My Cliché Love Story |Hun|

1.rész

Már egy ideje csak ültem, ültem és ültem a könyvtárban, arra várva, hogy végre valaki idejöjjön, és kikölcsönözzön egy könyvet. Az elképzeléseimben sokkal jobb volt ez az önkéntesmunka...

A nevem Satou Haruhi, 17 éves, másodikos felső-középben, idén pedig elhatároztam, hogy a könyvek iránt érzett szeretetem miatt a könyvtárban fogok besegíteni szünetekben, és órák után a suliban. Annak ellenére, hogy fiú vagyok, rajongok a shoujo mangákért és a különféle romantikus regényekért. Ez az egyetlen különös dolog bennem, másképp meg én vagyok a megtestesült unalom. Barna haj, tipikus japán frufru, sötét, szintén barna szemek. Még az egyenruhámmal sem kezdtem semmit, begombolt zakóval és semmi extrával nem hordom. Mintha egy illedelmes kis diák lennék.

Hátradőltem a széken, majd körülnéztem csalódottan a könyvtáron. Egész tágas, bár lehet csak azért látom annak, mert egy lélek sem jár ide. Pedig milyen nagyszerű lenne itt egy sorsszerű találkozás egy lánnyal, aki nem furcsállja a szokatlan érdeklődési köröm, sőt ugyanazt szereti mint én...

Az évből már egy hét elmúlt. Azóta alig, ha tíz ember bejött ide. Unatkozo~k! Még azt a könyvet is, amit az első napomon kiválasztottam, hogy "Na majd olvasgatjuk az első hónapokban..." már tegnap kiolvastam! Egy több mint 500 oldalas könyvről beszélünk, nem terveztem hogy ilyen gyorsan végzek vele!

Felkaptam az emlegetett könyvet a pultról, majd a sorok közt felkutattam a könyv címének megfelelő betűt. Ahogy próbáltam kiszámolni, hogy ábécé sorrendben hova is megy a könyv, észrevettem, hogy abból a szinte semennyi emberből aki itt járt, valaki nagyon rossz sorrendben tette vissza a könyveket. Kérlek, ha még nem is tudod az ábécét, akkor is látod hogy hol marad üres hely miután kiveszed a könyvet, nem? Akkor oda tedd már vissza...

Végre végeztem annak a szekciónak a rendberakásával, ezért már csak keringtem a sorok közt, még több sorrendi hibák, és persze olvasnivaló után kutakodva. A sorrenddel nem volt túl sok baj, de egyszerűen szörnyű a tény, hogy az itt lévő majdnem összes szerelmes regényt és mangát kiolvastam már...

Egy idő után felhagytam a keresgéléssel, és visszaindultam az pultomhoz, mikor egyszer csak ajtónyikorgást hallottam. Ezzel együtt, egy kicsike boldogságnövény is elkezdett kivirágozni bennem, és kezdtem reménykedni. Mikor megláttam, hogy nem szimplán egy tanár van az ajtóban, tudományt megcáfoló gyorsasággal fejlett ki teljesen ez a boldogságnövényke.

Egy lány, térdig hosszított szoknyával, ami nem mutat sokat, mégis teljesen jól áll neki és csinosítja. A haja nem a leghosszabb, viszont szépséges gesztenyebarna színe van, és két apró copfban hordja a vállán. A frufruja is aranyosan van megcsinálva... Milyen csodás...
Én gimis szerelmi történetem, itt jövök!

- Elnézést..! - nézett körbe a könyvtárban, majd észrevett engem. - Öhm, itt van a könyvtáros? Szeretnék kivenni néhány könyvet...

- Ah, igen,  én vagyok itt a könyvtáros. - mentem oda a pultomhoz, és még magam is meglepődtem, mennyire jól tudtam válaszolni neki dadogás nélkül.

- Önként segítesz itt? Csak mert nem nézel ki felnőttnek.. - mosolygott, amire csak kedvesen bólintottam. Eltelt néhány percbe, mire megtalálta a keresett könyveket, viszont utána aranyos vigyorral hozta ki nekem.

- Mi a neved? - vettem elő a kölcsönzések listáját.

- Miyo Harumi, 2-C osztály. - mondta félénken. Milyen aranyos név... - És ezt a könyvet szeretném kivenni. - tett a pultra három vastag shoujo mangát, amelyek közül kettőt egyből felismertem, de a harmadikat nem. Leolvastam a címét, és azt is, hogy egy szériának az utolsó, azaz tizedik része.

- Te is szereted a romantikus mangákat? - kérdeztem, ahogy felkörmöltem a listára a könyvek címét. Kicsit meglepődött a kérdésemen, meg is értem miért, de utána egy izgatott mosoly telepedett az arcára.

