Touchdown

1. Fejezet

*Hope*

Még a nyár utolsó pillanatait élvezzük, tehát a kedvenc gördeszka parkunkban vagyunk a haverokkal, persze Hunter és Garrett is itt vannak.
- Na srácok én szerintem haza megyek, holnap edzés és jó lenne, ha friss lennék. -mondtam a srácoknak
- Hope, nem értelek! Azt a csapatot csak te próbálod meg előrébb vinni, a többiek semmit sem tesznek bele. Te miért dolgozol ennyit.
- Azért Logan, mert ha be akarok jutni egy jó csapatba muszáj, hogy normálisan edzek, még ha a többiek semmit sem csinálnak. Te is tudod, hogy szoktak jönni a mi meccsünkre is játékos megfigyelők.
- Ohm.... H valamiről beszélnünk kéne... - szólt a bátyám Garrett. Mindig H-nak hív, én meg őt G-nek. Ez a mi tesós becézésünk. Hunter általában Grace-nek vagy Gracie-nek hív. Én pedig őt A-nek. Ugyanis a második neve Aries, de az A egy kicsit jobban hangzik szerinte.
- Igen G? Baj van?
- Hát a helyzet az, hogy holnap valószínűleg nem lesz meg tartva az az edzés. Ugyanis az iskola úgy döntött meg szünteti a női futball csapatot, mivel szerintük semmi értelme egy olyan csapatba energiát fordítani, ami nem halad se előre se hátra. - Alig hallom, amit mond. A fülemben zúg a vér, a szemembe könnyek gyűlnek és el kezdek szédülni. Az nem lehet, hogy az álmom, amit kis korom óta tervezek, meg szűnik létezni. Most sajnálom, hogy távozni készültem és felálltam, mert úgy érzem a talaj kezd kicsúszni alólam.
- Bazmeg! Grace, jól vagy?! - valahonnan a távolból hallom ahogy Hunter hozzám beszél, de nem tudok válaszolni. El kezdek remegni, és ekkor a szememből már patagzanak a könnyek. Ekkor Will elkapja a karom és leránt az ölébe. Szorosan tart és simogatja a hátam, amitől egy kicsit meg nyugszom, Garrett és Hunter is nyugtat. A többiek nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, soha nem láttak így kiborulni. Mikor meg nyugszom erőszakosan letörlöm az arcomról a könnyeket, és felállok.
- Srácok én most haza megyek!
- Mi is megyünk, holnap találkozunk. Sziasztok! - Hunter-rel és Garrett-tel haza megyünk. Amit beértem a házba fel rohanok a szobámban. Nem is köszönök senkinek. Mielőtt becsuknám az ajtót hallom ahogy anyu érdeklődik mi történt és a bátyáim elmondják nekik. Ledobom magam az ágyra, rá nézek a telefonomra és látom, hogy Will üzenetekkel bombáz, kikapcsolom a telefonom és ledobom az asztalomra. Vacsorázni se megyek ki.