Mozaik

3

Első gondolat: rohadtul fáj a fejem. Második gondolat: hol a fenében vagyok? Idegesen felkelek, majd egy sikoltást hallok. Ismerős, de nem tudom honnan.

Szűcs Klaudia

Hallgattam a csupasz talpam csattogását, miközben próbáltam minél messzebb kerülni az engem üldöző embertől. Nem volt arca, de egy mosoly terült el rajta. Nem létezik ilyen. Üvöltve rohanok a folyósón, de sehol sincs egy ember sem, aki segíthetne. Meglátok egy ajtót, majd ütni kezdem.

– Engedj be! Könyörgöm, segítség! – Sikoltom. Jön. Egyre közelebb van a szörnyeteg, mikor kinyílik az ajtó, én meg beesek rajta.
– Csukd be, gyerünk! – Ordítok a mellettem álló lányra, aki a megmentőmnek bizonyult. Úgy tűnt nem igazán érti, mit is szeretnék, így felkeltem, becsaptam az ajtót, majd nekiálltam egy vaságyat tolni az ajtó felé.
– Segíts már! Egyedül nem bírom el, és be fog jönni!
Nem hiszem, hogy érti mire gondolok.
– Elmagyarázom, csak segíts kérlek! – Elmondhatatlanul félek, de megnyugtat, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Nekifeszülünk az ágynak, ami egy hirtelen mozdulattal szakad ki a földből, és kinyílik az ajtó. Rárugok egyet a vasra, amit egy erős fájdalom, és az ajtó csapódása kísér. A lábam szerintem minimum eltört, de megmenekültünk. Lihegve ülünk a földön, a másik lány ölel, mire behorpad az ajtó kívülről. Félelmemben elájulok, de még félig magamnál vagyok. Homályosan látok, de annál inkább lassítva a körülöttem történő dolgokat. Betörik az ajtó, lövések hangzanak. A szőke lány, aki segített megmenekülni sír, és remeg. Orvosok jönnek be, körbeállnak. A szöszi remegve sír, össze vissza beszélnek hozzá miközben elrángatják. Egy orvos fogja meg az arcomat, de nem igazán értem, mi történik. Hirtelen eltűnik az arcomból a homály, szaggatottan veszem a levegőt, pánikolok. Behúzok az orvosnak, aki ott maradt velem. A másik lány után rohanok, és ráugrok az őt ráncigáló emberre. Az ijedtében elesik, de a szöszi sem rest; ütni kezdi, mire én is.
– Gyere, futás. Futás! – Fogom meg kezét, miközben vele üvöltözök. Elkezdek szaladni, húzom magam után mire ő is megiramodik. Kerülgetjük a folyósókat, sehol egy kijárat.
– Álljatok meg! – Üvölt, majd utánunk fut egy egyenruhás ember. Kezén ugyan olyan tetoválás volt, mint az orvosok köpenyén.
– Ugrás! – Mondom futva, mikor egy ablakhoz érünk.
– Hogy micsoda?
– Ugrás!