Elvonó

t h r e e

Kissé izgatottan, de már egyáltalán nem félénken szállok le a buszról. Milo követ, így együtt indulunk az elvonó felé. Naomi kedves mosolya jelenik meg előttem, de ezzel párhuzamban a sok beteget is meglátom. Megrázom a fejem, így próbálom elhessegetni a képet, Milo pedig ezt látva kíváncsian rám sandít.

- Te mit szívtál? Adsz nekem is? - nevet fel halkan, én pedig mosolyogva forgatom meg a szemem. Milyen vicces ma valaki. - Na de most komolyan, Mila, baj van?

- Nem, nincs. Minden oké - ismét hazudok. A buszról leszállva csak izgultam, most azonban megint ugyancsak kezd eluralkodni rajtam a félelem. Időközben a kijelölt épülethez érünk. Az új építésű ház légies, fehér kocka, melynek modernsége élesen elüt a kétoldalt sorakozó hagyományos téglaépületek stílusától. Felpillantok Milora, aki ugyanezt teszi. Egymást nézzük pár másodperc erejéig, bár a srác megtöri a pillanatot és megtolja a hatalmas üvegajtót. Hiábavaló a sok elegáns, modernizált kiegészítő a házba, az épület ugyanúgy otthonos és családias hangulatot áraszt. A "családias hangulat" persze szándékos alulfogalmazás, amely semmit nem árul el az esemény színvonaláról és kötelezően betartandó illemszabályairól. Naomi rátermett terapeuta, ügyesen fedi az édes mosolyával a keserű valóságot. Az elvonó a nő, illetve annak mosolya nélkül meglehetősen egyenlő lenne valami kegyelmet nem ismerő kínzással. Ismét Milora pillantok. A fiú megállás nélkül nézelődik. Végigtekint a pulton, a váróban, a lépcsőn. Szemügyre veszi az embereket, felméri a terepet. Mintha most járna itt először. - ha lenne barátnőd, akkor is tartanád azt a csajt? - Sophie kimondatlan neve megfagyasztja a levegőt. A térség hűvös és mozdulatlan, a bentlévők is épp csak élnek. Milora kapom a tekintetem, aki a szemöldökét ráncolva mered felém. A hatás kedvéért megtorpan a lépcső közepén, ezzel néhány tekintetet magunkra vonz. Egy mellettünk lefelé tartó idős úr még hátra is pillant, mintha másodperceken belül olyan hű de érdekes dolog szemtanújává válhatna. Zavartan sütöm le a szemem, tekintetem a fehér márványlépcsőre szegezem. Nem bírom a hirtelen kapott nagy figyelmet, Milo túldramatizált döbbenetére azonban túl sokan figyelnek fel. - hagyjuk. Sajnálom.

- Nem, nem. Nem az. Csak fura volt a kérdés - indul meg ismét, a helyiség pedig feloldódik, újra a semmi kapja a főszerepet. Már feleannyian sem bámulnak minket, mint pillanatokkal azelőtt és ettől kicsit felengedek. - nézd...drogozom, iszok, sok rossz mániám van, de ha kapcsolatokról van szó, akkor én is egy átlagos ember vagyok. Ha az érzéseim vannak terítéken, rendre megkukulok. Arról nem is beszélve, hogy mennyire gyámoltalan tudok lenni, ha bármiféle kontaktust kell létesíteni. Nálam egy lány más, mint a lány. Egy lánnyal lehet baromkodni, szívózni és dugni. De a lánnyal szépen kell viselkedni, tisztelni kell és vele csak szeretkezni lehet. Nem ugyanaz. Nagyon nem - elképedve nézek rá. Na ez az, amit nagyon nem néztem volna ki belőle! Azon sivár létszámmal rendelkező csoportot erősíti, akik különösen tisztelik a nőnemű társaikat és ezen valahogy nem tudok túljutni. Nem tudok kiigazodni a gondolaton, hogy Ő ilyen. Nem jut el az agyamig, hogy van egy ilyen fiú a közelemben. - megleptelek, mi? - kérdezi nevetve, mire halványan elmosolyodva vállat vonok. Döbbenetem leplezetlen, akárcsak az örömöm.

- Szerinted hányan leszünk? - csupán a témát terelem, még a végén elszáll magától, vagy nagy örömében leesik az egojáról az IQ-jára és akkor itt hal meg nekem. Nagyot zuhanna, annyi szent!

- Mint a múltkor - lazán vállat ránt, majd az ajtógombra helyezi ujjait és így néz le rám. - mehet? - bólintok, Milo pedig elfordítja a gombot és meglöki az ajtót. A küszöbön túli helyiség tele van emberekkel, én pedig ismét meg tudom állapítani, hogy ugyanolyan szemetgyönyörködtető műgonddal rendezték be, mint az épület többi részét: bőrkabapé, extravagáns asztalkák, krémszínű függönyök, itt-ott a falakon egy-egy modern képzőművészeti alkotás. A terem csak hogy nem zsúfolásig megtelt emberekkel, egyértelműen többen vagyunk a Milo által kilátásba helyezett hanyag "mint a múltkor"-nál.