My Cliché Love Story |Hun|

2.rész

Na nem, nem, nem és nem! Szó sem lehet róla!

Száz, hogy nem egy fiú lesz az első esetem! Túlságosan is bevertem a fejem eséskor, valószínűleg ezért gondolok ilyen hülyeségekre...

Felhúzott a földről, én pedig erősen kerülve a szemkontaktust, kinyögtem egy "semmi gond"-ot, majd sietősen elsétáltam a termemhez.

El kell kerülnöm őt. Előhozza belőlem ezt a fura érzést, amit nem kéne, hogy egy fiú miatt éljek át. Nem és nem! Ezt az érzést meg kell tartanom a lánynak a könyvtárból, azaz Harumi-sannak. Elhatároztam, hogy mostantól olyan közel fogok kerülni Harumihoz, amennyire csak tudok!

Széttártam a termem ajtaját, majd a helyemre levetve magam, elkezdtem kotorászni a táskámban az ebédemért, ami a mai napon egy szendvics volt. Az első harapásom után tervelni kezdtem, miként fogom elkerülni Őt. Azt a fekete szemű szépséget.

Először is! Ha a folyosón összefutok vele, a legkönnyebb az lesz, ha csak ignorálom, nem igaz?
Ha pedig nem a termemben ennék, ami legtöbbször így van, és akkor ül le valahol a közelemben, akkor el kell mennem onnan minél hamarabb.
Az egyetlen helyzet, amikor engedhetem magamnak, hogy fizikailag közel legyek hozzá, az a vécében van, amikor is a mellettem lévő fülkét használja.

Elsoroltam magamban minden létező jelenetet, ami egy gimiben megtörténhet, és kiterveltem, miként fogok távol maradni tőle mindegyikben. Miután végeztem, rápillantottam a faliórára, amely szerint már tizedik perce csócsálom azt az áldott szendvicset, és még a felét is aligha befejeztem. Francba,túlságosan is elmerültem a gondolataimban!

Visszacsomagoltam, és beletettem a táskámba a maradék ennivalóm, majd sprinteltem vissza a könyvtárba. Berontottam, gyorsan végignéztem a helységen, egy szokatlan dolgot látva az egyik asztalnál.

Pont Ő ült ott. Nem lehetett volna valaki mással ilyen klisés véletlenem?!

Szerencsére túlságosan bele volt bújva a könyvébe, ahhoz hogy észrevegye, bejöttem. Talán ezt kihasználhatnám, és becsengőig nem vonom magamra a figyelmét... Óvatosan elhelyezkedtem a székemben, és onnan kezdtem szemlélni őt.

Innen nézve egy jóval nagyobb képben láthattam a karakterét. A vékony, és látszólag hosszú lábaiból ítélve magas, ezt el is felejtettem megnézni mikor összeütköztünk... A dereka, noha nem láthattam tisztán is szépen, és karcsúan festett. Nincsenek a legszélesebb vállai, sőt, egészen nőiesek, de így áll össze a teste szépsége, végül is. A fejét a kezén pihentette, amely által láthatóvá vált a szintén szépségesen karcsú nyaka. Az éjfekete szemei lassacskán követték a sorokat, a gyengéden előttük lógó sötét tincseivel nem is foglalkozva.

Teljesen el voltam merülve a megjelenése szépségében, egészen amíg a hosszas olvasása után meg nem nyújtózkodott, a figyelmét a könyvről elvéve, azaz szabad utat adni neki arra, hogy a szeme sarkából észrevegyen. Ami meg is történt, hát nem remek?!

- Te vagy az a srác akinek nekimentem! - a hangja az előző alkalommal hallott mély és bársonyos helyett energikusan, aranyosabban csengett, amitől egy furcsa borzongás járt át.

- A-a..aha...! - motyogtam, nagy valószínűséggel teljesen vörösen, miközben igyekeztem magamra erőltetni egy mosolyt.

- Itt dolgozol, vagy csak úgy beültél a pulthoz? - állt fel, a velem tartott szemkontaktust továbbra is fenntartva.

- Cs-csak besegítek... - tekintettem oldalra. Teljesen meglepett ezzel a hirtelen személyiségváltással, és az összezavarodottságom miatt nem voltam képes állni a tekintetét. Legalább is remélem ezért...

- Ühüm, értem! Akkor biztos szereted a könyveket, ugye? - dőlt rá izgatottan a pultomra. Mikor is jött ide?!

- A..Aha, sokat olvasok... - ért össze a tekintetünk, ahogy a szemem sarkából próbáltam felmérni őt. Sikeresen felmértem azt, hogy irtó közel van az arcunk egymáséhoz. Nem értem ezt a srácot, nem hallott még személyes térről?!

