Tűz és víz (Átszerkesztés alatt )

9.fejezet

- Szállj már le rólam! – mondta fenyegető hangon a szőkeség. 

- Most haragszol rám, Takeda? –kérdezte ártatlan hangon az Anbu. 

- Kellene Sakio? – kérdezett vissza Naruto. 

- Hát megismertél? Már azt hittem elfelejtettél engem – válaszolta vidáman Sakio, miközben a körülöttük állók ide oda kapták a fejüket a két fiú között. 

- Bár csak olyan könnyű lenne téged elfelejteni. Miért jöttél elénk?Gondolom nem azért, hogy engem üdvözölj – mondta a szőkeség. 

- Most részletezzem? Szerintem magadis tudod, hogy az egyik legveszélyesebbbmissing ninja miatt vagyok itt –válaszolta komolyra vált hangon az Anbu tag. 

- Akkor átadhatjuk neked Itachit, hogy mi végre lepihenhessünk? – kérdezte egy fáradt sóhaj kíséretében Takeda. 

- Hadd gondolkodjam kicsit – mondta vontatottan Sakio. 

- Az isten szerelmére ne szórakozz márvelem! Viszed, vagy vigyem? – kérdezte a szőkeség elvesztve türelmét. 

Sakio megdermedt Takeda kirohanásától,s csak az arca előtt lévő maszknakbköszönhette hogy semmit nem vettek észre a többiek. A szőkeség nem várta meg, míg Sakio magához tér a döbbenetéből, hanem Itachival együtt elindult az Anbu főhadiszállásra. A többiek csak pislogtak, ahogy Takedát lassan elnyelte a reggeli derengés, svégül teljesen eltűnt társai szeme elől.Sakio nagy nehezen összeszedte magát és már készült odébb állni, ha Kakashi nem kapja el a karját. 

- Honnan ismered Takedát? – Kérdezte a jounin 

- Ezt inkább majd tőle kérdezzék meg, de egyébként is beszélnem kell vele.Eredetileg nekem kellett volna magukkal mennem a küldetésre, de véletlenül elaludtam, és hát Takeda beugrott helyettem – válaszolta tarkó vakargatás közben Sakio. 

- Hova akartál menni? – kérdezte Sakura kíváncsian. 

- Az Anbu főhadiszállására, mivelvremélhetőleg még ott megtalálom Takedát. De ha nem, akkor muszáj leszek megkeresni, ugyanis történt egy-kétváltozás, míg távol volt – felelte komoly hangon az Anbu. 

- Még is mi? – kérdezte újra a kunoichi.

 - Ez nem rád tartozik – válaszolta Sakio,majd egy pukkanás kíséretében eltűnt. 

Sakura ismét csak tátogni tudott, az elmúlt napokban már sokadjára nem találta a hangját. A szürke hajú jounin lassan elindult saját lakása felé, s ezzel jelezte tanítványainak, hogy elmehetnek.Sakura még egy darabig egy helyben állt,s mire feleszmélt csapattársai már rég eltűntek a szemei elől. A kunoichi sóhajtva indult el otthona felé, s közben Sakion gondolkodott. 

Takeda, miután elhelyezték Itachit az Anbu hadiszállásán az egyik jól őrzött cellában, hazaindult, s fáradtan sétált be az egykori lakása ajtaján. Ahogy belépett a lakásba orrát megcsapta az áporodott és poros levegő,sóhajtva sétált az ablakhoz, s lassanbkinyitotta azt, beengedve a reggel friss levegőjét, amely lassan felváltotta a lakásban uralkodó áporodott szagot.Ahogy körül nézett meglátta a lakástellepő vastag porréteget, ami azóta keletkezett mióta elhagyta Konohát.Komótosan neki kezdett rendbe rakni a lakást, s néhány óra múlva már az ágyán feküdve kémlelte a plafont. 

Takeda már majdnem elaludt, mikor az ablakán keresztül belépett egy elől hosszú sötétbarna hajú, s kékes-szürke szeműfiú, aki vigyorogva ugrott az ágyon fekvő szőkeség nyakába. Miután a kék szemű srác felocsúdott döbbenetéből, teljes erejéből ledobta magáról a kellemetlen támadót, s dühtől szikrázó szemekkel nézett rá. 

- Mégis mi a fene ütött beléd Sakio? –Kérdezte felháborodva Takeda. 

- Bocs, Naruto. Tudod, örülök, hogy végre ismét itt vagy – válaszolta szélesen vigyorogva a barna hajú fiú. 

- Emlékszel mit beszéltünk Sakio?Egyenlőre még Takeda vagyok, hisz a faluban van Itachi is, aki köztudott, hogybaz Akatsuki tagja. – Fedte meg Takeda barátját

- De szigorú lettél. – Kezdte tréfásan Sakio – Na félre a viccel, most nem azért jöttem, hogy téged bosszantsalak.Történt némi változás az Anbu kapitány személyében – váltott komoly hangra. 

- Ehhez nekem mi közöm van? –Kérdezte fáradtan a kék szemű fiú. 

- Csak annyi hogy mostantól te vagy a főnököm – válaszolta vidáman a barnafiú. 

- Nani? Te most csak tréfálsz velem,ugye? – Kérdezte reménykedve Takeda. 

- Nem tréfának szántam. Te vagy az Anbu kapitánya, s ezentúl te fogodbosztogatni nekünk a parancsokat –válaszolta komoly hangon Sakio. 

Takeda döbbenten ült le a hozzá legközelebb eső székre, s meredten tanulmányozta a padlót. Sakio nem tudta mihez kezdjen, hisz nem épp ilyen reagálást várt az után, hogy közölte barátjával a jó hírt. A szürkés-kék szeműfiú tehetetlenül figyelte, amint a szőke fiú feláll, és az ablakán keresztül eltűnik a falu forgatagában. Sakio még jó néhány percig nézett ki az ablakon, majd leült arra a székre, ahol néhány perce még Takeda foglalt helyet.

 A szőkeség lakásával szembeni ház árnyékos részéből egy fekete szempár figyelte a két fiú közt lezajlott jelenetet, s mikor észrevette, hogy Takeda nem löki el azonnal a másik fiút szomorúan és egyben dühösen hagyta el rejtekét; s szívében keserűséggel tért haza saját lakásába. Amint hazaért bezárkózott abnégy fal közzé, s gondolataiba mélyedve bámulta a plafont, miután levetette magát az ágyára. Sasuke a gondolatait rendezgette, amikor szemére hullt a jótékony álom, s nem gyötörte magát kínzó gondolataival. 

Eközben a Hokagék sziklába vésett arcképe előtt, egyfél hosszú szőke hajú fiú állt a gondolataiba mélyedve, miközben szemeiből néhány könnycsepp folyt végig az arca két oldalán. A legszívesebben ismét maga mögött hagyta volna Konohát, de barátaira való tekintettel inkább maradt. Naruto nem akart Anbu kapitány lenni, s már régletett arról az álmáról is, hogy egyszer ő lesz a Hokage. Sóhajtva indult haza, scsak remélni tudta, hogy mire megérkezik a lakásához Sakio már nem lesz ott. Reményei szerte foszlottak,amint belépett lakása ajtaján, mivel a barna hajú fiú épp az egyik székén szunyókált. Takeda elfojtotta keserű sóhaját és az alvóhoz sétálva nem túl finoman felébresztette.