Szóóóval, nem is tudom mikor posztoltam utoljára... mindenkitől elnézést kérek, amiért inaktív voltam. Nem fokozom tovább, jöjjön a várva várt rész! :D
A Fukurodani tagjai is igazi egyéniségek:
Van aki hiperaktív, ilyen Bokuto, aki olyan mint egy uhu, aki valamiért mintha mindig kávét inna, a haja az égnek mered, mennyi zselé kellhet vajon hozzá, majd egyszer talán megkérdezem. Könnyen ki tudja borítani a legkisebb dolog is, pl a pálya ahol játszik...
Legjobb barátja Akaashi, tuti erős az idegrendszere, mert másképp nem lehet kibírni Bokutot. Akaashi nyugodt és megfontolt, ismeri a csapattársait, nagyon jó feladó.
Konoha, Sarukui és Komi, két középső blokkoló és a liberó. Legtöbbször az ő feladatuk Bokutot dicsérni, hogy aztán az ász visszatérhessen. Összeszedett játékosok.
Washio és Onaga, hát róluk nem tudok semmit mondani. Nem beszéltem még velük, de jó játékosok.
Yukie és Kaori másnap visszautaztak a csapatukkal. Üresnek tűnt a ház, mivel csak anyum, én és a cica lakott itt. Mint a diákok legtöbbje el voltam maradva a feladatokkal, a konyhában magamhoz vettem egy kis nasit és üditőt, majd leültem a nappaliban a kanapéra és neki láttam a feladatoknak. Besötétedett mire végeztem, vacsoráztam, fürödtem, bekapcsoltam a gépet és míg száradt a hajam néztem egy filmet, a Galaxis őrzőit, tökéletes volt estére. Befeküdtem az ágyamba és elaludtam.
A hétfői edzésen olyan voltam, mint a nikkel-bolha. Ismét meccs volt, játszani akartam, egy gonosz hang mégis ott motoszkált a fejemben: Ez az ő játékuk, versenyre készülnek, ezért gyakorolnak ennyit...Emellett megsérülhetek.. Nekomata-sensei megérezhette rajtam mindezeket, az ő hangja billentett ki a merengésből.
-Menj csak.
-Sensei? Nem akarom feltartani őket..meg aztán nem vagyok olyan ügyes sem, nagyon régen játszottam utoljára..
-Ugye nem akarod megvárni, míg meggondolom magam!? Menj csak, neked is szükséged van a röpire, és szerintem ők is észrevették ezt.
Ekkor jutott el az agyamig, hogy nem hallom a labda pattogását, a csapat minden tagja engem nézett, mosolyogtak rám, szinte csalogattak, hogy játszak velük.
-Köszönöm Sensei!
A hajam csak úgy lobogott mögöttem, ahogy befutottam a pályára. Nagyon boldog voltam, végre játszhatok. Lófarokba fogtam a hajam és elfoglaltam a helyem, bal hátul a saroknál. A csapat többi tagja Kuroo, Kai, Fukunaga és Yuki szemben Kenma, Yamamoto, Lev, Inouka és Yaku csapatával. Az elején még nehéz volt, többet sem sikerült fogadni, de a meccs közepére a régi énem visszatért, ugrottam, vetődtem, pördültem. Az egyik fogadásnál sanda gyanúm lett, gyenge volt, óvatos. Velem ne szórakozzanak.
-Ne merészeljetek kimélni, mert akkor legközelebb mindent magatok csinálhatok! Haha! Gyerünk, meccsezünk, adjatok bele mindent!
Ezek után erős lecsapások érkeztek, csípték a karom, ez kellett, ez hiányzott, hogy érezzem az eredményt.
-Erről beszéltem! Ezaz!
Lev kérte a feladást, ez 4 lehetőséget vonz:
1. Kenma másnak ad fel
2. Levnek ad, aki elrontja
3. Lev kapja és sikerül neki
4. Átejti a hálón
Kenma kockáztatott, hogy megérzés alapján, vagy engem akart próbára tenni azt nem tudom. Vártam, minden izmom készen állt. A labda lepattant a blokkról, kint fog leesni, nem hagyhatjuk, én voltam a legközelebb. Átadtam magam az ösztöneimnek : nekifutás...ugrás...vetődés...és fent van! Kicsit rövid lett, Kuroo helyezkedett, feladja, Kai leüti. Nyertünk! Hulla fáradt voltam, csak ültem a parkettán, folyt rólam az izzadság, a hajam kócos volt és a fejemre tapadt, elfeküdtem a parkettán. Lehunytam egy kicsit a szemem, pihennem kellett.
-Aludni otthon szokás heló! Na gyere, elkísérünk.
-Fáradt vagyoook Kuroo...
-Tudom, na gyere, add a kezed. Ha jól tudom nem disznóláb! Haha
-Jaj de vicces.
Kezet nyújtottam, hagytam hogy felsegítsen. Mikor már 2 lábon álltam, megpróbáltam követni őket, sétálni, hát nem jött össze, a lábam remegett, és nem nagyon akart engedelmeskedni.
-Aemi, minden rendben? -Yaku sétált mellém.- Mi van veled?
-Nem..nem tudok járni, nem tudom mozdítani a lábam, nem tudom sem emelni, sem terhelni. -aggódó tekintetemből tudta, hogy nem tréfálni akarok. Körülnézett a teremben, hátha van aki tud segíteni.
-Lev, gyere ide.
-Geh, Yaku-san, mi rosszat tettem? Pedig ma még a fogadáso-
-Nem leszidni akarlak, segítened kell nekem, ki kell kisérnünk Aemit a pályáról. Fájlalja a lábát.
-Oh, jövök azonnal.
Ketten kitámogattak a teremből, az udvaron lévő padhoz vezettek kérésemre, Yaku kihozta a holmim az öltözőből, ez idő alatt a többiek is értesültek arról, hogyan jártam. Vagyis hogyan NEM jártam, mert ugye a lábam nem tudtam mozdítani.
-Aemi, mikor és hogyan történt? -Kuroo egy igazi báty gondoskodásával kérdezett, közben leguggolt, hogy megnézhesse a lábam.- Külső sérülést nem látok, de mintha kicsit be lenne dagadva a térded.
-Nem tudom..miután felsegítettél nem tudtam terhelni. De azt hiszem tudom mi a baj.
-Igen?
-Ahm, valószínűleg megrándultak a patellám melletti szalagok.
-A mik melletti szalagok?
-A patella, vagyis a térdkalács..tudom, mert párszor olvastam már orvosi jelentésekben..
-Ezt hogy érted? Idegenek adatlapjait ol-
-Jaj dehogy! Nem, hanem az én kórlapom. Pár éve hasonlóval vittek be kórházba. Van egy olyan érzésem, hogy nem tudok elmenni veletek Tokióba..nagyon sajnálom.
-Figyelj, miért nem mondtad ezt el hamarabb, akkor nem engedtelek volna játsza-
-Khm, mert szerinted meddig tudtál volna visszatartani a röpitől? Mindegy, felhívom anyum. -10 perc múlva hallottuk a murván a kocsi kerekeinek kaparását. Fukunaga és Yaku elkísértek a kocsihoz.- Üzenek ha lesz valami.
Este 8 körül írtam a csapat közös üzenetes csoportjába. Pár hétig nem nagyon szabad terhelnem, és egy térdszorítót kell hordanom, Tokió pedig kizárt. De megegyeztem a srácokkal, hogy tartjuk a kapcsolatot.
