok eltünt. A lány lehajolt hogy megnézhesse az álatot. Mikor benézett az ágy alá nem látott semmit se ezért kezével óvatosan elkezdett matatni az ágy alatt. A keze viszont porcicákon kívül mást nem tampíintot. Kihúzta kezét és felegyenesedd. Leporolta a ruháját és elgondolkozott hogy felöltözzön-e miközben pizsamáját igazította. Megfordult és a szekrény elé lépet majd az ajtón levő tükörbe nézet. Meglepődve látta viszont hogy egyenes halya össze van kócolódva. Reggelente ugyanis szinte sosem kellett fésülködnie annyira nyugodtan és egyhelyben szokott aludni, hogy a hajának esélye se lenne összegubancolódnia. "Fésülködni ráerek akkor is ha felöltöztem." Gondolta magába majd kinyitotta a szekrényét. Amit bent látott meghátrálásra késztette. Egyetlen ruhát talált ugyanis csak benne. Ugyan sose volt az a lányos lány akinek három tonnányi ruhája van de akkor se csak egy szokott a szekrényben lenni. Óvatosan kivette a szekrényböl kiterítette az ágyára majd felvette a fekete egyberuhát. Mikor belenézet a tükörbe látta hogy nem is kell megfésülködnie ugyanis enyhén kócos haja remekül passzolt a ruhályához. Átfordult a másik tükréhez amiben nem csak a fejét láthatta hanem egész testét is. Végigmérte magát és megfigyelte hogy haja finom kusza hullámokban borult a vállaira majd tűnt el a háta mögött ezzel már-már egybeolvadt a fekete ruhával ami a vállát takarta majd egészen a lábfejéig meg sem ált. Nem emlékezett rá hogy honnan van ez a ruha de abban biztos volt hogy még egyszer sem volt rajta. Ez a ruha ugyanis testhezálló volt és kiemelte vonalait amit sohasem szeretett. Belebújva viszont mégis jól érezte magát és annyira nagyon nem is emelt ki semmit. Odalépett szerény kis ékszeresdobozához amiben egyetlen gyűrű volt két pár fülbevalóval és egy nyaklánccal. A nyakláncra rátette a gyűrüt majd úgy igazította hogy az aprócska sötétkék kristály pont beleileszkedjen a karikába majd felvette a nyakába. A két fülbevaló közül pedig azt tette a fülébe ameik egy-egy kis fekete gömbött alkotott. A kis fekete karikásat pedig az ékszeresdoboztan hagyta. Újra belenézet a tükörben és mintha csak egy halvány fekete ragyogást látott volna maga körül. Még sose látta magát így és csak nagyon ritkán érezte azt hogy most jól is néz ki ráadásul úgy hogy önmagának tetszik és még kényelmetlenül se érezte magát. Kiment a szobájábol és meglepve eszre hogy senkit se talált a házba. Ránézett a faliórára és látta hogy nyolc óra már elmúlt. Óvatosan bekopogott apja szobályába majd belesett rajta. Mikor tekintete találkozott egy másik tekintettel gyorsan becsukta az ajtót é sgyorsan átrohant a saját szobájába. Nem sokkal késöbb óvatos kopogás ütötte meg a fülét. Csakhogy biztos volt benne hogy nem az apja kopog az ajtón mert ez a kopogás inkább olyan volt mintha egy csonttal kopogtattatak volna. Mikor újra kopogtattak meglepődött saját magán is.
- Mit akarsz?! - kérdezte olyan határozott ahogy még soha életében se tudott megszólalni. Valahogy mindig is távol állt tőle az hogy teljesen és határozottan kiáljon valamiért. Az ujjabb kopogtatás után azonban még határozottabban szólalt meg:
- Mit akarsz!?
- Bemehetek? - hangzott egy mély hang válaszképpen.
- Csak akkor ha elmondod mit akarsz!
- Beszélni szeretnék veled.
- Gyere! - nem tudta mért engedte be. Mintha nem is ő beszélt volna. Rettegett és nem akarta beemgedni az idegent mégis megtette.