- Milyen fajtákat? - mosolygott tovább, ahogy végre kicsit hátrahajolt, ezzel engedve nekem hogy előre fordíthassam a fejem.

- H-hát... Romantikus olvasmányok, mangák... - soroltam, erősen remélve hogy nem tart furának. Az előrenézésem sem tartott sokáig, mert amint belenéztem az izgalomtól ragyogó fekete szempárjába, átfutott rajtam az az érzés, amit az első találkozásunkkor is átéltem. A szívem vadul dobogott, a mellkasomat valami elképesztő erővel szorította, és nem engedte, hogy a szemébe tudjak nézni. Kezd idegesíteni ez az érzés, de tényleg! Miért pont vele kell megélnem?!

- Értem, akkor te ilyen csajos vagy, nem? Jut eszembe, a nevem Aikawa Takeru, te pedig..? - nyújtotta el a kérdése végét.

- Satou Haruhi. Örvendek. Na és te milyen fajta... - próbáltam leküzdeni a bennem kavargó zavaros érzést. - ...olvasmányokat szeretsz?

- Szeretem a horrort. De nem csak a könyveket, a filmeket is nagyon bírom! - mosolygott. Pont a horrort?!

- A-ah, értem. Nos, én félős vagyok, szóval még nem olvastam vagy néztem horrort.. - mosolyogtam kínosan.

- Komolyan?! Akkor új életcélom, hogy összebarátkozzak veled és megnézzünk együtt egy horrorfilmet! - hajolt ismét közel az arcomhoz, amitől a lehetőnél is jobban zavarba jöttem.

Vörös fejjel hátrahőköltem, mire értetlenül nézett rám. Még mindig zakatolt a szívem, ami egyre és egyre jobban zavart.

- Az nem fog megtörténni... - nyögtem ki rögtön a mondata után, még mindig erősen kerülve a tekintetét.

- Ne már! Ennyire nem rosszak a horror filmek! - mondta csalódottan, ezek szerint egyáltalán nem észrevéve a helyzetet amibe belekevert.

Majd megszólalt a csengő. A szívemről leesett hatalmas kő hangos koppanásával egy ütemben pattantam ki a székemből, és egyből a kijárat felé vettem az irányt.

- Nem érted. Én a barátod nem akarok lenni! - léptem ki az ajtón, de alig egy lépést tettem, és azonnal a szorítását éreztem a csuklómon.

- Várj! Ezt hogy érted? - állított meg a szerencsére üres folyosón. Magam mögé néztem, csak hogy találkozzak az aggodalommal és kétségbeeséssel teli szemeivel. Fél másodperc elég volt arra, hogy a bűntudat elemésszen, és olyanokat öntsek ki magamból emiatt, amit józan ésszel soha nem tettem volna.

- Csak... - a hangom engemet is meglepve remegett. - Mikor a közelembe kerülsz, elfog ez az idegesítő érzés, ami miatt teljesen zavarban leszek, őrült gyorsan dobog a szívem, és a mellkasom hatalmas nyomás alatt van, én pedig alig bírok rendesen gondolkodni! Éppen ezért nem akarok a közeledben lenni, mert nem szeretem ezt az érzést! - mondtam mindent egy szuszra, a kezeimet közben kiszabadítva a szorítása alól.

Tágra nyílt szemekkel nézett rám. Majd egy mosoly telepedett az arcára.

- Értem. Tehát belém vagy zúgva. Belém, akit alig néhány perce ismersz, és fiú. - tette keresztbe a kezeit.

- Tudom, hogy beléd szerettem! Ne mondd ki hangosan! Élvezem ezt az érzést, de miért pont veled kell keresztülmennem rajta? Nem veled kellene! Hanem azzal a lánnyal! - temettem a kezembe az arcomat.

- Tudod mit, van egy ötletem. - szólalt meg, mire felkaptam a tekintetem. - Segítek neked beleszeretni abba a lányba, és belőlem is kiszerettetlek. Év végéig megpróbálok segíteni. Mit szólsz hozzá? - nyújtotta a kezét egy beleegyező kézfogáshoz.

- Miről beszélsz?! - néztem rá furán.

- Hallhattad. Nos? - mosolygott. Néhány pillanatig tartott, míg organizáltam mindent a fejemben.

- És ha nem sikerül? - néztem a szemébe kérdően.

- Ha év végére is engem fogsz szeretni, akkor talán összejövünk. - pirult el egy kicsit, de az örömteli mosoly még mindig ott virított az arcán. - Ha nekem sikerül beléd szeretnem az év alatt, akkor így lesz. Benne vagy? - lépett közelebb.

- Benne. - majd egy kis hezitálással megráztam a kezét.