Polaroid

1. rész

A váró teremben feszült csend volt. Vágyakozva néztem, a lány után aki beléphetett a fekete ajtó mögé és pár perc múlva már túl lehet ezen az egész meghallgatásos dolgon. A sok szőke Barbie baba közt elég furcsán éreztem magam. Pedig én sem vagyok egy nagy debella, de árulja már el nekem valaki mit esznek ezek a lányok?  Annyira egyformák, szőke haj, kék szemek, hosszú lábak, enyhén barna bőr. Tipikus modell mind.  A többségük formás combjait össze szorítva, rendellenesen egyenes háttal ül néma csendben, néhányan idegesen kopognak 2 méteres műkörmeikkel, vannak akik a telefonjukat nyomkodják és persze akadnak itt olyanok is akik az utolsó réteg vakolatot viszik fel az arcukra. 20an voltunk összesen. Vajon mennyi esélye van, hogy benne legyek az első ötben akinek szerződést ajánl fel az ügynökség? Végig nézve ezeken a lánykon, egy az ezerhez, hogy egyáltalán eljutok az elbeszélgetésig. Mindent ki kell próbálni egyszer nem de? Modell jelöltek jöttek ki, mentek be. Egyre kevesebben lettünk. Az idő kínzó lassúsággal múlt. Már 2 órája elmúlt az állítólagos időpontom, de még mindig nem hívtak be, ez idegőrlő volt. 

- Bella Black, kövess kérlek! - Na jó Bella, csak ne csinálj nagy hülyeséget.

A meghallgató terem falai csak úgy mint, ajtaja feketék voltak. Nem volt különösebb bútorzat csupán egy hosszú asztal, amely mögött 3 kíváncsi tekintetű ember foglalt helyet, illetve egy hatalmas tükör az ajtóval szemben lévő falon.

Középen Olivia Well az ügynökség igazgató asszonya és fő stylistja ült, akinek vidáman ragyogó zöld íriszei csodásan kiegészítették fényes hosszú fekete haját, s vöröses telt ajkait . Egy fehér vállkivillantós szűk ruhát viselt, mely kiemelte vékony alakját, igazán kellemes látvány volt.  Legfejebb harinc évesnek tippeltem volna, ha nem tudom biztosan, hogy már negyven is elmúlt.

Tőle balra Peter Vinnie helyezkedett el, az ügynökség fotózásért felelős szakembere. Nyakában egy drágának tünő fényképezőgéppel feszített. Egy szál atlétát viselt felsőtestén, ami természetes feszült, így láttatni hagyta tökéletes felső testén található izmok körvonalát. Kopasz volt, s kigyúrt testével, inkább látszott testőrnek, mint divatguru fényképésznek. 

A harmadik ember Ann Hopkins szintén egy hölgy volt, azt hiszem az ügynökség smink specialistája . Ő kifejezetten elütött a többiektől. Míg a másik kettő a minimalista, ő az extravagáns stílust volt hívatott képviselni. Hatalmas vörös rubintokkal kirakott nyakláncot viselt, arcán pedig egy konkrét festménynek is betudható sminket viselt, fekete fehér ombrés haját pedig hullámokban engedte a vállára omlani . Kék szemei játékosan elidőzetek arcomon, sötét lilára festett ajkait rejtelmes mosolyra húzta. 

Rövid ismerkedés és formális megbeszélés után ( lediktáltam a nevemet és az elérhetőségeimet) következtek azok a kérdések, amelyekre sajnos nem tudtam érdemleges választ adni, mert én magam sem voltam ezekkel tisztában. ( derék, csipő, mellbőség méretek, súly, magasság )  Ezt a problémát rutinosan orvoslták, ekkor előkerült a centi és a mérleg. Gondosan lejegyzeteltek mindent, majd az életmódomról, evési szokásaimról, bőr, haj  ápolási rutimról tettek fel kérdéseket. Jó hangulatú és érdekes beszélgetés volt, bár új információt sajnos nem tudtam meg . Fél óra elteltével végleg kifogytak a kérdésekből és utamra engedtek a szokásos "majd értesítünk" elköszönéssel.

Boldogan realizáltam magamban, hogy nem faltak fel a castingon és azonnal tárcsáztam is..

-Sikerült? -kezdte köszönés nélkül a mély baritonján.

- A feladat első része teljesítve! - Mondtam magabiztosan

- Ügyes kislány..

Hívás vége.