- Igen! Te is? Melyik a kedvenced? - vette a kezébe a kikölcsönzött mangákat.

- Hmm.. Nehéz lenne választani, rengeteg nagyon jó manga és könyv van...  - kezdtem bele szenvedélyesen a mondandómba.

- Tudom! Nekem a tavaly kijött mangák nagyon tetszettek! Az egyik kedvencem, a "Bells, ring!". Ennek néhány hete jött ki az utolsó kötete, ismered? - magyarázta csillogó szemekkel.

- Nem, azt pont nem, de ahogy láttam azt akarod kikölcsönözni. - mutattam a mellkasánál szorongatott könyvekre.

- Ühüm! Mikor ezt kerestem, láttam hogy itt van a többi része is. El kell olvasnod, ha van rá lehetőséged!

- Attól függ. Mi a történet? - támasztottam meg a fejemet a tenyeremmel, mintha nem lennék annyira érdekelt, de persze bármiről is szól a manga, száz hogy elolvasom.

- Hú, kicsit hosszú sztori, de ha elolvasod akkor megtudod! Van benne egy picike fantasy, meg néha vannak sötétebb jelenetek. Ha olvasol ilyeneket, tetszeni fog, azt garantálom! - vigyorgott édesen. Nagyon édesen. Ah, tényleg teljesen az én típusom! - Oh, de nekem mennem kell. - nézett fel az órára. - Egy barátom vár. - intett, majd kiment a könyvtárból.

Megnéztem, mennyi is volt az idő, és még mindig volt 20 perc az ebédszünetből. Elővettem a pult egyik fiókban tárolt cetliket, és ráírtam, "a könyvtáros szünetet tart", majd a pultra ragasztva elindultam az osztályomba, mert szerettem volna enni. Út közben visszaemlékeztem a könyvtárban történtekre, és persze arra a lányra. Miyo Harumi... Nem tudom elégszer hangoztatni, mennyire is tökéletes volt számomra.

Ábrándozásaim közepette figyelmetlenül fordultam be a folyosón, és ebből adódóan akárcsak egy klisés shoujo mangában, nekiütköztem valakinek, bár még remélni sem volt időm, hogy az illető lány, mert ahogy a földnek csapódtam, hallottam, hogy férfi hangon hadar el többször is bocsánatot.

Felültem a fekvő helyzetemből, így szemügyre tudtam venni azt, akinek nekimentem. Arra számítottam, hogy csak egy teljesen átlagos diák, vagy stréber lesz az, de ezt a fiút még nem láttam az iskolában, pedig mivel olvasóhelyet keresgélve rengeteget bolyongok a suliban, mindenki arcát ismerem. Bár mostanában a könyvtár miatt idén már nem igazán csinálom ezt... Elsős lenne..? Idősebbnek néz ki annál...

Igaz is, elfelejtettem áradozni arról, milyen észvesztően néz ki ez a fiú.

Dús, korom fekete haj, ami a lehető legcsodásabban van beállítva, és az a szépséges szempár... Szinte fekete, de ha jól elveszik bennük az ember, lehet látni benne egy enyhe árnyalatnyi kéket. Amihez legjobban hasonlítani tudnám, az egy fekete lyuk. Nem csak a színeiből adódóan, de azért is, mert egyszerűen magába szippant.

"Jól vagy?"

Kérdezte, ahogy felém emelte a kezét. A hangja mély, bársonyos és melengető volt, a tekintet, amivel pedig rám nézett, egy kicsit rideg ugyan, de mégis látszott benne az aggodalom. Amint megérintettem a kezét, abban a szent pillanatban, átjárta valami a szívem. Összeszorította a mellkasom, a pulzusom az egekbe szökött, mégis remek érzés volt.

Ez az, amiről a könyvekben mindig beszélnek...?
Amiről annyit, de annyit álmodoztam már...?
Az a kis dolog, ami hiányzott a Hiromival való találkozáskor...?

Ez a szerelem....?

------------------

Konnichiwa~, Tomodachitachi!

Na, ennek az első része is meglett, remélem aki elolvasta annak meghozta a kedvét a továbbolvasásra :3 A kép (én rajzoltam, tessék megdicsérni =A=) gondolom rá lehetett jönni, de a fiút ábrázolja, akibe Haruhi beleesett. (értitek, beleesett :'3) Haruhiról is raknék képet, csak... Ő kajak úgy néz mint egy tipikus unalmas animekarakter, nem nehéz őt elképzelni. "Ő"-t is csak azért raktam oda mert olyan hajstílusa van ami nem a leggyakoribb :v