Do you believe in destiny? |C.D.|

6. rész

Jessie
A kocsiban ülve sunahtunk, a járgány csak úgy falta a kilómétereket, miközben a srácok felváltva ordították a radióból felváltva felcsendülő zenék kavalkádját. Madisonnal és Sierrával már a fejünket fogtuk, amikor újabb popslágerre váltottak. Persze jó hangjuk volt, hiszen mindannyian értenek a zenéléshez valamelyest, de mindettől függetlenül kicsit fülsértő volt ennyi fiú hangja egyszerre.
Nem sokkal később csoda történt.
Cameron kikapcsolta a rádiót és a torkát köszörülve megszólalt.
- Figyelem! Nemsokára megérkezünk. Szedjétek össze a szemetet amit elszórtatok, és pakoljatok össze.
Magamban elmosolyodtam, hiszen közel velem egy idős fiatalokkal készültem kikapcsolódni valahol. Ez volt az első ilyen alkalom az életemben, és csak remélni mertem, hogy nem az utolsó.
Mellettem már Madison is fészkelődött, és lopva rá-rá pillantott a tőlem balra eső Gilinsky-re. Persze úgy tettem mintha nem vettem volna észre, hogy mennyire sóvárgó tekintettel vizslatja, de legalább tudtam, hogy az érzése nem egyoldalú. Magamban el is döntöttem, hogy összeboronálom őket minél hamarabb.
A tekintetem a visszapillantó tükörre tévedt, amiben megláttam Cameron átható tekintetét, amivel engem vizslatott. A szeme játékosan csillogott, és már ennyiből tudtam, hogy mosolyog.
Halványan visszamosolyogtam, majd elkaptam a tekintetemet róla.
Nagyon idegen helyeken jártam lélekben, amikor a fiú a közelemben volt. Ijesztő, és egyben megnyugtató érzés kerített a hatalmába amikor vele voltam.
- HAHÓ! Figyelsz rám? -lengette a kezét előttem Mad.
- Bocsánat, elbambultam. Mit is mondtál? -néztem rá bocsánatkérően.
- Azt mondtam, hogy megérkeztünk. Nézd! -mutatott ki az ablakon, mire én meglepődve konstatáltam, hogy egy nagy nyaraló elé hajtunk befele.
- Honnan tudtad, hogy ide jövünk? -kérdeztem.
- Voltam már itt egyszer, amikor a fiúkért jöttem, de az évekkel ezelőtt volt. Ráadásul akkor még fele ekkora volt a ház, és teljesen máshogy nézett ki. De a környék ismerős volt, ezért gondoltam, hogy ide jövünk. Jajjjjj Jessie, annyira szuper ez a hely. Imádni fogod. A Csendes-óceán partján van. Szinte sétálnod sem kell, hogy víz érje a lábad. Ez maga a paradicsom. -lelkendezett mellettem Madi, miközben a kocsi leparkolt a ház előtt.
Hirtelen Cameron toppant mellém
- Ezt a házat közösen vettük a fiúkkal, amikor megkaptuk az első nagyobb összegű fizetésünket. Nagyon le volt pukkanva a hely, de az évek alatt sikerült kipofozni. Tetszik? -kérdezte mosolyogva
- Lélegzetellállító ez a hely! -ámuldoztam, miközben a lábam már vitt is előre, hogy felderíthesse a környéket.
A kapun belépve megkerültem a házat, és a part felé vettem az irányt. Amikor odaértem megtorpantam, és éreztem, ahogyan minden idegszálam megnyugszik. Festői kép terült el előttem, amint farkasszemet néztem a végtelen kékséggel. Érzetem az óceán sós illatát, amit a lágy szellő sodort felém.
Lerúgtam magamról a cipőmet, és hezitálás nélkül belegyalogoltam a vízbe. Amint a lábamhoz ért a hűs víz, jóleső hideg cikázott végig az egész testemen. Úgy éreztem hazaértem.

Cameron
Beléptem a házba, és ledobtam a cuccaimat az első helyre ami szemetszúrt. A csendes nyaralóba hirtelen élet költözött, ahogyan megtöltöttük magunkkal. A két Jack első útja a konyhába vezetett, hogy mielőbb frissítőket készítsenek.
Természetesen fel volt szerelve a ház mindennel. Nashel felhívtuk a Malibui barátunkat, aki néha itt szokott pihenni a családjával, és egyből segített nekünk, hogy mire ideérünk fel legyen töltve a hűtő és rend legyen. Mi megadtuk neki a bizalmat, hogy ingyen használhatja a házat, ő pedig rossz szó nélkül belement, hogy segít.
Sierra és Mad elnyúlva feküdtek a kanapén Aaron pedig Nashtől kért tanácsot, hogy melyik fürdőgatyáját vegye fel. Egy valakit viszont nem láttam sehol.
A teraszra kilépve észrevettem Jessie alakját a parton. Elmosolyodtam. Néztem ahogyan a szél fújja a haját, és ahogyan a napfény megcsillan a lábain. Egyáltalán nem szabadott volna valakinek így kinéznie, hiszen lehetetlen volt nem rá figyelni. Jessie csendben állt. Nem csinált semmit csak nézte a vizet. Innen úgy nézett ki, mint egy istenség, aki előtt a víz fejet hajt, pusztán azért mert tiszteli őt. Kölcsönösen.
Jessie sokszor hangoztatta az út folyamán, hogy mennyire szereti a természetet, és sokat mesélt a kalandjairól amit a szüleivel élt át. Hallottam a hangján, és láttam rajta,hogy kétségbeesetten kapaszkodik ezekbe az emlékekbe.
Lassan elindultam felé, olyan hangtalanul, hogy csak akkor vett észre, amikor már majdnem mögötte álltam.
- Úristen de megijedtem! -ugrott egyet a szívére szorítva a kezeit, mire elnevettem magam.
- Bocsánat. Nem akartalak ennyire megijeszteni, de nem hagyhattam ki. -nevettem tovább, mire már ő is mosolyogva csóválta a fejét. - Látom nagyon tetszik. -böktem a fejemmel a végtelen víz felé.
- Mindig rácsodálkozok, hogy mennyire gyönyörű tud lenni a természet. Mi pedig folyamatosan szennyezzük.
Jess tekintete az enyémet kutatta, de én képtelen voltam a szemébe nézni. Mégis hogy tehettem volna? Teljesen hülyét csináltam volna magamból, olyan zavarba voltam a közelében. Tudtam, hogy ha azt szeretném, hogy belém szeressen, akkor nem mutathatom ki, hogy mennyire vágyok rá. Muszáj leszek magamba bolondítani. És ahhoz játszani kell.
- Szerintem is nagyon szép. -mondtam, majd halványan rámosolyogtam. - Gyere, a srácok már biztosan csináltak frissítőt. Már ha nem akarod, hogy én magam frissítselek fel. -kacsintottam rá, mire Jess feje olyan piros lett, mint egy paradicsom. Zavarba jött, így hát eldöntöttem, hogy mire holnap után hazaindulunk, addigra magamba bolondítom. Visszafordíthatatlanul.