Elvonó

Kócos, feketére festett hajamat unottan dobom hátra, semmi kedvem bejárni minden hülye programra, csak ki akarok gyógyulni és kész. Csupán ennyi az egész, amiért belevágtam ebbe a hosszadalmas baromságba. Annyi orvosnál jártam már, annyi felesleges tanácsot kaptam. Már egy éve mindez, de azóta is sorra ítélnek el az emberek. Pedig könyörgöm, csak egy rossz társaságba keveredett fiatal lány vagyok, aki sodródott az árral​. De már megbántam. Annyira, kicseszettül megbántam! És bár gyakran hallgatom, hogy "Ugyan, el vagy cseszve, rajtad már nem lehet segíteni, egy rohadt függő vagy, törődj bele.", én valahogy mégis az a fajta vagyok, aki egyszerűen nem hallgat másokra, nem, én túlságosan​ is makacs vagyok. Pont mint egy évvel ezelőtt, mikor is a lavinát elindítva felszippantottam az első csíkot. Hiába ellenezték a barátaim, az új ismerősök többen voltak, Ők pedig igen is a rossz felé sodorták az akkor még teljesen ártatlan énemet.

Nos igen, ami azt illeti, az ártatlanság azóta igencsak kimúlt belőlem...

A tükörbe bámulva undorodva mérem végig a kapott képet. Fekete pólómat hanyagul betűröm fekete szaggatott farmernadrágomba, majd a változatosság kedvéért felveszem a fekete bakancsom és a lakásból kisétálva becsapom magam mögött az ajtót.

Útközben sokan megbámulnak és nem figyelve arra, hogy mindent jól hallok, gyakran be is szólnak. Most mondjam, hogy megszoktam..?

- Hé, hülye emo - morogja a mellettem elsétáló társaság egyik tagja. Mesés, kezdődik... A többiek felnevetnek, így a srác jó ötletnek tartja folytatni a csesztetésemet, én azonban ügyet sem vetve rájuk, próbálom kerülni a bajt és tempómon alig észrevehetően gyorsítva menekülök a konfliktus elől. A függőségem ellenére azt hiszem kijelenthetem, hogy egy igen értelmes és épeszű lány vagyok jó felfogással és logikus, okos gondolkodásmóddal. - rock ribanc!

- Hagyd már - szól rá egy másik, mire a kötekedő gúnyosan felnevet.

- Ugyan, Milo! Nézd, olyan menőnek látszik, csak épp még ránk nézni is fél. Elképesztő vagy, hallod...de azért dugnálak - nevet fel, én azonban csak lehunyt szemekkel fújom ki az addig bent tartott levegőmet, hogy némiképp lenyugtassam magam. A társaság továbbra is követ, bár senki sem tudja, kinek jó ez és miért. Rohadtul elcseszett helyzet, annyi szent! - a neved elárulod, cica? - kérdezi, én azonban mintha meg sem hallottam volna, tovább sétálok, persze teljesen némán. - Hé! Nem költői kérdés volt, kurva - mondja megütve a már-már szinte ijesztőnek mondható hangszínt. Hangja fenyegető, én pedig félni kezdek.

- Adam, hagyd már békén - mordul fel az előző ünneprontó, név szerint állítólag Milo, mire az Adam nevű srác egy jellegzetes szánakozó nézéssel hosszasan kiad egy hangot. Egy hosszúra húzott 'c' betűt ereszt ki hófehér fogai közül. Hálát adok mindennek, amiért az az egy fiú ott volt és megvédett. Bár tudom, hogy meg kéne köszönnöm, a busz már a megállóban áll és nagyon nem akarok elkésni az első elvonómról.

Fejem továbbra is le van hajtva, hajam fekete vízesés hatását keltve omlik arcomba. Biztonságban érzem magam úgy, hisz hajamra burokként tekintek, ami elzár a csúf valóságtól. Már szállok fel a buszra, már biztonságban vagyok, már nem bánthat senki és semmi.

- Azért húzz gumit, haver - kiált Adam. Különleges hangja rögtön felismerhetővé válik számomra, és már csak a gondolattól, hogy egy buszon kell vele utaznom, már csak attól rosszul vagyok.

A léptek azonban nem az Adam nevű bunkó paraszté, hanem egy másik fiúé.

- Ne haragudj rá, még nincs teljesen magánál. Tegnap éjjel durva volt a buli, ami végül átcsapott valami...valami egészen másba. Nem szívesen részletezném, ha nem haragszol meg érte - a hang gazdája Milo, aki az imént megvédett. Már épp fordulnék a fiú felé, de inkább megállítom magam és a folyamatot leállítva továbbra is csak a sötét vízesésbe burlolózom.