Hogyan rejtsem el?

Az igazat megvallva...

Minghao prov:

Kimondta, kimondta, hogy szeret engem aminek teljes szívemből örülök viszont teljesen ledöbbentett az, hogy ő így gondol magára teherként  attól félve ha kiderül rosszabb lessz de már mindegy tudom és örülök, hogy így van mert tudok  neki segíteni.
Szeretem és ezt neki is tudnia kell külömben teljesen össze törik ezt pedig nemfogom hagyni ha rajtam múlik többé nem esik bántódása, mostantól ameddig csak lehet még a széltől is óvom nem akarom többé zokogni látni.
Miután elrohant és sikerült feleszmélni a kissebb sokkhatásból amit az életem okozott azonnal utána vetettem magam az egész entertaimentet végig szágúldottam de nem találtam sehol be rohantam a próba terembe és faggatni kezdtem a srácokat tudják-e merre lehet de legnagyobb bánatomra ők sem tudtak semmi újal szolgálni ezért mondtam a fiúknak, hogy megkeresem majd tovább álltam csak a városban kószálhat  gondoltam túlsok helyet meg amúgysem ismer elveszni meg csak nem akar folytattam tovább eszmefuttatásomat. Eközben a mobilját vagy ezerszer próbáltam de ahogy gondoltam nem veszi fel sms-t is kismillót küldtem neki, hogy beszéljük meg árulja el holvan de ez sem siker.

Miután már minden helyet felkerestem amit koreába étkezésünkkor feltérképeztünk már csak két hely maradt a buszpálya udvar vagy a park ekkor vetettem fel magamban a kérdést ha Junhui lennék hova mennék a parkba ahol ebben a hidegben megfagyok vagy a melegbe de sok ember közé a buszpálya udvarra ahol a sok fan felismerheti és ész szerűen sosem keresnénk amint ez eszembe jutott siettem a pályaudvara és csak reménykedtem a számításom helyes. A tüdőm majd kiszakadt a helyéről ahogy futottam mire oda értem gondolatban nóbel díjat osztottam ki magamnak hogy így ismerem már őt.
A kis cseles kapucnival a fején lehajtott buksival fikszírozta cipője orrát igazából ha nem látom ma milyen ruhában volt így még énsem nagyon ismerném fel. Lassan arcmaszkomat (ami mindíg nállam van) arcomra helyeztem majd süsümet is magamra rántva batyogtam oda hozzá a hátára tettem a kezem és bemélyített hangon így szóltam- mondja csak fiatal ember leülhetek?-  ettől kicsit megugrott majd ijedten rám kapta tekintetét mikor meglátott apró mosoly kíséretében megkönnyebbülés futott át arcán eztán sóhajtva húzodott arrébb, hogy én is lehuppanjak mellé
-ez egyeltalán nem vicces Hao- motyogta -igen szerintem meg mosolyogtál- mondtam diadal ittasan.
-hagyjuk- morogta lehangoltan ezután csak órákig ültünk egymás mellet míg végül az egész váró egészen kiüresedett csak pár idős emberke és az estében hazajáró dolgozók voltak itt ott a a saját dolgukka elfoglalva ekkor már akár milyen jó társaság még némán is Junhui úgy éreztem már mondanom kell valamit mert megőrülök. -Junnie- szólítottam halkan mire ő rám kapta könnyektől csillogó szemét azonnal nyugtatni kezdtem- Jun hé ne sírj itt vagyok
-ez az de miért nem undorodsz tőlem már tudod, hogy...-
- ki ne mond- tettem mutató ujjamat a szájára -ezzel semmi bajom sincs épp ellenkezőleg ha nem lennél az esélyem sem volna nállad nem mondhatnám el mennyire nagyon szertlek szerelmes vagyok beléd Wen Junhui- mondtam a már mrglepettségtől csillogó szemeibe elemeltem még mindig dús ajkán pihenő kezem és szájammal válltottam fel azt.

Lassan és gyengéden kezdtem el mozgatni párnácskáim az övéin majd többet követelve nyaltam végig alsó ajkain bejutásért könyörögve amit ő készséggel adott meg s már ő is kicsit bátrabban folytatta szám belsejének feltérképezését teljesen elvesztünk a pillanatban csak egymással foglalkozva a csókba bele-bele mosolyogva zártunk ki mindent és mindenkit tűrtőztetnem kellett  magam nehogy lerántsam a buksiát fedő anyagot, hogy teljes egészében lássam szépséges arcát.

Sziasztok 🔧+🐢=csavarkulcsos teknősbékák megint egy kis Mingming szemszög érrezük már át egy kicsit szegényem helyzetét is. Amúgy ez a sztori lassan közeledik a végéhez addig pedig tartsatok velem👋🙌🙋😋😘