"Kitépted a szívemet, aztán jól megszorongattad! Majd miután azt hittem nem fájhat jobban, visszatetted a helyére, mintha mi se történt volna, de én tudtam, hogy már javíthatatlanul törött."
[ girl x girl ]
[ TVD S3-S5 ]
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
• • •
Madelaine reggelig el sem hagyta a szobáját. Kilencszáz évig várt egy öröké tartó álomba zárva arra, hogy újra a családjával lehessen, most pedig a legszívesebben menekülne előlük. Talán ezt kéne tennie. Elhagyni a családját, az egyedüli hozzátartozóit. Régebben, csaknem ezer évvel ezelőtt Finn felvetette a szétválás ötletét, tekintve úgy könnyebb lett volna elkerülni Mikaelt, a mániákus apjukat, de Elijah folyamatosan elutasította az idősebbik testvér ötletét, mondván: Család mindenek felett örökkön-örökké. És Madelaine támogatta. Mindig vakon megbízott Elijah döntéseiben. Itt kellett véget vetnie ennek. Nem fog többet a bátyja árnyékában koslatni, ideje saját maga véleményére hagyatkozni. Az ösztönei pedig azt súgták, hogy menjen minél messzebb az őrült Mikaelsonoktól.
- Nocsak-nocsak, megjött a hugicánk - szólalt meg Kol, ahogy Rebekah belépett az ajtón, ugyanazt a báli ruhát viselve, ami múlt éjjel volt rajta. A lány megpróbált továbbjutni a testvérén, de Kol az útját állta. Madelaine a vele szembe ülő Klausra tekintett, aki eddig egy füzetbe firkálgatott, most pedig egy ravasz mosollyal az arcán figyelte az eseményeket. Észrevette húga fürkésző pillantását és visszatért a rajzolgatáshoz
- Menj az útból, Kol - köpte a szavakat testvére felé a szőkeség.
- Egész éjjel kimaradtál, micsoda botrány. Remélem nem azzal a suttyóval. - Kol elgondolkozott Rebekah kísérőjének a nevén, miközben mosolya egyre szélesebb lett. - Mattel, ugye?
- Ha nem fogod be a szád, esküszöm, hogy kiverem a fogad. - Niklaus egy kis, kuncogásszerű hangot hallatott, amit persze Rebekah meghallott.
- Ne kezdd, Nik - szólta le, ahogyan közeledett a hibrid és húga felé.
- Meg se szólaltam - mondta, egy apró mosollyal ajkain. Madelaine észrevette, ahogy szándékosan kerüli Rebekah tekintetét, ahogy folytatta a rajzát.
- Unatkozom. - Miután Kol megunta Rebekah vérének szívását, persze csak átvitt értelemben, elterült Madelaine mellett a kanapén, fejét ikertestvére ölébe ejtve.
- Aú! Kol! - kiáltott fel Madelaine halkan, de testvére ügyet sem vetett a lányra.
- Igaz, hogy a húgunk egy céda - mondta Kol Rebekah-ra utalva. - de legalább jól mulat. Én is mulatni akarok.
- Akkor mire vársz, rajta láss hozzá.
- Az nem buli. - Kol felkelt Madelaine öléből és megtámasztotta saját kezein az állát, úgy nézve Klaus szemébe. - Gyere velem, Nik. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz, miután tőrt döftél a szívembe - próbált meg Kol bátyja érzelmeire hatni.
