Weapon

10. Szikra

Egy rémálomból eszméltem fel.Amint kinyitottam a szemeim, már nem emlékeztem a látszólagos valóságra, amit úgy éltem meg, mintha az igazi lenne.Ziláltnak éreztem magam, felzaklatottnak, de a testem mintha elfelejtette volna a fájdalmat, amit már hosszú napok óta dédelgettek a sebeim.A bőrömből eltűnt minden illat, helyette steril gyógyszerszag lengett körbe.A harci öltözetem már nem volt rajtam, csak a fehérneműim.Felültem és végignéztem a laboron.A terem dúsan be volt világítva a neonok mesterséges fényével, a képernyők is bekapcsolva voltak.Egy ember állt háttal nekem, a vezérlőpultnál támaszkodva.Kirázott a hideg, amint felismertem az alakot.Reméltem hogy soha többet nem kell bilincs nélkül látnom.De ott állt előttem, minden kötelék nélkül, ami megakadályozhatta volna abban hogy hozzámérjen.Azonnal megbántam a viselkedésem, amit tegnap tanúsítottam felé, amikor az ingénél fogva rántottam fel őt.Azt hittem én vagyok fölényben, de soha nem voltam.Tartottam attól hogy megbüntet.Visszajöttek a régi félelmek, amik ebben a teremben fogantak meg bennem, iránta.Visszalöknek ennek a férfinek a kényei alá.Nem szabadulok meg tőle.Remegni akartam, ha csak belegondoltam abba, hogy eszméletlenül feküdtem ennek a férfinek a felügyelete alatt.A tekintetem a páncélajtóra függesztettem.Nem volt esélyem arra hogy átjussak rajta, zárva volt.Nincs menekvés.
Az orvos nyugodt lendülettel felém fordult és zöld szempárja rabul ejtette a tekintetem.Az arca olyan nyugodt volt, egyáltalán nem hasonlított a tegnapi önmagára.A szívem fájdalmas hevességgel kezdett verni.
-Miért van itt?-nyögtem nehezen.Felharsant a mély nevetése.
-Csak nem hiányoztam?-kérdezte az előbbi kacaja hullámain.
-Nem.-szólaltam meg naivan.
Hosszú lábaival lassú léptekben megindult felém.Félre kaptam a pillantásom és oldalt fordultam hogy lecsusszanjak az emelvényről.A férfi tenyere hangos csattanással csapódott le a csípőm mellé, karjával elzárva engem a lejutástól.Összerezzentem, de nem néztem fel rá.Képtelen voltam, szinte éreztem magamon a leheletét, annyira közel volt hozzám.A szemeiben az élvezet szikrája pisklákolt.Elhatároztam, hogy nem hagyom hogy szórakozzon velem.
-Ne érjen hozzám!-közöltem vele halkan, mire felsóhajtott, finom mosolyra ívelt szájjal.Nem hittem volna, hogy valaha is ki merem mondani ezeket a szavakat és bármilyen szerencsétlen hangsúlyban hagyták el az ajkaim, megleptem magam a bátorságommal.
-Nem tetszik ez a stílusod.-nyalt végig a száján.-
De mindjárt változtatunk rajta.-vigyorodott el.Éreztem a hátamon felkúszó, hideg rémületet.
-Tudod, tegnap el voltak ájulva tőled, gyönyörű bemutató tartottál.Nem érik be veled...Többet akarnak...belőled.Miattad újra kellek a HYDRA-nak.Az a rengeteg sok pénz, amit a mukámért cserébe adnak, szinte mindent megér, de rád elcserélném.-a szívem kihagyott egy ütemet-Ohh tudod is te, mi az a pénz.-forgatta meg a szemét.-Az emberek ölnek érte, elárulnak másokat.Én pedig egy eddig soha nem látott fegyvert adtam nekik a pénzért cserébe, téged.Ha nem lennének képességeid, nem kellenél másnak.Egy senki lennél...Nélkülem...semmi sem vagy.-az arcát a nyakamba fúrta, úgy éreztem megfulladok.Az ajkait elhagyó levegő szinte perzselt.-Sajnos téged kiküldetésre visznek, én pedig itt maradok a laborban, a többi kísérleti alannyal.A katonák a következők.Férfiak, megvan bennük a kellő elhivatottság, a tisztelet, erő...Minden, ami hiányzik belőled.-suttogta békésen a nyakamba, miközben én mozdulni sem bírtam a férfi karjai által bezárva.Egy csapdában éreztem magam.Az alsó ajkam remegni kezdett.-Mert mindennek ellenére te csak egy kislány vagy, akinek semmi önálló választása nem lehet, ebben a világban.-a lelkem elnehezült és úgy éreztem aláás a kétségbeesés.Mégis felbuzgott bennem az indulat.
-Meg fogom ölni magát.-mondtam elhaló hangon.A férfi mély levegőt vett a tincseim között, majd elhajolt tőlem.
-Te tényleg elárulnál engem?És a HYDRA-t?-nevetett fel halkan.Felé fordítottam az arcom és megláttam a mániákusan ragyogó szemeit.Éreztem a felébredő dühöt, ami az erőért kiáltott.Az erőért amivel kivégzem a férfit.Elborított a hév, a vágy, hogy visszaadjak neki mindent, amit én kaptam tőle.Halványan remegő ujjaim között szikrák jelentek meg, a szemeim nem vettem le az orvosról.Az indulat elkapott, és nem fogtam vissza magam.Kicsinálom őt, megszabadulok a terrortól.A halálig kínzom, amíg nem ordít a fájdalomtól és nem könyörög a végért.De nem ijedt meg a látványtól, a száján várakozó vigyor ült.És előbb mozdult, mint én.