- Köszönöm. - a mély hanghoz ezután megérékezett a test is amely inkább volt egy hatalmas termetü párduc teste mint egy emberé. Sőt a test valójában egy párduc volt. Ezzel végleg összezabarva a lányt.
- Ki vagy? Mit akarsz tőlem?
- Én az édesapád védelmező szelleme vagyok. Minden bizonnyal te vagy Laura. Jól ismerlek téged míg te nem.
- Honnan ismersz?
- Mint mondtam apukád védelmező szelleme vagyok így születésed óta ismerlek.
- Mért vagy itt ha az övé vagy?
- Mert veszélyben lehetsz és segíteni jöttem.
- Miféle veszélyben lehetek?
- Ezt így pontosan nem tudnám elmondani csak akkor ha az elejétöl próbálom meg nagyvonalakban elmondani.
- Rendben mond. - ahogy ezt kimondta leült egy székre - ülj le te is és mesélj. Én figyelek rád. - a párduc lefeküdt ahogy egy nagymacskához illik majd belekezdett:
- Minden embernek van védőszelleme ami megbédi azoktol a külső erőktöl amik ártani akarnak a lelkének vagy lényének. Ezek töbnyire ártó szándékú szellemek esetleg démonok. Leggyakrabban egy vagy több állat képét vesszül fel mi védelmezők. Én például egy párduc vagyok bár ezt szerintem már te is észrevetted. Apád barájának például egy nagy csapat liba a védelmezője. Azt viszont nem tudom hogy neked mi a vedelemződ mivel még egyszer sem mutatkozott. Most viszont egész pontosan az elött hogy elaludtál volna egy erős ártó szellem telepedett köréd és valószínűleg meg akar téged szálni hogy utána tönkretehessen téged. Azért jöttem hogy megkeressem a védelmeződ és beszéljek vele esetleg ha szükséges ellássam néhány jó tanáccsal. Ehelyett nem tudom hogyan de veled találkoztam...
- Ez mért meglepő?
- Mert ez a lelked azon pontja ahova csak a védelmeződ juhat be.
- És megtaláltad már?
- Még sajnos nem. Pedig egy ideje már keresgélem.
- Akkor ne kesedd tovább! - ekkor a lány teljesen megrémült. Tudta hogy a saját testében van és azt is hogy ő mégiscsak szemlélőként van jelen ugyanis a szoba falai egyszercsak eltüntek és a helyükre egy hatalmas lángoszlop került míg a nyakában levő kék ékkő elkezdett ragyogni ahogy a ruhája és a gyűrűlye is. Mindeközben a semmiböl hírtelen hatalmas láncok kötözték a földhöz a párducot aki hiába próbált szabadulni de nem tudott.
- Megtaláltad akit kerestél! A történeted néhány helyen sántít, de ezt betudom annak hogy azt hitted egy tudatlan kislán vagyok csak aki most ismerkedik ezzel az egésszel. Most viszont vagy a szintiszta igazad mondot vagy pedig nagyon megbánod! Megértetted? - válasz helyett csak egy mély morgás érkezett és egy hatalmas vicsorgó álkapocs. Az ékkő erre jobban felragyogott és újjabb láncok jelentek meg amik viszont már annyira mdgfeszültek hogy egészen a párduc húsába vágtak. A ragyogás alább hagyott és a lány újra megkérdezte:
- Megértetted? - morgás helyett ezuttal egy fájdalam elcsukló mély hang válaszolt:
- Igen...
- Ennek örülök... Nos akkor az első kérdésem. Kire gondoltál? Vagyis ki az aki meg akarta szállni Laura lelkét?
- Nem... Nem tudom a nevét. Csak... annyit hogy egy erős.... szellem aki... az emberek... vágyát teljesítí... és.... így falja fel... őket.
