🙅‍♀️Ez már nem mese🙀 [Miraculous] 16+

Majd

- Adrien... - mondtam, majd hirtelen most mér TÉNYLEG elmentem szorításából. Chloe elé álltam, és a szemébe néztem. - Chloe, igazad van. - erre mindenki értetlenül nézett. - Nem kell, hogy felelősséget vállaljatok értem! Nagyra értékelem, hogy gondoltatok rám és köszönöm, de nem kell. Te pedig Chloe ha nem hiszel a szemednek nézz csak meg: Tikki pöttyöket fel! - változtam át e szavak segítségével. - Most már hiszel nekem?

Mindenki először bámult engem, majd Chloe a földet nézve válaszolt.

- Jól van, hiszek neked Katica...

- Akarod mondani, hogy Marinette, nem? - szólt közbe Alya.

- Igen... - válaszolt csendesen, majd elment a szoba egyik sarkába egyedül, ahova csak barátnője követte.

Én egyből visszaváltoztam.

- Wow, te tényleg Katica vagy... - mondta Rosalie.

Ezután vártunk egy kicsit, hiszen tesi előtt úgyis hosszabb szünetünk van és hátha legalább 10 diák sziveskedik elmenni. De nem tették. Lépnem kellett. Levettem az álruhát.

- Mit csinálsz Marinette? - kérdezte Alya.

- Nem csinálhatom ezt tovább veletek! Kimegyek és meglátjuk mi lesz... Remélhetőleg megértik, hogy egy diák vagyok, és ti addig el tudtok menni a tornaterembe.

- Rendben, vigyázz magadra csajszi. - mondta Alya és átölelt.

- Azt hiszed talán, hogy valaki elrabol engem vagy ilyesmi? Ugyan... - öleltem vissza.

- Veled me- szólalt fel Adrien, de közbe szólt valaki.

- Elkísérlek Marinette! - Nathaniel volt az.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem vissza.

- Igen! Én úgyis fel vagyok mentve testnevelés alól. - válaszolt mosolyogva.

Karon fogtam és elindultunk, de mikor visszanéztem még egyszer utoljára Adrienre egy bizonyos érzelem ült ki az arcára. Egyszerre dühös, és szomorú. De amellett is valamilyen keserűség.

Kimentünk és a diákok egyből lerohantak. Mi sikeresen kifértünk közöttünk, majd futottunk tovább, de csak kergettek minket tovább és tovább.

Aztán közben az egyik teremben most cseréltek ablakot, emiatt sikeresen kihasználtuk az alkalmat és úgy mentünk el, hogy az üveget cipelő férfiaktól ne lássák merre mentünk pontosan tovább. Bementünk egy terembe és Nathaniel bezárta az ajtót.

Mindketten nagyon kifáradtunk, Nathaniel meg főleg. Ahogyan láttam, hogy liheg, rájöttem, hogy ennek véget kell vetni végre.

- Nathaniel... Kimegyek. - sugtam neki.

- Micsoda?! - szeppent meg hirtelen kicsit hangosan. - Mármint... Tessék? - vette lentebb hangját.

- Meg kell érteniük: én nem szupersztár vagyok, hanem egy hős, akit feltartanak.

- Rendben, de akkor én is kimegyek.

Erre csak elmosolyodtam. Úgy gondoltam, hogy többé nem játszom azt, hogy nem kell a segítség. Így hát kimentem Nathaniel-el. Viszont éppen mikor észrevettek volna a diákok, megszólalt a tűzriasztó. Hirtelen minden diák elkezdett kifelé szaladni.

- Gyere Marinette, menjünk! - fogott kézen Nathaniel, de én nem engedtem. Az az érzésem volt, hogy ez a tűzjelző miattam van.

- Nyugodtan menj nélkülem, valami fontosat kell elintéznem! - majd elkezdtem rohanni a másik irányba. Szerencsére Nathaniel hallgatott rám és út közben nem találkoztam diákokkal.

Mikor az iskola egy hátsó, személyzeti ajtaján kimentem, ott állt előttem valaki, akit ismertem, mégis rejtélyes volt. Háttal állt nekem, de tudtam, hogy mit akar...

- Beszélnünk kell Marinett Dupain-Cheng!

Folytatjuk...

Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, sajnos csak mostanában találtam ihletet a folytatásra. Azt viszont sajnálom, hogy rövid lett. 😅

Jó hétvégét nektek ^^