Ash x Eiji

5.fejezet

Bocsi, hogy sokára hoztam a részt.

Eiji:

-Eh.-húztam a szám-Muszáj volt. Kérdezte, és én nem tudok hazudni neki. Azt amúgy is észrevette, hogy többet beszélek Sing-gel.
-De akkor is . Nem volt jogod, hogy elmond neki mi történt vele.-mutatott a még nem barátjára Sing-Arról beszéltél neki?-rögtön tudtam mire gondol. Bólintottam. Beszéltem róluk.
-Mit tudsz amit én nem tudtam, hogy tudsz?
-Öh.-azt már beláttam, hogy semmi értelme hazudni, vagy elhallgatni valamit.-Tudok arról. hogy mit tesznek veled a testvéreid, mindegyiket, meg arról is, hogy mi van veletek.
-Oké.-furcsán nyugodt volt, és ez nem csak nekem tűnt fel.
-Hé. Minden rendben?-kérdezte Sing.
-Igen. De akkor most beszéljünk.
-Igazából mindjárt jön Ash is. Segíteni akar.
-Rendben.

Sing:

Egész megbeszélés alatt túl nyugodt volt. Remélem nem lesz baja, és nem csinál semmi hülyeséget.

Lee:

Amikor azt mondta, hogy tudja mit csinálnak vele a testvéreim, elöntöttek azok az emlékek amiket elnyomtam, és amiket felejteni akartam.

Nyugodtságot erőltettem magamra, és így végig tudtuk venni a tervet. Közben Ash is megjött. Rá és Eiji-re nézni egyszerre volt jó és fájdalmas. Amikor Ash az ölébe húzta Eiji-t, vagy amikor megcsókolták egymást az egyszerre töltött el valami jó érzéssel és szorította görcsbe a hasamat.

Most éppen elköszönünk tőlük.

,,-Te hülye ribanc! Hogy merészeled? Meg kellett volna csinálnod!-kiabál az egyik bátyám. Tudom, hogy meg kellett volna tennem, de nem akartam ártani neki, én nem olyan vagyok mint ők.
-Tudod mit? Most megbüntetünk.-markolt bele a hajamba. Tudtam mi jön. Először megvernek, aztán megerőszakolnak. Utálom ezt.
-Ne. Esküszöm nem csinálom többet. Mindent meg fogok csinálni.-már nem tudok sírni.
-Ajánljuk is.-közeledett hozzám. Ezt már nem fogom megúszni. Igazából a verést még el is viselném, csak a másikat ne. Az első ponton még fájt, az utána lévőket nem igazán éreztem. Inkább azzal foglalkoztam, hogy ne kezdjek pánikolni, és valahogy megússzam a többit. Nem jutottam semmire.
Mikor éreztem, hogy letépik rólam a nadrágot, rájöttem, hogy elkéstem. De még nem adhatom fel. Összeszorítottam a lábamat, de hiába. Sokkal erősebbek voltak mint én. Az egyikőjük szétfeszítette a lábamat és lefogott, míg a másik letolta a nadrágját. Próbáltam felkészülni a
fájdalomra."

-Yut! Hé! Ébredj!
-Hm?-hirtelen nyitottam ki a szemeimet. Először körbe néztem, hogy nincsenek e itt a bátyáim. Az álom, és az akkor érzett fájdalom, még mindig eleven volt. A szobában csak Sing-et láttam meg. Tudtam, hogy ő nem fog bántani, mégis hátrébb húzódtam tőle. Láttam a fájdalom egy apró szikráját felröppenni a szemeiben, de hamar eltűnt.
-Rosszat álmodtál.-nyúlt felém, de én megrezzentem-Nem foglak bántani. Esküszöm. Csak szeretnélek megnyugtatni.-oda akartam menni hozzá, de ő nem fog bántani. Ugye? Persze, hogy nem. Félénken közelebb mentem hozzá. Ő nem mozdult. Megvárta, hogy belemásszak az ölébe és csak aztán ölelt át. Percekig úgy maradtunk, mikor kezdtem megnyugodni, és felfogni a körülöttem lévő dolgokat.
-Amúgy te mit keresel a szobámban?
-Nagyon csöndes voltál, és féltem, hogy valami hülyeséget csinálsz magaddal. Ugye nem csináltál semmit? Még lefekvés előtt?
-Nem.-vágtam rá talán túl gyorsan. Az igazság szerint csináltam, de a póló miatt nem láthatta. Régi rossz szokás. Én nem a karomat szoktam megvágni, hanem a vállamat. Bár az én szerencsémmel...
-Yut Lee Lung! Mond, hogy nem csináltál semmit magaddal!-fogta meg pont azt a vállamat amit lefekvés előtt szétvagdostam. Felszakított pár sebet, és nem csak én éreztem, ahogy átnedvesedik a pólóm a véremtől.-Mi a...-nézte a kezét. Lehet kicsit mélyebbre vágtam, de jó érzés volt.-Te normális vagy?-Nem tudom, hogy fog reagálni a továbbiakban, ezért biztos ami biztos, kimásztam az öléből, pedig legszívesebben egész nap ott maradtam volna.
Nem mondott többet, csak felállt és kiment.