Amikor egy macska dorombol

3.fejezet-Az ígéret

Olyan 10 perc telhetett el emlékeim tengerében! amikor éreztem, hogy valaki figyel. Kenma volt az. Ijedtemben én majdnem felugrottam az emeleti korlátra, de ő csak kedvesen mosolygott rám (olyan Kenmasan, mint az első évadban Hinatara), így sikerült egy lassú és óvatos mozdulattal visszabillentettem Lev fejét. Zavartan fellélegzett, amitől egy pillanatra lefagytam, de utána csak sóhajtott egyet.

Miután felálltam, Kenmaval megbeszéltük hogyan vigyük haza a hétalvót. Felkelteni már annál nehezebben ment. Ekkor támadt egy ötletem, mikor úgy véltem Kenma nem figyel, megpusziltam Lev homlokát. Lassan kinyitotta két smaragd szemét és értetlenül, álomtól kómásan nézett ránk.
-Elaldutam?
-Igen, ideje hazamenni. -felelte a feladó nyugodtan
-Rendben. -válaszolta a nemrég meg alvó oroszlán, majd akkorát ásított, hogy egy nagyobb rízsgombóc is simán elfért volna a szájában.

Miután Kenmaval hazakísértük a félálomban lévő Levet, ketten sétáltunk az utcánaz otthonom felé, már későre járt, így Kenma felajánlotta, hogy elkísér.
-Aemi?
-Hm?
-Kedveled?
-M-mi? Kit? -próbáltam úgy tenni mintha nem tudnám mire gondol, elég benán csinálhattam, mert egy "ne hidd, hogy nem láttam fejjel" el érte hogy kimondjam- I-igen, de kérlek ne mondd el neki! -könyörögtem boci szemekkel
-Nem fogom.
-Ígérd meg! Kisujj eskü!
-Jól van -sóhajtott- Ígérem. De ez elég gyerekes.
-És akkor? Aranyos és megszeghetetlen.

Lassan elértünk az otthonomhoz, az ajtó előtt meg beszélgettünk kicsit. Mikor átléptem a küszöböt..
-Aemi.
-Hm?
-Örülök, hogy te vagy a menedzserunk. -kis pír jelent meg arcán, és egy rejtett mosolyt is láttam átsuhanni az arcán
Hozzáfutottam es megöleltem,eleinte nem tudta mit tegyen, de aztán visszaölelt.
-Köszönöm, hogy befogadtatok.
Majd visszafutottam az ajtóhoz és beléptem a házba. Levettem a pulcsim, a cipőm és elindultam a nappaliba.
-Aemi, te vagy az?
-Igen, bocsi anya, elhúzódott a fiúk edzése. -füllentettem egy aprót
-Rendben, de legközelebb szólj ha ilyen van, legalább egy SMS-t írj!-kiáltott ki a nappaliból. A TV-ben valami showműsor ment. Adtam neki egy gyors puszit majd fölszaladtam a szobámba.
Leraktam a táskám, elmentem zuhanyozni, majd leültem az asztalomhoz és megírtam a leckém. Ezt követően hulla fáradtan dőltem be az ágyamba, mintha én magam is edzettem volna, efféle érzés kerített hatalmába, pedig én csak néztem őket a padról. Mocorgásra  lettem figyelmes a takaróm végében, valami kúszott alatta egészen a párnámig, majd egy zöld szemű, szürkés-fehér hosszú szőrű perzsa cica ugrott elő alóla és kezdett el egy fűrészt megszégyenítő hangerővel dorombolni. Eddig nem találtam hozzá illő nevet, de ma este végre tudtam -Sunōraion (fehér oroszlán), akár egy isteni sugallat villant be. Boldogan nyávogott a név hallatán majd bebújt újra a takaróm alá. Lekapcsoltam a lámpát, és fejben -akár egy videót- visszajátszottam a mai nap történteket. Minden olyan boldog volt.

Álmomban a srácokkal együtt álltam a pályán és játszottunk, a másik csapat arcát nem láttam, de mind fekete mezben voltak, egy kivételével aki narancsban állt a csapat közepén.

Reggelre csak ennyi maradt meg, srácok fekete mezben.

Nem sikerült tartani a péntekenkénti részeket, na mind1.
Valószínű nem lesz pontos időpontja a részeknek, de igyekszem azért hetente, legkésőbb 2 hetente hozni egy újat.
Ha tetszett pattanjon az ujjad a csillagon.
A kövi részig pedig Sziasztok!