my fairy || woochan

|öt|

[kim woojin]

woojin boldogan nyitott ajtót, az azon dörömbölő barátainak akik azonnal be is tömörültek a barna falapon. hatalmas öleléssel és a maknae egy puszival köszöntötte a legidősebbet aki csak hangosan nevetett barátai őrültségén. a konyhába terelte a srácokat és letette eléjük a nemrég elkészült rántottát. szeletelt nekik hozzá paradicsomot,sonkát és készített ki kiflit is mindig mohó társainak. azonnal enni kezdtek, százszor elmondva mennyire hálásak woojinak amiért van nekik. a legidősebb csak lágyan mosolyogva fogadta a bókokat. a reggeli után a nappaliban telepedtek le és nevetve beszélgettek mindenről ami csak eszükbe jutott, hogy holnap az első iskolanap, munkanap, hogy mennyire nincs kedvük hozzá és előjöttek cikis történetek is.
—emlékeztek amikor tavaly egy idős néni megkérdezte jeongintól, hogy elkisérje-e az ovódába mert azthitte odajár?—kérdezte a nevetéstől fuldokolva felix. mindenki hangos nevetésbe kezdett.
—ú vagy amikor egy szintén vén nő megakarta kergetni changbint seprűvel mert azt hitte emós és betörni ment pedig csak újságot hordott—nosztalgiázott seungmin röhögve.
—ez nem vicces akkor majdnem meghaltam!—kiáltotta a fekete hajú.
—ja. láttam a halálfélelmet a fejeden—vihogott jeongin—esküszöm örökre az agyamba égett az arckifejezésed.—nevetett.
—hát az nekem is—csatlakozott hozzá felix.
hosszú órákig beszélgettek az eddigi legcikibb élményeikről és felelevenítették azokat amiket együtt éltek át amikor is egy woojin számára kényelmetlen témát dobott fel az ausztrál szeplős. a szerelmet és az azzal való megismerkedést.
—seungminnie meséld el, hogy találkoztál először hyunjin barátoddal—utasította felix incselkedő hangnemben. a kim fiú elpirult majd csillogó szemekkel belekezdett a mesélésbe.
—huh szóval izé. reggel pont suliba mentem és nem kapaszkodtam a metrón. az egyik megállónál véletlenül beleestem az ölébe és amikor megláttam milyen helyes ó jesszusom azzonal elpirultam. nagyjából egy percig bámultam, a fejem égő vörös volt de ő csak szívdöglesztően mosolygott. aztán amikor észbekaptam felugrottam az öléből, a metróról meg le és a suliig rohantam. mivel elkéstem így lekéstem az új osztálytárs bemutatásáról aki történetesen hyunjin volt. egymás mellett voltak a helyeink így folyton elejtettem valamit mert zavarban voltam a közelében, de ő mindig csak mosolygott. aztán egyszer megkérdezte nem ebédelünk-e együtt. reggelente együtt mentünk aztán két hónapja azt mondta nagyon aranyosnak talál és menjek el vele randizni. én persze azonnal igent mondtam és most nekem van a világon a leghelyesebb barátom—fejezte be ködös tekintettel. felix és jeongin lányos sikítással reagáltak, changbin a szemeit forgatta, hogy márpedig felixnek van a leghelyesebb barátja azaz ő maga. woojin pedig csendesen mosolygott rajta pedig belül össze volt törve. azt gondolta, hogy ő soha nem lesz elég jó ahhoz, hogy barátja legyen, hogy valaki olyantól kapjon szeretet aki szerelmet érez iránta. changbin azonnal észrevette tündérük elkeseredését így megbökte a mellette ülő fiú vállát. mindenki a legidősebbre nézett és már kezdték is az előző este négyesben megbeszélt tervük első szakaszát.
—woojin hyung—mosolygott rá angyalian jeongin—mit gondolsz chan hyungról? csak mert meleg és véletlenül azt is tudom, hogy szingli pont mint te—csúszott közelebb az idősebbhez a kanapén. woojin a kérdés hallatán azonnal zavarba jött és eddigi gondolatai most az idősebb bang fiúhoz kezdtek terelődni. felidézte magában a srác ragyogó, barátságos és édes mosolyát, szürke, göndör haját, a kézfogásuk alapján felfedezett puha bőrét. arca felvett egy pirosabb árnyalatot ezzel lebuktatva őt. barátai szavak nélkül is tudták mit gondol és ennek hangot is adtak;
—neked tetszik!—kiáltotta felix izgatottan. felugrott a hosszú, vajszínű ülőalkalmatosságról és vádlóan mutatott woojinre—le se tagadhatod. elvörösödtél!—pattogot felpörögve. a két legfiatalabb követte ausztrál társukat míg changbin csak hangosan kiröhögte a tenyereibe rejtőző woojint.
—fiúk állj. nem tetszik—győzte le zavarát woojin.—csak kicsit szimpatikusabb mint mások. ennyi—motyogta megsemmisülve. seungmin mindenttudóan elmosolyodott és a fejét kezdte rázni.
—hyung legalább nekünk bevallhatnád. mi vagyunk a legjobb barátaid—vigyorgott szemtelenül. woojin fáradtan felnyögött és inkább menekülőre fogta.
—most azthiszem megyek és elmosogatok. ne szedjétek szét a nappalit—motyogta aztán becsapta maga mögött a két helyiséget elválsztó falapot. elveszetten csúszott le az ajtó mentén. tényleg ilyen hamar megtetszett volna neki az ausztrál? egy nap leforgása alatt? de az lehetetlen. hisz alig ismeri. soha senki nem volt még rá ekkora hatással. bár nem is találkozott senkivel aki ennyire tökéletes és elragadó lenne. gondolatok ezrei cikáztak a fejében, némelyik azt erősítette meg, hogy érez valamit a fiú iránt, más gondolatok pedig arra figyelmeztették, hogy nem tetszhetett meg neki ilyen hamar, vagy, hogy csalódni fog benne. észre sem vette, hogy lassan elkezdnek folyni a könnyei. nem tudta eldönteni mit érez, vagy mit nem és ettől rettenetesen megijedt. úgy gondolta az lesz a legjobb ha távol tartja magát a fiútól és egy rövid időre talán barátaitól is. csak amíg átgondolja a dolgokat. amíg rájön valamire. addíg amíg nem érzi majd magát elveszettnek és magányosnak. szipogva előhúzta zsebéből a telefonját és a közös csoportukba írva, megkérte a fiúkat, hogy ne haragudjanak de hagyják el a házat. persze barátai aggódni kezdtek és eszük ágában sem volt elmozdulni a konyha ajtó elől ahová időközben toborozódtak. woojin (annak ellenére, hogy a többiek nem látják őt) fejrázva kérlete őket, hogy csak egy picit hagyják békén. egy idő után a fiúk feladták, hogy hyungjukat kicsalogassák a konyhából és szomorúan távoztak a lakásból. miután woojin leellenőrizte, hogy elmentek felsétált a szobájába és fájó fejjel feküdt le, hogy felkészüljön a holnapi munkanapjára. elalvás előtt még kikapcsolta készülékét, hogy barátai ne zavarhassák túlcsorduló aggodalmukkal.