- Tudom kire gondolsz! - nevetett fel a lány amitöl Laura teljesen ledöbbent. El se tudta képzelni hogy vala halhatja ennyire vészlóslóan nevetni saját hangát. Az ékkő azonban újra felragyogot. A lángoszlopok erre elzöldültek és egy vékony sávban megnyíltak megmutatva ezzel mit is takartak eddig. A túloldalt eggyetlen egy gyetya éget csak. Pontosan felette a semmiből lógott egy megkötözött fojadékkal megtöltött zsákszerü valami. A gyertya azonban nem fogyott hanem éppen ellenkezőleg, ahogy éget úgy lett egyre magasabb és tüntek fel ismeretlek jelek rajta. Ahogy pedig növekedett a zsákszerű akármi úgy próbált egyre inkább ellenállni de egy újjabb kötél mindig megjelent és még szorosabban megkötötte.
- Itt van a te híresen erős szellemed!
- Ezt... hogyan... sikerült? - nyögte ámulattal a párduc
- Úgy sikerült hogy ennek a szellemnek azért van nagy ereje mert sosincsen egyedül. Ha viszont akárcsak az egyiket elfogod és végzel vele akkor jelentősen gyengíted, ezért próbálja majd meg kiszabadítani majd a társát. A lángoszlopoktol azonban ez nem lehetséges, úgyhogy amint a gyertya lángja eléri a szellemet az szép lassan elég és megsemmisül. Most viszont te következel! Van néhány kérdésem még hozzád! - az ékkő újjabb ragyogására az öszlopok visszarendezödtek és újra normális tűz égett körbe a néhai falak helyén.
- Miért érdekel téged Laura szelleme?
- Hogy esetleg... tanítani tudjam.... féltem hogy ha.... nem teszem... akkor a szellem... könnyen megszálhatja... Laurát.
- Hazudsz!!!
- Nem..
- De! - a nyaklánc újra felragyogott a már megszokott halálosan mélykék színében és újjabb láncok jelentek meg amik mégjobban belemartak az állat bundájába majd egészen a húsáig.
- Most pedig mond el az igazat!
- Tényleg... ezért jöttem!
Ujjabb felragyogás és ujjabb láncok. Ezuttal azonban ezek nem kötözték meg jobban a szerencsétlen állatot hanem fellógaták akárcsak a lángok túloldalán látot zsákot amiben mint kiderült egy ártó szellem várt arra hogy elevenen elégjen.
- Még mindig nem mondod el?!
- Nincs... mit mondanom....
- Te akartad! - Laura odalépet az ékszeresdobozához és megfordította majd úgy nyitotta fel ami eddig az alja volt. A ládika belsejében pedig rengeteg gyertya hevert mindegyiken egy-egy különös jel. A lány odavitte a függő párduc alá majd letette és óvatosan rálehelt a kanócra amitöl az kigyulladt és elkezdtett növekedve elégni.
- Még egyszer megkérdezem! Miért akartál találkozni velem? Tudom ugyanis a választ! Ennek a tekintetében válaszolj!
- Ki vagy te?! - ordított fel a párduc.
- Szerintem ezt is tudod. De az lényegtelen hogy én ki vagyok. Amennyiben nem akarod hogy Laura azaz az én apám védelemező szellem nélkül maradjon őszintén válaszolsz!... Látom értetlen vagy. Minek kell kimondanod ha tudom a választ? Ez igazán egyszerű. Ugyanis nem csak mi ketten vagyunk itt... Nem. Nem a lángok túloldalán levő szellemre gondolok. Hogy kire? Azt hittem ez egyértelmű! Laura is itt van már a legeleje óta. - ezzel a lány már tényleg nem tudott mit tenni. Egyszerre kezdett el félni önmagátol és amire képes ugyanakkor egyre jobban kezdett megbízni ebben az új énjébe, mert érezte mindezt azért teszi hogy ő is megtudja mit akarhat ez a párduc aki álítólag az apja védelmezője és hogy ráláson erre a világra is miközben teljes biztonságban van. Rájött hogy a ruha és az ékszerek nem az övé hanem a szellemé aki most helyette cselekszik és beszél. Viszont mindent hallott és látott ő is amit a szellem, csak a párduc gondolatait nem. Arra is rájött ezzel az utolsó mondattal hogy a szellem végig tudta hogy itt van ő is. Mégsem szólt egy szót se valamint a párduc se tudta mert a szeméből őszinte megdöbbenés sugárzott a félelem és kétségbeesésen kívül.
