Creppypastákkal Eggyütt

1. rész

Az ébresztőóra hangos csengésére kelltem fel nagy nehezen. Már reflexből kapcsoltam ki a berregő tárgyat. Majd az ágy halk recsegése azt jelezte, hogy sikerült kikelnem az ágyból. Azzonal mentem csoszogva a nappaliba, hogy kiválasszam a mai ruháim. Most nehezebb volt a választás, mert utolsó nap a kollégiumban és nem egy sima utcai ruhában kéne megjelennem.Végül megtaláltam a tökéletes ruhát. Egy fehér, kicsit nagy, inkább koszorúslány ruhára hasonlító darab. Ezen kívűl még felvettem egy szintén világos harisnyát és egy ugyan ilyen színű magassarkút. Illetve még egy fekete virágot is tettem a hajamba. Majd az órámra pillantottam. Akkor vettem észre, a nagy készülődés miatt nem jutott eszembe az idő. Ugyanis elkéstem. Végig rohantam az utcákon és mondhatom, mindenki megbámult odakint. Mondjuk nem szerettem volna tudni mit gondolnak a helyzetről. Végül beértem és megnyugodtam, hogy nem késtem olyan sokat, csak egy fotózásról maradtam le. Ez az egész 1-2 óráig tartott. Majd kimentem az iskolából és nagy búcsúzkodás közepette haza felé vettem az irányt. Egy-két perc után már haza is értem. Kinyitottam a kicsit kopott ajtót és benyitottam. Az előszobában egy kis sárga papírfecnit találtam a pici szekrényen. Odamentem és a papiron ez állt:
,,Kedves Lili! Remélem nem haragszol, hogy nem itthon találsz, de be kellet mennem dolgozni. Tudom, úgy volt, hogy egész nap veled leszek, de ez most fontos!
Ölel: anyu"
Talán nem is baj. Legalább egy kis szabadidőm lesz. Levettem a magassarkút és felszaladtam a szobámba vezető lépcsőn. Benyitottam a szobámba és azzonal lehupantam az ágyra. A telefont a kezembe vettem, két új üzenet fogadott. Egy anyumtól egy az osztálytársaktól. Előszőr anyu üzenetét nyitottam meg:
,,Lili! Lehet ma meg holnap egész vigég nem leszek itt. Remélem vigyázni fogsz magadra!"
Erre én csak egy szivecskét írtam vissza. Ezután megnéztem a barátaim üzenetét:
,,Hali! Figyelj, van kedved holnap elmenni velünk az erdőbe? Ha igen, akkor még egy utolsó osztálykirándulás lenne tanárok nélkül;)"
Gyorsan vissza is írtam nekik, hogy elmegyek. Megbeszéltük, kilencre ott kell lennem. Még pár órácskát telefonoztam majd a szekrények felé vettem az irányt. Kiválasztottam egy rózsaszín-narancs csíkos ruhát és egy teljesen sötét nadrágot. Ezek után lementem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t. Tartottam egy trónok harca maratont megnéztem még a híradót. Aztán jöttem rá, már este van és holnap kissé korán kel kellni. Így átvettem a pizsamámat, befeküdtem az ágyamba és pár másodperc múlva lecsukódott a szemem és elfogott az álom.

Másnap

Ismét az ébresztő hangja ébresztett fel és először azt hittem, hogy megint suli. Aztán jöttem rá, ma programom van. Az órám pontosan nyolcat mutatott. Így gyorsan egy túrázós felsőt vettem fel. Csináltam még egy tükörtojást amit gyorsba megettem. Majd fogtam a kulcsot bedugtam az ajtóban és már indulhattam is. A találkozót a közeli erdőben beszéltük meg így hát odamentem. Egy kilométer gyaloglás után már ott is voltam és mindenki engem várt.
-már azt hittük el se jössz-szólt az egyik lány. A suliban vele voltam egy szobában szóval elég jóban voltunk. A többiek csendes tipusok voltak. Szóval így mentünk egyre beljebb és beljebb az erdőbe.
-Azt tudjátok, hogy ez egy elhagyatott erdő? Sok szellem/kísértet legenda fűződik ehhez a helyhez. Szóval ezért ide jöttünk-mondta szintén Melinda mert így hívták.
-Az szuper!-mondtam kissé visszafogottan. Oda voltam a kísértet meg a creepypasta storykért.
Így mentünk tovább csendesen. Amikor egyszer csak rohanó lépteket hallottunk és megmagyarázhatatlan hangokat. Körbe-körbe keztünk forgolódni. Amikor a hátunk mögött egy hangos sikítás ütötte meg a fülünket. Majd hátra fordultam és Melindát láttam. De már nem élt. Vér folyt belőle és még abban a másodpercben valami elhúzta őt. Utána futottam, de már nem volt sehol. Aztán belém nyilalt a felismerés. A többi barátom élete teljesen kiment a fejemből. Gyorsan visszaszaladtam. Őket a saját vérükben találtam. Egy felém nyilaló tekintetet éreztem. Ösztönösen felnéztem. Egy sápadt arc nézett rám. De nem volt a fején se szem se orr se semmi. El akartam futni, de nem mozdult a lábam. Sikítani is probáltam. Sikertelenül. Mert egy hang sem jött ki a számon. Ezután már csak annyit éreztem, hogy egy hatalmas csapást érzek a bal szememnél és elterülök a  kemény falevelekkel teli földön. Majd már csak annyit láttam homályosan, hogy sok idegen alak engem és a szememen keletkezett sebet méregette. És a korhadtas fák lombjairól levelek hullanak rám...