Tell me you love me / Demi L. Fanfiction /

So far so great

1 hét múlva... 

Már egy hete velük utazok keresztül Európán, most sajnos sokat nem tudtunk nézelődni a városba, mert 5 nap alatt 3 országban jártunk. Egyesült királyság, Írország és Franciaországban vagyunk most. Párizsban már volt egy koncert, most Marseillesbe fogunk menni. Ott 4 napot leszünk, hogy kicsit kifújjunk. 
Perpill, hogy ugye minél hamarabb érjünk oda és minél kipihentebb legyen Demi, szintén repülővel megyünk. Amikor leszálltunk a gépnél, nagyon sok rajongó és paparazzi van ott. Demi megtudja különböztetni a paparazzikat és a rajongókat. 

- Demi ! Demi! Írd alá kérlek a kislányomnak! 

- Nem fogom azért aláírni, hogy eladd a neten! - mondta, miközben fotózkodott egy lánnyal. 

- Ugyan már! Nem azért kérlek! 

- Mi a neve a lányodnak? 

- Habozott picit, majd rábökte, hogy Priscilla

- Felhívhatom telefonon? 

- De... 

- Akkor viszlát! - ennyit erről, a pasi elővette a telefonját , majd vitatkozni kezdett valakivel aki gyanítom nem a lánya volt. 

Demiékkel tovább mentünk amilyen gyorsan csak lehetett. Megszálltunk , én Demivel egy szobába kerültem. Lepakoltuk a cuccokat és ledőltünk az ágyra. Ránéztem, ő pedig hozzámbújt, mire átkaroltam. Alig pár másodpercen belül szuszogni kezdett. Alszik, így nem fogok megmozdulni. A szabad kezemmel felhívtam apát és beszéltem vele halkan, majd miután letettem csekkoltam pár oldalt és képet instán. Demi Sztorijára kattintottam rá, ahol én voltam hátulról kitéve, ahogyan megyek előtte, a képre pedig az volt ráírva "Bae" . Félreérthető és nem tudom miért tette ki, de mindenesetre tetszett. Mosolyogva küldtem egy reakciót rá. Írtam pár haveromnak, hogy mizu, majd letettem a mobilomat. Megpróbáltam felülni, de Demi mocorogni kezdett és nem volt szívem felébreszteni. Olyan fáradt volt szegény... Én is hamar elaludtam, reggel pedig arra keltem, hogy nincs mellettem. Mivel hallottam a fürdőből a hangokat, ezért nem is aggódtam, minden bizonnyal tusolt. Ekkor anyám hívott, amit rettentő módon furcsálltam, hiszen közel 3 éve magasról leszarja, hogy mi van velem. 

- Szia Kincsem! - mondja virágos jókedvvel. 

- Szia Karen.... 

Nem is érdemli meg , hogy anyának szólítsam. 

- Na, kislányom tudod, hogy az anyád vagyok... 

 - Nem érdemled meg, hogy anyának nevezzelek. Mit akarsz? 

- Kérdezni , hogy mi van veled, élsz-e még, nem kerestél és azt hittem történt valami... - felnevettem gúnyosan. 

- Azon kívül, hogy utazgatok és minden fasza nincs semmi. Élek és virulok, bár nem hinném , hogy annyira izgat, hiszen amikor eszméletlenre vertek akkor se kerestél, pedig apa írt és felhívott téged, hogy tudd mi történt... Leszartál, aztán lássuk csak... - tűnődök el- Jaaaa... Igen, sose voltál anyához méltó és sose támogattad azt aki vagyok... 

 - Sajnálom kincsem... 

 - Be vagy állva? - kérdezem egy rövid hallgatás után. 

 - Nem csak... Elgondolkodtam pár dolgon ... És hiányoztok... Mind a hárman... - mondja szomorkásan. 

- Hát... Ha Apuék ki akarnak veled békülni tegyék, engem viszont nem fogsz egyszerűen visszakapni, és most megyek... Nem akarom elbaszni a kedvem mégjobban , Szia! - lecsaptam. 

Most mindenki azt hiszi, Úristen, milyen rideg vagyok a saját véremhez, az anyámhoz. Aki ezt gondolja jogosan teheti, hiszen nem ismeri a kettőnk sztoriját. Amikor kicsi voltam és rajzoltam neki, énekeltem neki, ajándékot csináltam neki... Megköszönte, azonban utána mondhatni "kidobta" . Nem szószerint. Megtartotta, csak semmire se méltatta... Soha nem támogatta azt, hogy mi akarok lenni... Azt hogy biszexuális vagyok. Mindig az volt benne, hogy a lány csak a fiúval lehet együtt... Apát többször megcsalta, a pénzét jobban szerette mint őt... Amikor kislány voltam kidobta a hangszereimet... Idősebb koromban többször megütött... Bár felületesen mondtam el a dolgokat, nem mennék bele, mert ennél sokkal többet ártott... Minden esetre én egy ideje nem is akarok semmiféle kontaktot vele... Nem is értem mi ütött most belé... Előbb vagy utóbb, de biztosan ki fog derülni. Viszont ha megint valami terve van a hátunk mögött és kiderül, ne akarjon a szemem elé kerülni... Mert azt ő és én is meg fogom bánni. 

- Az édesany... 

- Ő nem az anyám.... - vágom rá rögtön. 

- Bocsánat, akkor... 

- Karennel beszéltem igen... 

- Minden okés? 

- Nem tudom... Bocsánatot kért... És visszaakar jönni hozzánk... 

 - Ez szuper! 

- Nem ez nem az! 

- Miért ne lenne az? 

- Te nem ismered.... Amit tett... Gyerekkoromban, aztán amikor idősebb lettem... 

 - Nem lehetett olyan rossz... - ránézek kérdő tekintettel és láttam rajta, hogy megbánta amit mondott. 

- Lehet másnak nem gázos... Vagy nem okoz akkora traumát mit nekem, de nekem a saját problémám az rohadt nagy gondot okozott... Nem lehettem önmagam a saját anyám miatt. Az apám aki szeretett elvált tőle és szeretett engem is és apaként viselkedett... - mondom miközben elkezdtem öltözni. 

- Most hova mész??? - kérdezi ijedten. 

- Sétálni... vagy inni... vagy bármi mást csinálni, majd jövök! - indulok ki és magamra akarom csapni az ajtót de utánam jön. 

 - Várj már! 

- Mire? 

- Sajnálom, nem akartam. 

- Nem haragszom, de most egyedül lennék inkább, majd jövök. - állok elé és öntudatlanul a szájára nyomok egy puszit, majd elmegyek valamerre. 

Összevissza kavarogtak a gondolatok a fejemben. Imádom Demit, de nem tudok úgy gondolkodni a dolgokon, ha elvonja valaki a figyelmem... Jesszusom... Szájon pusziltam Demit... Mi a.... Úristen.... 

Helooo, visszatértem, btw i know not the best rész, de ez is valami, és remélhetőleg húzamosabb ideig. Igazából energia és időhiány miatt nem írtam. Sok másik sztorit tervezek , de az még nagyon a jövő zenéje, de! Itt a következő rész, remélem tetszik... Kérdés, a következő részekben , amit Leírok Jo szemszögéből, szeretnétek esetleg Demiéből is olvasni? Írjátok meg <3 Csóközön!