- Halgatom hát mint mondasz! Amennyiben viszont nem az igazat és csakisz a tiszta igazat mondat még inkább megkeserülöd! Szerintem eleget bizonyítottam már.
- Rendben. - hangzott a párduc lemondó hangaj - Azért is jöttem hogy megtudjam miféle szellem óvta eddig Laura lelkét. Ugyanis tizennyolc éves már és ez volt az első ártó szellem ami megkörnyekezte. Nem hittem el hogy ez csak véletlen lenne, mert ilyen nincs. Tudtam hogy valaminek kell itt lennie. Létezik ugyan aprócska állati szellemek is. Akár még egy hangyaboly is lehet védőszellem. Az például nem látható máshonnan csak ha bemegyek az adott ember lelkébe. Itt azonban nem találtam azt se. Itt semmi se volt csak egy ajtó. Az ajtón kívül pedig csak a nagy fekete semmi. Hiába nyitogattam az ajtón túl is csak a semmi volt. Nem tudom hanyszor mentem at rajta vagy hányszor kerültem meg amikor kopogást hallottam majd óvatosan belesett Laura. Miután meglátta a sötétben világító szemem elmenekült én pedig a mancsommal kitámasztottam az ajtót hogy be tudjak menni mielött becsukódik. Követtem a lány illatát, de csak utólag jöttem rá hogy ezúttal csak a ruha illatát ereztem a lányét nem. És túl késön jöttem rá arra is hogy ez egy csapda ugyanis akkor már le voltam kötözve. Ezért jöttem tehát. Kideriteni miért nem jött egyetlen ártó szellem se Laura lelkére eddigi élete során.
- Így van. Látod nem volt ez nehéz. Most pedig mond el azt is mit tettél volna akkor ha senkit se találsz it és mêg mindig csak őszintén!
- Ha senkit se találtam volna itt akkor elösször csak óvatosan majd egyre fokozatosabban elkezdtem volna védelmezni ezt a leleket is.
- Ezzel nincs is baj. Viszont Laura nem tudja hogy ez mitöl baj mégis. Szóval mesélj csak tovább...
- Ez azért baj mert egy szellem csak egy lelket védhet. Még akkor is ha több állatbol is áll mint például egy csapat liba vagy egy hangyaboly. Ha huzamosabb ideig mégis védelmez egy másik lelekt is akkor az eredeti lelken túli vedelmezett lélek vahy lelkek teljesen az ő birtoka lesznek ezzel elhaltá teheti őket és erzéketlenné. Emberi létre kivetítve ez annyit tesz hogy meghal az ember mert elveszti a lelkét. Ha ez megtörténik akkor a lélek felszabadul és nem fog kelleni többi vigyánia rá senkinek se. Viszont dühössé válhat és könnyen kialakul belőle akkor egy ártó szellem ami meg akarja szerezni majd egy vagy több ember lelkét így erősítve önmagát. Ha elég erős lesz akkor pedig már megállíthatatlan lesz és bármikor szerezhet magának további leleket sőt ami még rosszabb osztodhat is. Ettöl ugyan gyengébb lesz de olyan mintha két emberrel verekedne egy ember.
Laurában ekkor felmerült egy kérdés amit a szellem egyböl tolmácsolt is.
- Ha mindezt tudod akkor mégis mért akartad megvédelmezni Laura lelkét?
- Mert ha nem teszem és üres marad vagyis szellemmentes akkor bármikor jöhet egy ártó szellem és akkor az én általam védett lélek tulajdonosa összeomlik. Ha viszont valami testi betegség viszi el akkor mégiscsak kevésbé omlik össze mintha megőrülne vagy bármi hasonló.
