𝕞𝕪 𝕓𝕖𝕤𝕥 𝕗𝕣𝕚𝕖𝕟𝕕 ⓖⓔⓐⓩⓨⓕⓕ

6.

-Sharon-

Lezuhanyozva és kiöblítve hajamból a klórt, felhúztam alvósruhámát vagyis egy fekete rövidnadrágot és egy szürke felsőt, ami kellően nagy volt ahhoz, hogy teljesen eltakarja alakomat. Már-már egy hálóruhának is jó lett volna.

Ahogy megbeszéltük, kimentem a nappaliba, ahol pár percen belül Gerald is megjelent ledőlve mellém.

- Rendeltem pezsgőt - jelentette ki, ahogy elindította a tv-t. Pár perccel később, pedig kopogtak az ajtón, így ő odament és átvette a személyzet által tolt kocsit és megköszönte a kiszolgálást. Ahogy távozott az alkalmazott, odatolta a kocsit a kanapé mellé és felbontva a pezsgőt és töltött nekem, aztán magának is.

- Köszönöm - mosolyogtam rá és átvettem a poharat.

- Ezt igyuk rád - ajánlotta fel, mire megráztam a fejemet.

- Ránk isszuk - jelentettem ki és koccintunk egymás szemébe nézve. A pezsgő jó ízű volt, kicsit kesernyés, de az én ízlésemnek teljesen megfelelő. Gerald vállának dőlve inkább kifelé kezdtem kémlelni, mivel az erkély és a csillagos ég varázsa sokkal jobban lekötött. - Menjünk ki - mondtam határozottan és úgy tettem, ő pedig követett.

- Sharon, nagyon hálás vagyok, amiért újra jóba lettünk - támaszkodott meg mellettem Gerald az erkélykorlátnak dőlve. Szemébe nézve láttam, hogy tényleg így gondolja, aminek örömére egy kis mosoly kúszott arcomra.

- A barátom vagy, bármilyen hülyeséget is csinálsz - dőltem én is a korlátnak, miközben a poharamban lévő pezsgővel játszadoztam.

- Szeretnék neked elmondani valami fontosat - tette le a lapos felületre a poharát, miközben én kérdőn méregettem a férfit, aki előttem állt egyre feszültebben. - Szóval régebben a When It's Dark Out albumra írtam egy számot Kehlanival, az Everything will be OK-t. Ez rólunk és a családunkról szól - préselte össze a száját és látva, hogy nem akarok közbeszólni, ő folytatta: - emlékszel még Melissára? - Zavarodottan összeráncoltam a homlokomat, de bólintottam.

- Ő volt anyukád legjobb barátnője, majdnem mindig nálatok volt, amikor átmentem - feleltem, mire megrázta a fejét.

- Ő anyukám barátnője volt, úgy volt a barátnője. - Elképedtem, de nem igazán tudtam, hova tenni az egészet.

- Ezt nem kellett volna titkolnod, de megértem - ő újra megrázta a fejét, így elhallgattam.

- Még nincs vége - felelte kicsit meggyötörten, majd vett egy mély levegőt és lehajtva a fejét, mesélt tovább: - Melissa nálunk lakott, nagyon sokáig nem tudtam elfogadni, de egy idő után igazán jól kijöttünk. Ő depresszióban szenvedett, s 2005 körül, mikor már nagyon rosszul volt leköltözött a pincébe - lefolyt egy könnycsepp az arcán, amit letöröltem, miközben hangulatunk egyre rosszabbá vált. - Ekkor kezdtem erőltetni azt, hogy nálad lógjunk, mert ő nagyon rosszul volt - préselte össze a száját, míg én elérzékenyülve, a gyülemlő könnyeimtől egyre homályosabban láttam, s ekkor jobbnak láttam letenni a poharat, amit görcsösen szorongattam. - Egyik éjjel, mikor lementem hozzá - szipogott Gerald és ekkor már éreztem, hogy ez a történet tragikusan fog végződni - ő a földön feküdt, teljesen kék volt. Meghalt, Rony - sírta el magát ahogy én is, miközben pulcsijába fúrtam a fejemet.

Ez a pillanat hihetetlen volt, mintha kitépték volna gyerekkorom boldog perceinek egy részét. - Megpróbáltam újra éleszteni, de túladagolta magát a gyógyszereivel - szipogott és hangjából kihallatszott, hogy ha nem is teljesen, de részben magát okolja.

- Gerald, erről nem te tehetsz - öleltem át úgy, mintha ezzel egybe tudnám tartani szívének darabjait. A legjobb emberekkel a legkegyetlenebb az élet. Irónia, nem de?

Ő magasságának köszönhetően állát fejem búbjára hajtotta és egy-egy mély lélegzetet követően próbált lenyugodni.

Ezek a dolgok miatt volt szoros a barátságunk. Egy drága szálloda erkélyén álltunk, gyönyörű kilátással, miközben közös múltunk tragédiái miatt sírtunk. Mégis a közös bánkódás egyes helyzetekben jobban összehozza az embereket, mint a pozitív emlékek. Mérföldkő ez a pillanat számomra és hiszem azt, hogy számára is, mert ekkor tisztázódott bennem igazán, hogy az igazi barátok bármekkora távolság és idő elteltével is újra egymásra találnak. S Geraldot ismerve biztos vagyok abban, hogy ő is egy nap hasonlóan fog erre az estére visszagondolni.

Pár perc elteltével visszamentünk a nappaliba és a kanapéra dőltünk.

- Utálom a munkámat - vallottam be őszintén, ha már ő is az volt velem. - Elvégeztem interneten jó pár kreatív írás tanfolyamot. De nem igazán tudom még ebben sem elképzelni magam. Nagyon maradinak tartom az újságírást. Nem tudom magamat elképzelni egy divatlapnál vagy különböző folyóiratoknál. - Sóhajtottam és a szemébe néztem. - Ami igazándiból érdekel azok a konferenciák és különböző előadások tartása, ahol beszélhetek a politikáról, a rasszizmusról, az oktatásról, a nemek közti egyenlőségről és egyenlőtlenségről, olyan dolgokról amivel átadok valamit a hallgatóknak és inspirálni tudom őket - mondtam egyre lelkesebben, hisz jó érzéssel töltött el, hogy végre erről beszélhetek valakivel. - Azért is olvasok egyre többet és írok anyagokat magamnak. Szeretnék jelentkezni egy céghez és pár héten belül lesz is egy meghallgatásuk - meséltem és Geraldra néztem, aki elégedetten vigyorgott.

- Büszke vagyok rád - ölelt magához, amit kuncogva viszonoztam.

- A nemek közti egyenlőtlenségből készülök, hogy mennyire fontos dolog a bérszakadékot megszüntetni, hogy az milyen hatással lenne a társadalomra, ha becsületesen értékelnénk a nőket - magyaráztam, mire csak bólogatott.

- Sharon Ross és a kihívások - nevetett, mondatán pedig én is elmosolyodtam. - Mégis ha kell segítség, szólj - kacsintott rám, én pedig vigyorogva puszit nyomtam az arcára. - Szeretlek - vont még közelebb magához.

- Én is téged - mondtam őszintén, de még én sem tudtam eldönteni miként is és úgy érzem ő sem teljesen. Fránya érzelmek...