🙅‍♀️Ez már nem mese🙀 [Miraculous] 16+

Lassan

Futok. Futok valamerre és alig kapok levegőt. Fáj a mellkasam. Valaki mentsen meg! Ki vagy inkább mi követ? Könyörgöm...

Segítség...!

- Marinette! - hallottam hangosan egy hangot, mire felpattantam.

- I-igen? - néztem szét a teremben. Mindenki elkezdett rajtam röhögni.

- Már megint elaludtál az órán Marinette! - suttogta oda nekem Alya, aki nem nevetett, inkább fogta a fejét.

- Huh? - néztem értetlenül. Már megint?!

- Mélységesen sajnálom Tanárnő! Nem fog elő fordulni még egyszer! - hajoltam meg.

- Legközelebb kérlek otthon aludj, ne az órámon! Mondjuk már nem tudom hanyadjára kérlek meg erre... Na szóval ott tartottunk... - mondta a tanár, miközben én leültem és róla a figyelmemet elterelte Alya kíváncsi tekintete.

- Hogy hogy megint elaludtál? - nézett rám, mint, aki nem ért valamit. Sőt, semmit.

- Aj, Alya! Megmondtam már neked, hogy nem tudom. Viszonylag sokat alszok, és nem érzem magam fáradtnak vagy álmosnak mielőtt elaludnék! De vannak napok mikor csak arra ébredek órán, hogy elaludtam! Aztán pedig ráadásul még ezután emlékszem arra, hogy mit álmodtam, de csak egy részére! A vége mindig ugyanaz... És mindig ugyanakkor kelek fel. Emellett pedig ez egyre ijesztőbb! - hadartam el neki suttogva.

- Oké, oké. Nyugi! Szóval ugyanaz, mi? - kérdezte. - Ez csak egyet jelenthet... - mondta vicces nyomozó hangon, miközben eljátszotta, hogy a tolla egy pipa, és a nem létező bajszád pötörgeti. - Nagyon fontos neked az az álom!

- Alya... Azt én is tudom! - mondtam karba tett kezekkel.

- Akkor mit akarsz? Számítsam ki neked a pitagorász tétellel meg gyökvonással és egyéb matematikai, tudományos sz*rokkal, hogy mit akar jelenteni az álmod? - nézett már rám idegesen.

- Jaj, te butus! - nevettem halkan. - Soha nem kérnék ilyet. Magamnak kell rájönnöm erre! - mondtam majd eljátszottam a nagy és bátor hőst.

- Ez a beszéd! - mondta jó hangosan miközben a hátam veregette.

- Alya! - kiáltott fel a tanár. - Ez beszéd ám bizony! Úgyhogy most jössz ki a tanárhoz és kiszámolod nekünk ezt az egyenletet! - mutatott a tanár pálcájával egy két soros egyenletre, ami tele volt sok matematikai számolással. Alyának egyből kikerekedett a szeme.

- Bakker... - állt fel a padból.

Eközben a szemem az előttem ülő Adrien re vándorolt. Hátulról a szőke, tökéletes haját, majd a tarkóját csodáltam. Majd képzeltem eljátszottam azzal, hogy mi lenne ha hátra fordulna és kedvesen rám mosolyogna. Valószínűleg elolvadnék... Mosolyogtam a gondolattól lassan már. Olyan jó lenne ha hozzám érne, ha kedvelne, ha beszélgetne velem, ha... Ha egyáltalán rám nézne. Ó. Szóval így állunk. 😭

Végül kicsengettek óráról, Alya lefelelt egy hármasra. Viszont el kellett mennie valahova, így egyedül kullogtam a suliból kimenvén.

A bejáratnál mikor megláttam Adrient és Ninot, ahogy beszélgetnek elmosolyodtam. Majd elgondolkoztam, hogy köszönjek e nekik. Aztán végül csodák csodájara...

- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk, mikor lementem mellettük.

- Hej-hó Marinette! - köszönt bohókásan Nino.

- Szia Marinette! - integetett cukin az én szőke hercegem. Majd jól meg is lepett! - Jól vagy? - kérdezte aggódó arccal. Erre már kicsit megszeppentem.

-  I-igen! Miért? - kérdeztem határozatlanul.

- Hát tudod Marika aggódtunk érted, hogy esetleg folyton keveset alszol, hogy órán viszont meg ilyen sokaaat! - mondta kicsit rap stílusban Nino.

Ó, szóval aggódtak...

- Nem, nincs semmi. Nem kell aggódni értem! - ráztam meg a kezem.

Mikor ránéztem Adrienre olyan kis szomorú arcot láttam, hogy azt hittem azonnal le smacizom vele! Ha pedig animében lettünk volna, már rég megrajzolták volna, hogy vérzik az orrom! Aztán végül gyorsan össze szedtem magam, elköszöntem, majd mentem haza.

Odahaza leültem volna kicsit tanulni, mikor hirtelen elálmosodtam.

- Minden rendben? - jelent meg mellettem Tikki.

- Persze, persze. Vagyis neeeeeem... - mondtam furcsán, majd elfeküdtem a földön.

Az álmomban elkezdtem egy hangot hallani...

A történet mindig ugyanúgy kezdődik, a történések sorozata teljesen más, mégis a végén EGY vége lesz mindennek. Vajon ezen lehet változtatni még ha körülöttünk a világ teljesen fel is fordul? Minden más lesz... Csupán egy új végért!

Majd egy része kimaradt az egésznek, és megint csak futottam, és viszont most a végén a futásnál nem álltam meg, hanem mentem tovább. Aztán a földön elkezdtem vért látni, majd mikor megláttam volna, amiből származott akkora felpattantam a földről.

Úristen...

Meghallottam, hogy Fekete Macska hív engem a fülbevalómon, így gyorsan felvettem.

- Igen? - kérdeztem álmos hangon.

- Katica! Hála az égnek, hogy végre felvetted! Kérlek... Siess az Eifel toronyhoz! - mondta nagy zajjal a háttérben.

Szükségem van rád.

Folytatjuk...

Remélem számíthatok arra, hogy leírjátok kommentbe, hogy hogyan tetszik nektek ez a sztori és, hogy érdemes e folytatom! Én így most eléggé érdekesnek találom! ^^