Minden szónak következményei vannak, de minden némaságnak is (Vkook)

8. rész

A lakásban ülök az ágyamon. Magamba fordulva, mint egy "depressziós" 13 éves. Miért ingadozik a hangulatom mostanában? Eldőlök az ágyamon, és a fehérre festett plafont nézem. Hallom a madarak csiripelését, a bérlőtársaim beszélgetését. Mindenki boldog. Kiteszem oldalra a karom és elképzelem hogy itt van mellettem Tae. Becsukom a szemem. Látom őt előttem, ahogy fáradtan rám mosolyog. Kinyújtja a karját, és magához szorít.
-Tae, nem engedlek el soha.

Megijedtem a hangos telefon csörgése miatt, és leestem az ágyról.
A telóm messzire esett, be az ágy alá, ahol viszont sötét volt így alig találtam meg.
Látom Jimin az.
-Szia
-Na csak hogy felvetted! Azt akartam kérdezni, hogy lesz egy ma parti Yoongiéknál, úgy 10 fele és hogy jönnél-e.
-Hétköznap van.
-És? Jót tenne a kikapcsolódás.
-Hát nem is tudom Jimin.
-Na gondold át, szerintem élveznéd. A kisboltal szemben lakik, a nagy fehér házban. Várunk.
-Rendben, átgondolom.

Pár órányi szenvedés után rávettem magam a dologra, és a szekrényemhez pattantam, hogy valami rendes ruhát találjak magamnak. Semmi kedvem sincs.
Pár pillanat múlva már Yoongi háza felé tartok. Jó sötét van. Csak itt-ott világítanak az utcai lámpák.

-Kísérj haza! Nagyon sötét van.
-Rendben Kookie.
Kiléptünk a házából és a sötétségbe vetettük magunkat. A vállamra tette a kezét, és egész úton vicceket mesélt. Az utcák nevetéssel voltak teli az éjszaka közepén. Élveztem. Igazából akkor kezdtem el érezni valami többet. Valamit ami melengette a lelkemet. Ketten a csöndben, a semmi közepén de mégis jól elvoltunk.

A házba belépve, rögtön leültem. Sokat kellett sétálnom. Az alkohol szagot ennyire akkor éreztem utoljára, amikor apámnál voltam. A zene hangosan üvölt még a saját gondolataimat is alig hallom. Csak Hobit látom. Épp táncol egy lánnyal.

Na ne. Ezt senki nem mondta. Mit keres itt Tae?!?! Most komolyan. Kikapcsolódni jöttem, nem megint azon agyalni hogy mit tegyek most, meg mit tehettem volna másképp.
A tömegben táncol. Mégis egyedül. A gyönyörű teste követi a ritmust, az ujjatlan felsője pedig jól kiadja formás karjait.

-Taehyung! Sajnos a partnered nem tud jönni a keringőre.
-Tessék? És ezt pont most kellett neki közölnie, amikor 10 perc és kezdődik az ünnepség? Az alatt nem találok másikat. Tudja nekem mennyire fontos ez a 8. ik-os osztálytánc.

Nagyon sokat készült a bálra. Azt szerette volna, ha büszkék rá a szülei, és legalább ebben jól tud teljesíteni. De nem. Minden remény szerte foszlott.
A tánc alatt állt és nézett minket. Néha követte a mozdulatokat, lépegetett egyet ketőtt, de a társaságon kívül. Belül biztos szét volt törve, kívül pedig nem mutatott semmilyen érzelmet. A sok táncpróba, a gyakorlások mind hiába vesztek számára. Akkor már mindegy volt neki.

Hirtelen rájövök, hogy meglátott hogy bámulom őt. Abba hagyja a táncolást, és elmegy. Megint. Miért hagyom mindig?
-Nem tudom. Jobban megkéne magad erőltetned, ha annyia kell. -ül le mellém Jimin.
Ez honnan tudja mire gondolok?
-Neked még nem mondtam? Hallom az emberek gondolatait.
Hát ilyen nincs.
-De van.
Tátott szájjal nézem, hogy most ő tényleg hallja a gondolataimat?!?
-Ne aggódj Jungkook. Annyira hangos a zene, hogy nem magadban gondolkodtál, hanem ki is mondtad.
-Hú, már kezdtél megijeszteni.
Azzal felnevetett.

Pár pillanat múlva egy menta hajú srác huppan Jimin ölébe.
Biztos ő Yoongi, már mesélt róla Jimin, de azt nem, hogy ennyire jóba vannak.
-Na szerintem én most megyek. -álltam fel.
Most mégjobban elment a kedvem, hogy megláttam Taet.
-Miért még csak most jöttél?
-Nincs hangulatom Chim chim.
-Chim chim? Na mi van? Becézgeted is már! Hagyd abba, így nem szólíthatod! -förmedt rám Yoongi.
Ohh hát így állunk.( ͡° ͜ʖ ͡°)
-Jól van, már itt se vagyok.
-Amúgy meg nem is mondtad hogy... -súgtam oda Jiminnek, miközben kikisért.
-Majd elmondom, de vissza kell mennem.
-Rendben, de ne csináljatok semmi hülyeséget.
-Azt majd meglátjuk.
-Jimin!
-Na okés, semmi nem lesz, még nem vagyunk együtt.
-Még... Megyek jó? Szia!
-Szia!

Kicsit elmosolyodtam Jimin boldogsága miatt.

Nagysokára hazaértem. Ledőlök az ágyra, és nyomban elnyom az álom, kivételesen. Lehet a friss levegő okozta, hogy nincs semmilyen gondolat a fejemben. Többször kellene 11 után a lámpa oszlopok között szlalomozni. (Csak azért, hogy legyen valami érdekes is a vánszorgásom mellett.) Egy újabb reménnyel alszom el. Érzem ahogy lassan a sötétség a hatalmába vesz.

-Jó éjt Taehyung!