Do you believe in destiny? |C.D.|

4.rész

Jessie

- Sierra! Nem akarom, nem! Mégsem! Én erre nem állok készen! - mondtam elfojtott hangon, miközben barátnőm kezét lilára szorongattam.
- De hát mi a baj? Cameron rendes srác. Ne aggódj, ha valami rosszat mondd majd lecsapom, ígérem.- mosolygott megnyugtatóan, ám most nem sikerült meggyőznie. 
Mégis miért gondoltam, hogy jó ötlet lesz, ha átjövök és emberekkel beszélgetek? Ráadásul híres, talpraesett, és életvidám emberekkel. Idegesített, hogy boldogok. Én is boldog akartam lenni. Mindig az voltam, és nem volt fair az élettől, hogy elvette tőlem a boldogságot. 
Képes lennék ennek a sok nagyszerű embernek elrontani az életét azzal a sok szennyel ami velem történt? Nem. Nem lennék képes. A válasz kristálytisztán lebegett lelki szemeim előtt, miközben Sierra arcán is megjelent egy fura érzelem. 
Megbántottság? Kétely? Sajnálat? Csak azt ne.. Csak sajnálatot ne. 
- Nem fog menni, ne haragudj.. - suttogtam úgy, hogy ezt még meghallja, majd kezemet lassan kihúztam az övéből, és hátat fordítva az egyetlen lánynak akivel jóba lehettem volna, hazamentem.

Cameron

- Mi az hogy hazament? -döbbentem le teljesen amikor Sierra befejezte.
- Úgy ahogy mondom. - fújtatott dühösen. - Valami nem stimmel. Nem hiszem, hogy miattad viharzott el a sírás szélén állva. Itt valami más is van a dologban. - folytatta higgadtabban.
- Mit forgatsz a fejedben? - kérdeztem, mert gyanítottam, hogy nem hagyja ennyiben. Nem arról volt híres. 
- Gyere velem. Átmegyünk. De csendben. Nem akarom, hogy észrevegyen.
Bólintottam, majd követtem a kijárat felé. 
Észrevétlenül kiosontunk, nem mintha bárki is foglalkozott volna velünk, és elindultunk a szomszédba. A kapujuk előtt megálltunk, és lassan benyitottunk. A házban látszólag sehol sem égett a villany, emiatt pedig borzongás futott végig a testemen. Mégis mit csinálhat?
Beléptünk az ajtón, és az emelet felé vettük az irányt. Sierra elől ment és mutatta az utat, tekintve, hogy ő ezelőtt pár órával már járt Jessnél. 
- Az ott a szobája. - mutatott egy fehér ajtó felé, aminél halvány fény szűrődött ki a küszöbön keresztül. - Csendben, nehogy lebukjunk. - suttogott alig hallhatóan. 
- Tisztára, mint egy akciófilmben. - suttogtam vissza, mire Sierra halkan felkuncogott, de egyből el is hallgatott. Lassan kinyitottuk az ajtót, és besurrantunk. Egy csepp lelkiismeretfurdalás sem volt bennem, csupán annyi vezérelt, hogy megtudjam, mit miért tett Jessie. 
A szobában halovány fény uralkodott, melynek hála nem estünk hasra semmiben. Az erkély mellett egy hatalmas franciaágy állt. Indokolatlanul is megindultam, mit sem törődve Sierra pisszegéseivel. Jessie elterülve feküdt, és mélyen aludt. Kicsiket szuszogott, ami egyből fájdalmasan nagy dobbanást váltott ki a szívemből, és magam sem értettem mi miért történik. Fekete haja koronaként és palástként terült szét körülötte, fehér bőre pedig még félhomályban is bársony simának tűnt. Nagy nehezen türtőztettem magam, és nem simítottam meg, pedig a kezem úgy vágyott a fizikai kapcsolatra a bőrével, mint mikor az ember vízbemerülés után levegőért tör fel a felszínre. Tekintetemet elszakítottam a gyönyörű arcáról, és az ágyon heverő papírkupacot kezdtem el vizsgálni. Felvettem egyet. 

"Tisztelt Mr.Roger!

A minap befejeztem a papírmunkákat a cég saját nevemre irattatásával kapcsolatban, ezért kérelmezni szeretném a még reményeim szerint fennálló ajánlatát. A legújabb terveket e-mail-en keresztül továbbítom önnek, mihelyst választ kapok. Addig is szép napot, és további kellemes nyarat kívánok. 
Jessie Parker,
vezérigazgató, JP Clothes Company."

- Mi a.... -mondtam ki hangosan, mire Jessie hirtelen megfordult, és álmába motyogni kezdett. 
- Apa, anya...ne haragudjatok... minden az én hibám volt. -suttogta teljesen tisztán és érthetően. Lassan Sierrára néztem, aki közben mellém lépett, és elolvasta levelet.
- Nem értek semmit. - rázta a fejét suttogva.
- Én sem, de tudni akarom az igazat.