Oh, My Sharona

A napló

A délutáni nap fénye sután árad be a kis padlásszoba mégkisebb ablakán. A port szinte vágni lehet, ahogy a napsugarakban száll, olyan, akár a köd, s meglehetősen fullasztó.

Félve nyúlok egy újabb dobozért, hisz tudom, ha megmozdítom, csak újabb porfelhőt szabadítok a levegőbe. De veszem a bátorságot, s némi köhögés kíséretével de elmozdítok egy újabb dobozt. Muszáj találnom egy megfelelő ajándékot az Eduknak.

A nevem Sharona, s Riverlowban élek.

A falunk kicsi és...sáros, két naponta esik az eső, ha pedig egy kis időre is előbújik a nap, azt kerti munkával kell tölteni. A falu egy medencében van, hatalmas hegyek kerítenek be minket, e miatt szinte lehetetlen tartani a kapcsolatot a hegyeken túli településekkel, hisz a hágó nyáron is csak pár hétig használható.

Igyekszünk megteremteni mindent, amire szükségünk van, de mivel kicsi falu vagyunk, ez felettéb nehéz. Azonban van egy segítségünk.

A neve Eduk.

Egy mítikus fenevad, a legendák szerint már több ezer éves. Minden évszakban eljön egyszer, éjszaka, s elviszi az ajándékokat, amiket a ház előtt hagyunk neki. Ez bármi lehet, az apró csecsebecséktől kezdve egy szarvasmarháig. Ő cserébe másnap a falu központjában olyan dolgokat helyez el, amikre szükségünk van, de magunk nem tudnánk előállítani.

Magvakat, fűszereket, ruhákat, néha még ékszereket is, de akár fegyvereket és egyéb felszereléseket.

Nem tudjuk, hogy mi is ő valójában, még soha sem látta senki, mivel az Eduk megérzi, ha figyelik, vagy ha megakarják figyelni, s nem jön el. Nem viszi el az ajándékokat, nem hagy hátra ellátmányt, s az elkövetkező hat hétben nem fog esni eső. Ezért szigorú szabályaink vannak az Eduk éjszakájára. Minden egyes ház ki kell állítson valamit, különben elűzzük a lakóit, s ugyanez a helyzet azokkal is, akik megpróbálják meglesni a fenevadat. De hallottam férfiakat, akik arról beszéltek, hogy ők az elűzetésnél sokkal rosszabb dolgokra is hajlandóak lennének...

Tehát az Eduk élteti a falut, nélküle pedig nagy bajban lennénk.

Mikor hatéves voltam, az Eduk egyik ellátmányában a nagynéném talált egy csinos kis hajtűt. Aranyból van, vörös ékkövekkel kirakva. Szinte minden nap hordom, ugyanis pontosan azon az estén kaptam, amikor édesanyám is elhunyt. Anyám sokat betegeskedett, s egy hideg téli éjszakán nem bírta tovább.

Nem sokra emlékszem vele kapcsolatban. Lassan tizenhárom éve, hogy elment. Kevés tárgyam maradt tőle, a nagynéném nevelt, ő pedig az Eduknak ajándékozta anyám szinte minden tárgyát, ékszereit, könyveit, miegymást.

Mindig úgy éreztem, hogy ő szeretné eltűntetni minden nyomát az anyámnak. Nem tudom, hogy hibáztassam-e vagy sem. Sokat mesélt arról, hogy apám egyszerű szélhámos volt, s hiába győzködte anyámat, hogy ne találkozgasson vele... Nem tudom mi történt apámmal, még sosem találkoztam vele, Matilda néni pedig nem igazán beszél róla. Ahogy anyámról sem.

Így fogalmam sincs arról, hogy pontosan mi is történt közöttük, vagy hogy hová tűnt apám, de Matilda néni mindig zaklatottá válik, ha felhozom ezt a témát, így egy idő után... Feladtam.

Ma lesz az Eduk éjszakája, s Matilda néni azt mondta, keressek valamit, amit odaajándékozhatunk neki.

Úgy tűnhet, hogy nem sokat számít, mit adunk neki, de nem így van. Az Eduk az olyan tárgyakat kedveli, amelyek sok mindent megéltek már. Például egy olyan festményt, ami egy ház ebédlőjében állt évtizedeken keresztül. Ha úgy vesszük, az a tárgy sok mindent látott, vitákat, szerelmeket, családi momentumokat. Ezért jó, ha régi dolgokat adunk neki. S minnél több emlékkel rendelkezik az ajándék, annál nagyobb lesz a névre szóló jutalom az Eduk estéjének másnapján.