- Rendben. Egyenlőre nincs több kérdés. A sorsod viszont innentöl kezdve nem rajtam múlik hanem Laurán. Én most itt hagylak téged és ha Ő úgy dönt akkor eloltom a gyetyát és elmehetsz. Ha viszont nem így lesz úgy jársz mint a masik szellem!
A nyaklánc újra felragyott és a langoszlopok ezúttal egyszerűen kialudtak egy kis részen majd mikor a lány áthaladt a volt helyükön visszagyulladtak ezzel egy leválasztott kis helységbe került amit a lángok világítottak be. A lány a szellem irányításával becsukta a szemét majd egy méllyet lélegzett és kifujta a levegőt.
Mikor kinyitotta a szemét egy tükör volt elötte és ő ugyanabban a ruhában találta magát amiben esdig is volt csak ezuttal tudta irányítani a testét.
- Bocsánat ha megijesztettelek. Ahogy azért is a bocsánatod kérem hogy eddig nem jelentkeztem.
- Semmi baj. Köszönöm hogy eddig is védtél, de légyszi mond el mért nem mutatkoztál eddig.
- Azért nem mutatkoztam mert nekem nincs állatformám. Én csak a te formádban tudok létezni. Ezért van az is hogy most egy tükörrel beszélsz lényegében.
- Te mért nem tudsz állatformát felvenni?
- Ezt én sem tudom. Nagyon kevés szellemnél van meg ez a tulajdonság. A legtöbb védőszellem szerint ez azért jó mert így ha összedolgozik a gazdájával akár az emberi világban is megjenhet ugyanakkor nagyon rosz mert amennyiben a gazdája nem tud róla vagy nem akarja akkor egyszerüen csak egy nagyon halvány köd formájában lebeg csak a lélek körül. Ebben az állapotban viszont az erejének csak nagyon kis részét tudja használni.
- Mégis elkaptad azt az ártó szellemet valahogy.
- Ez igaz. És nem ez volt az első és nem is ez lesz az utolsó amit elkaptam és megsemmisítek.
- Hogy vagy erre képes ha az erődnek csak egy kis részét tudod csak használni?
- Nem tudom. Ez olyan hogy van olyan ember aki képes felemelni egy négyszáz kilós súlyt de te nem. Ehez tudom leginkább hasonlítani.
- Értem. Ezekszerint te nem vagy egy gyenge szellem.
- Valószínűleg. De nem tudom hogy mekkora erő van bennem valójában.
- Majd kiderül az is. Viszont most hogyhogy mégis felfedted elöttem mindezt?
- Mert ez a párduc vagyis apád védelmezője két szándékkal jött ide. Egyrészt valódi segítő szándékkal valamint egy önérdekü szándékkal. Úgy gondolta hogy te valamennyire feláldozható vagy csak azért hogy megmentse a késöbbiekben apád lelkét.
- Értem. Azt viszont nem hogy mire mondtad, hogy rajtam múlik az életre.
- Arra hogy tényleg te döntöd el hogy ezek után minlesz a sorsa. Ha akarod akkor ennyi volt. Ebben aznesetben a gyetya elöbb utobb eléri a bundáját és a langok végigfutnak a testén amitöl elevenen elég. Vagy pedig megkíméled ebben az esetben megmenekül és azonnal visszakerül abba a lélekbe amit öriznie kell eredetileg.
- Mi történhet apával ha meghal a párduca?
- Az amit elmondott az üres lelekekkel és a többi mind igaz volt szóval ezt már tudod.
- Akkor viszont kerlek engedd el őt.
- Rendben. Ha nincs több kérdésed már szabadon is engedem.
- Köszönöm.
- Ne köszönd. Inkább neki kell neked megköszönnie.
- Van viszont még egy kérdésem. Ez viszont nem a párduccal kapcsolatos.
- Mond csam nyigidtan. A te gondolataidban úgysem tudok olvasni mivel te az én gazdám vagy.
