Hajnali kettő volt. A telefonom már felforrósodott a rengeteg Smsezéstől. Szemeim már nagyon irritálodtak és legszívesebben azonnal lefeküdtem volna, de nem tehettem, még nem.
Kilenc órakor érkeztünk vissza Salsberri-be. Az esti város képe éppoly nyugodt és ártatlan volt, mint ahogy öt nappal ezelőtt. Az emberek többsége már lefeküdni készült, vagy éppen békésen aludta álmát. Csak mi a buszon ülő megtört lelkek változtunk meg teljesen. Számunkra ez az éjszaka nem olyan volt mint a többi. Buszon síri csend volt, a hallgatást néha szipogások vagy hangos "miért"- ek sorozata törte meg. A gyász az egész járművet átjárta.
Mindenkit haza szállítottak és megvárták míg bemegy a házába és bezárkozik. Ezt ajánlották, zárkozzunk be igyunk egy nyugtató teát vagy szedjük be egy erős altatót és próbáljuk meg kialudni magunkat.
A busz egyszer csak egy kis panel ház elött parkolt. Itthon voltam. Megvárták míg felsétálok, majd eltűntek a hűvűs feketeségbe. Mind a 3 zárat bezárták, majd ledőltem a kanapémra.
A hold már magasan járt mikor megcsörrent a telefonom. Olivia volt az, hangja rekedtessé vált és teljesen elveszett a négédes arányosság szopránjából. Jó pár óra síráson lehetett akkor már túl. Érdeklődött, hogy minden rendben van-e, illetve megkért,hogy holnap fáradjak be hozzájuk beszélgetni, vele és a nyomozókkal.
Tíz órára mentem. Már vártak rám. Egy fekete általában fotózásra használt termet rendeztek át, kihallgató szobává. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy betoltak középre egy asztalt és két oldalán székeket helyeztek el. Hároman ültek az asztal másik oldalán, Olivia és két nyomozó, egy kisportolt fekete hajú negyvenes éveiben járó férfi és egy teltebb huszonéves barna hajú nő. Udvariasan köszöntöttük egymást, majd helyet foglaltam. Oliviával szomorúan összenéztünk, látszott rajta, hogy nem aludt valami sokat, sőt úgy tűnt, hogy semmit nem aludt. Talán haza sem tért, S az egész estét telefonálással és papír munkával töltötte. Sminket nem viselt és az öltözete is arról árulkodott, hogy kisebb gondja is nagyobb mint a kinézete.
- Bella Black igaz?- Kérdezte vékony hangján a hölgy, közben a papírját vizslatta, amin feltehetőleg a tegnap jelenlévők névsora volt.
- Igen. - Hangomra a nyomozónő feltekintett és együttérzően elmosolyodott, majd kipipálta a nevem mellett lévő kis rublikát.
- Hát akkor lássunk neki.. - Mondta a férfi monoton hangján.- Kérlek Bella, idézd fel azt a délutánt amikor Rose Hingli-t holtan találtátok a Harvay tó partján. Próbáld meg minél részletesebben elmondani, minden apró részlet számít.
- Rendben. - Nem gondoltam volna,hogy ez ilyen nehéz..- Éppen a Harvay tóban fürödtünk.
- Kik voltak veled?
- Shea Viliro, Debora Gossi, Loran Sevti.
- Senki más? Nem vettél észre semmi rendelleneset?- A férfi kérdezett társa pedig lázásan jegyzetelt.
- Nem emlékszem, hogy bárki más is ott lett volna. Elhajtott néhány autó amíg a vízben tartózkodtunk, de nem tuladonítottam neki nagyobb jelentőséget. Mindennap eljött erre néhány autó.
- Azt mondtad a Harvay tóban fürödtetek. Ki volt az aki észre vette a parton fekvő hullát? - Végig a szemembe nézett az egész beszélgetés alatt. Tekintete nagyon átható volt. Úgy éreztem, mintha a lelkembe próbálna látni.
