Kérlek... Engedj el!

A kakaó

-Elisia! Elisia kelj fel!
-Várjuk a kakaót!
Elisia kinyitja a szemét. Az ágya végében két huncut kisgyerek ugrál, és próbálja felébreszteni őt. Ez a két gyerek pedig nem más, mint a húga Maria és az öccse, Marcus. Mindketten sötét barna hajjal rendelkeztek. Maria arca hosszúkás volt, szeme szinte már feketén csillogott a kis ablakon beáradó napfényben. Marcus szeme zöld volt, ami nagyon illett kis kerek pofijához.
-Szomjasak vagyunk.
-Jól van, jól van. Megyek.
-Szuper! - kiáltott fel Marcus és leugrott az ágyról.-Maria, gyere nézzük meg ma milyen újságok jöttek!- Maria is kipattant az ágyból, és kirohantak a szobából, amit kicsit sem lehetett jó állapotúnak nevezni. A falról több helyen lekopott a festék, a berendezés mindössze két ágyból és egy ruhásszekrényből állt, s maga az alapterulet sem lehetett nagyobb 10 négyzetméternél.
Szépen lassan Elisia is kikászálódott az ágyából- Elisia hasonlított a testvéreire, de haja és szeme különbözött tőlük. A haja nem a feketéhez, inkább a szőkéhez közel álló barna volt, szeme pedig kék, mint a tenger - és kiment a konyhába.
A konyha is hű maradt a hálószoba stílusához. Alig fért el benne egy háromszemélyes asztalka és egy konyhaszekrény. A gyerekek az asztalnál ültek, és az újságokat böngészték.
-Elisia, jött neked egy levél. - mondta Maria, és odanyújtott Elisianak egy borítékot.
-Oh, köszi. - elvette azt, és elolvasta. A borítékon ez állt "Díjbekérő csekk". Elisianak arcára lettek írva gondolatai. Letette a levelet a pultra, majd kinyitotta a hűtőt. Az csaknem üres volt. A legalján egy doboz tej és pár szelet párizsi díszelgett, semmi más. Kivette a tejet, a fenti polcról pedig a kakaót és két bögrét. Mindkettőbe szórt egy keveset, majd felöntötte tejjel a feléig. Az egyik fiókból elővett kanalakat, és odadta a gyerekeknek.
-Felkavarni! - mondta, és lerakta eléjük. Ők rögtön elkezdték kavargatni. Közben Elisia visszarakta a helyére a tejet és a kakaót.
-Eli!? - szólalt meg hirtelen Marcus.
-Igen?
-Miért nem kapunk egy egész bögrével?
-Mert azzal, hogy suliba jártok nem keresitek meg a pénzt rá, hogy egy hónapban akár két zacskó kakaót is vegyünk!- Elisia szinte már ordított.
-Bocsánat, csak kérdeztem. - elkezdte Marcus továbbinni a kakaóját.
-Nem. Én kérek bocsánatot. - Elisia a fejét fogta. -Csak tudjátok, elég rosszul ébredtem ma reggel. De tudjátok mit. Jövő hónap elején, ha megjön a fizetésem egy egész bögrével fogtok kapni. - Elisia rájuk mosolygott. - Most viszont ideje készülődni. Gyerünk, gyerünk!- a srácok visszamentek a szobába, és becsukták az ajtót. Elisia belerakta a mosogatóba a bögréket. Megfogta a pulton heverő borítékot, és egy késsel felbontotta.
Egy kis idő múlva magáhozvette a telefont és tárcsázni kezdett. A telefont felvették.
-Háló? Jó reggelt, Mr. Dawson! Elisia vagyok az első emeletről... Igen, tudom, hogy ez az utolsó felszólítás, de nem kaphatnék meg pár napot? Már majdnem összegyűlt a pénz.
-Nem. Minden hónapban ez van. Sajnálom, de ha holnap estig nem kapom meg a pénzt, ki kell, hogy költözzenek. - lecsapta a kagylót.
Elisianak könnyes lett a szeme, de ekkor a kicsik kijöttek felöltözve, iskolába készen a hálóból. Habár szépnek nem volt nevezhető koszos, rongyos öltözékük. Elisia gyorsan megtörölte a szemét, és mosolyogni kezdett.
-Baj van? - kérdezte Marcus.
-Nem, dehogy. Na, kész vagytok?
-Igen, és nézd Eli, be tudtam fonni egyedül a hajamat. - lelkendezett Maria.
- Hát ez szuper. Nagyon büszke vagyok rád... Na, gyertek ide! - a gyerekek megölelték, majd elindultak a kijárat felé. - Aztán ügyesen a suliban!
-Szóval, csak úgy, mint mindig? - kérdezett vissza Marcus.
-Csak úgy, mint mindig. - Elisia kacsintott. Marcusék elmentek.
Elisia újra könnyezni kezdett. Megint bepötyögött valamit a telefonba, és a füléhez emelte. Közben letörölt még pár könnycseppet.
-Háló, tessék! -szólt bele egy női hang a telefonba.
-Jó reggelt Mrs. Jenkins! Nem zavarom?
-Nem. Ki beszél?
-Elisia vagyok. Csak azért keresem, hogy nem e mehetnék inkább ma takarítani önökhöz, péntek helyett? Vagy akár ma is.
-Oh, sajnálom, de nem lehet. Sőt soha többé nem kell jönnie. Találtunk egy állandó szobalanyt, aki elvégzi a feladatait mindennap.
-De Mrs. Jenkins, nekem nagyon nagy szükségem lenne arra a pénzre. Csak most utoljára.
-Sajnálom már van más. Viszont hallásra.
-De én... - Mrs. Jenkins Letette a telefont.
Elisia sírni kezdett. Letette a telefont a pultra, és összeroskadt. A konyhaszekrénynek támasztva hátat, magzatpózban sírt tovább. Nem tudta ezt most, hogyan oldja meg.