- A kérdés az hogy honnan szerezted ezt a ruhát és az ékszereket? Nem vagyok annyira ruhamániás meg ekszerfüggő amit valószínüleg tudsz, de ez a ruha valahogy nagyon tetszik és még kényelmes is.
- Nem tudom honnan van. Ezt a ruhát a lelked készítette. Lehet erre a ruhára vágysz titokban. Ha lesz rá lehetőséged javaslom szerezd meg az emberi világban is. Apukád tudom hogy nem haragudna meg érte.
- Tudsz az övében is olvasni?
- Igen tudok. De csak akkor ha veled kapcsolatos dologrol van szó. Ezekböl van bőven de nem szeretném elmondani. Szerintem az emberek nem véletlenül nem tudják egymás gondolatait elolvasni. A végén még másképpen kezelnék egymást.
- Igazad lehet. Majd akkor megpróbálom megszerezni.
- Rendben. Van még kérdésed?
- Ugyanúgy csak amolyan csajos kerdésem van csak.
- Ted hát fel. Ha tudok válaszolok rá.
- Mennyire látsz bele a lelkembe? Úgy értem ha tetszik valaki vagy nem tudom eldónteni valakiröl hogy megbízzak-e benne te azt látod?
- Csak azt tudom amit kinondasz. A lelkedbe és a tudatalattidba csak akkor tudnék bejutni ha te is. Ha jól emlékszem Indiának hívjátok azt a helyet ahol az emberek nagyon sokat ápolják a lelküket. Amit ti meditációnak neveztek annak a segítségével lehetseges ez. Akkkr viszont nem csak a szellem jut el ezekre a helyekre hanem az ember maga is.
- Ha meditálnék akkor ez nekem is sikerülne?
- Őszintén szolva nem hiszem. Ahoz rengeteget kellene gyakorlonod. Ha minden nap órákon keresztül gyakorolnál akkor talán harminc-negyven év mulva sikerülne csak talán bejutni a lelkedbe és a tudatalatidba.
- Értem. Akkor marad csak ez.
- Viszont most én kérdeznék? Van olyan aki tetszik neked vagy akiben nem tudod hogy megbízhatsz-e?
- A bizalmamat nehéz elnyernie más emberekenek. Az pedig hogy tetszik-e valaki magam se tudom. Szerintem nem. A fiukkal ugyan jól elvagyok mint a lányokkal. Viszont engedd el azt a szerencsétlen párducot és mond el hogy most ez mennyire valóság vagy mennyire nem az.
- Ez egyaltalán nem a valóság. Ezt ti álomnak hívjátok. Az emberi világban most éjjel van méghozzá valahol úgy hajnal környéke.
- Értem. Szóval akkor nem befojásol semmit se ami most történt vagy aminek a szem és fültenuja voltam?
- Nem hinném. Hacsak el nem mondja apudnak hogy mégis van őre a lelkednek. Azonban mint a párducok alapbol ő is eléggé büszke és olykor már-már sérthetetlennek hiszi magát. Ha másért nem hát arra jó volt mindez hogy egy kicsit helyre lett téve.
- Nem szeretem ha valaki nagyképű vagy túl rámenős.
- Igazad van. Abban nem sok jó van. Viszonyt hunyd be kérlek a szemed és mvegyél egy mély lélegzetet.
Laura meg is tette amit kért a szellem. Amikor kinyitotta a szemét ujra nem ő iranyította a testét hanem csak szemlélőként volt jelen.
Ugyanúgy mentek visza a párduchoz ahoz eljöttek tőle. A gyertya azóta közel húsz centit nőhetet. A nyaklánc azonban megint felragyogot és a láng kialudt. A nagymacska lassan leereszkedett majd egy szó vagy mordulás nélkül hirtelen el is tünt.
Laura elköszönt a szellemétől aztán érezte ahogyan egy hatalmas sötétség körbefogja majd érezte a meleg takaroja és a puha párnája érintését, átfordult a másik oldalára és fojtatta az éjjelét egy másik álommal.