Engedj el ~L.S ff~ /BEFEJEZETT/

1.

Ma is ugyan az lesz, mint minden nap. Felkeltem ötkor, elindulok munkába és este kilenckor indulok haza. Utálok pincérkedni.
Felvettem kikésztített ruhámat, majd elindultam a buszmegállóba. Amikor odaértem nekidőltem a bódé oldalának és mély levegőt vettem. A zene a fülemben hangosan szólt, így csak akkor néztem fel, amikor a nagy jármű eltakarta a napot. Felszálltam és helyet foglaltam. Körül néztem és egy zöld szempárral találkozott tekintetem. Féloldalasan elmosolyodott, majd a busz megállt, az idegen meg leszállt. Nem szenteltem nagyobb figyelmet a rémisztő srácnak. Mikor megérkeztem én is elhagytam a buszt. Besétáltam az épületbe és átöltöztem.
-Itt vagyok!-kiáltottam el magam a konyhán.
-Lou! Ma nagy lesz a nyüzsgés. Jön egy szülinapi gyerekcsapat, házassági évforduló, le van foglalva az összes asztal este hatig.-sorolta el drága barátom és egyben munkatársam Niall.
-Jajj de jó-forgattam meg szemeim.

Egész nap dolgoztam, a végén alig bírtam lábra állni.
-Megyek haza. Bezársz?-kérdezte Niall.
-Persze. Jó éjt-intettem, azzal ki is lépett a szőke fiú.
Hátra mentem az öltözőkhöz és visszavettem reggeli ruháim.
Kiléptem a hűvös levegőre és bezártam az ajtót. Elindultam a buszhoz, de bizsergést éreztem a nyakamon. Mintha valaki figyelne. Hátrafordultam, de nem volt ott senki.
Mikor visszafordultam menetirányba, egy kemény mellkasnak ütköztem.
-Szia szépfiú-vigyorgott rám ördögien
-Bocsánat. Nem akartam neked menni.-próbáltam nem arra koncentrálni hogy lábaim kocsonyássá válnak.
-Semmi baj.-nevetett fel
-Akkor én mennék is-kerültem ki, de csuklómnál elkapott.
-Nem mész innen sehova. Max velem.-komolyodott meg.
Összefogta mindké csuklóm, majd egy fekete autóhoz indult. Próbáltam megállni, de csak feldobott vállára. Huh. Sokkal erősebb nálam.
-Engedj el! Segítség!-kiabáltam, de senki nem volt ilyenkor már az utcán. Próbáltam ütni, rúgni, de semmi. Bedobott a kocsiba, bevertem a fejem, majd elsötétült minden.

*
-Ébresztő Hercegnőm.-hallottam meg egy hangot.
Lassan kinyitottam szemeim. Meg akartam dörzsölni, de mindkét kezem ki volt bilincselve. Mintha valami szar filmben lennénk. Lábaimra vezettem tekintetem, de ugyan arra a sorsra jutottak.
Csak ekkor éreztem meg, hogy rohadtul fáj a fejem.
-Hol vagyok? Ki vagy te? És egyáltalán mit akarsz?-kezdtem felemelni a hangom.
-Ohh. Látom megtaláltad a hangod Hercegnő. A lényeg hogy a házamban vagy.-mosolyodott el.-A nevemet elárulom, mert úgy sem engedlek el. Harry.
-Először is nem vagyok Hercegnő. Fiú vagyok ha nem vetted volna észre.-mosolyodtam el most én is gúnyosan. Arca vörösödni kezdett- Másodszor, az hogy a házadban, nem sokat segített.
-Te így velem nem beszélsz-sziszegte fogai között.
-Elraboltál, utána azt várod, hogy legyek hozzád kedves? Esetleg ne csókolgassalak meg?-tartottam meg kihívó hangnemem.
-Ha tudnád hogy miért hoztalak ide, el akarnál menekülni.-kezdte nyugodtan.
-Mert most nem.-motyogtam.
A telefonom csörgése zavarta meg a ,,ha nem lenne kikötve a kezem, most orbavágnám" töltetű édes kis pillanatot.
-Valahogy felvehetném a telefont?
-Hát persze hogy nem.-fogta a készüléket és fahoz vágta. Hatalmas csattanással értek földet a darabjai.