- Shea felsikoltott, mi pedig azonnal a part azon takarásban lévő félreeső részére siettünk. Amit ott láttunk borzasztó volt. Rose élettelen teste ott feküdt..- itt elcsuklott a hangom, a következő mondatokat szaggatottan artikulálva ejtettem ki. - karjai lábai szét voltak tárva és.. az egyik szemén egy kinyomtatott kép volt gyönyörű barna szempárjának egyik feléről. Tudja, olyan mint amit a polaróid kamera készít fényképezés után. Annyira szörnyű volt.. kezei lábai össze voltak vagdosva, vértocsa azonban nem volt körülötte.- Beleborzongtam az emlékbe.
- Mióta ismerted Rose- t? Milyen volt ő?
- Pár napja. Ez volt az első közös munkánk. Rose, igázán segítőkész, kedves, elfogadó lány volt. - Most hirtelen eszembe jutott a lány emléke ahogy második nap este nevetve meséli, milyen sok csacsiságot csinál a kishúga és hogy mennyire nagyon szereti. Még jobban jobban elszomorodtam.- Igazán értékes ember volt.- tettem hozzá végül.
- Értem. Voltak esetleg ellenségei? Nem veszekedett senkivel közületek?- Tipikus..
- Nem tudok róla. Mint mondtam, igazán kedves lány volt. Azt gondolom sosem tudott volna ártani senkinek.- Nagyon elérzékenyültem. Pár napja ismertem, de ennyi kedvességét nagyon kevés embertől kaptam, mint ettől a lánytól 5 együtt töltött nap alatt.
-Az áldozat nem tűnt zaklatottnak az utobbi napokban? - Áldozat.. Csupán ennyi marad végül belőle. Egy mappában szereplő lap. Csak nyamvadt lap.. Ez a legelkeserítőbb az egészben.
- Nem. Teljesen átlagosan viselkedett.
- A halála napján találkoztál vele? Beszéltetek?
- Igen, együtt reggeliztunk. Még beszélgettünk is. Nagyon boldog volt, azt mondta megtalálta a tökéletes szuvenirt a húgának. Sugárzott a boldogságtól..- Lehajtottam a fejemet és sokáig ültem így.
- Egyenlőre ennyi elég. Köszönjük. Itt a telefonszámunk- átnyújtott egy kis cetlit.- Ha bármi eszedbe jutna, egy rendszám vagy márka szín, bármi különös vagy gyanús , kérlek hívj fel minket!- feltekintettem. Mégegyszer a férfi szemébe néztem, majd felálltam lehajottam a fejemet és az ajtó felé sétáltam. Az ajtóból visszanézve mégegyszer Olivia szemébe néztem, udvariasan elköszöntem. Majd végül távoztam.
Kilépve a szűkös teremből rájöttem, hogy szomjan halok. Búsan ballagtam hát a mosdóig.
- Megmentettem volna.. De túl gyáva voltam..- Lora hangja. Telefonált. Nem vett észre . Háttal állt nekem, és bámult ki az ablakon.Belopakodtam egy közeli fülkébe és onnan hallgattam tovább.- annyira szörnyű..- szipogta.- Csak szólnom kellett volna a többieknek arról a furcsa levélről, de nem mertem. Hiszen azt írta " téged is megöllek ha erről levélről bárki is tudomást szerez". - Hangja fátyolossá vált.- inkább haltam volna meg én.. Ezután hallgatás következett, arra következtettem, hogy a telefon túlsó végén lévő ember lelket próbál önteni
munkatársnőmbe.- Rendben. Akkor otthon találkozunk, szeretlek.- ennyit bírt kimondani sírás nélkül, majd letette a telefont és hisztérikus zokogás közepette távozott a mosdóból.
YOU ARE READING
Polaroid
Mystery / ThrillerAmit ott láttunk mindenkit sokkolt. Még aznap buszra szálltunk és haza tértünk, immár csak 9en..