Oh, My Sharona

Életveszély reggelire

A következő fél órában nem sokat tárgyalunk Alfonzzal. Megígérteti velem, hogy nem beszélek a kulcsról egyik testvérének sem, és hogy amint visszaérek a szobámba, elrejtem.

Igyekszem végezni a feladatot, amit rám bízott, s már kezdek megbarátkozni a kézírásával is.

Valamelyest úgy érzem, Alfonzzal is sikerült többé kevésbé... Közelebb kerülnünk egymáshoz. Az előbbi kis kibontakozás sokat segített, ráadásul most már tartozik nekem, hisz őrzöm egy titkát. Azt mondta, sokat marják egymást a testvéreivel. Tehát ha elmondanám nekik, hogy Alfonz felajánlotta nekem a szabadulás kulcsát... Talán kirobbantanék valamit, talán csak magamra haragítanék mindenkit.

Lehet jobb volna, ha nem Callodban bíznék, mint elsődleges információ forrás, hanem Alfonzban. Urlich szóba sem jöhet, Callod szeszélyességét pedig képtelen vagyok kezelni. Ha türelmes vagyok és tapintatos, kiszedhetek belőle egy s mást.

Miután mindketten befejeztük úgy ahogy a papírmunkát, Alfonz javaslatára elindulunk reggelizni. Fogalmam sincs, hány óra lehet, talán tíz. Úgy tűnik, a reggelinek nincs megszabott időpontja...

Útközben támad egy ötletem. Eddig is úgy gondoltam, a cselédek jó pletykafészkek lehetnek, csak én még nem sikerült egyik közelébe se férkőznöm, de ez megoldható.

  - Alfonz. -Szólalok meg hosszú idő után először. Alfonz kíváncsian néz rám. -Kaphatok egy szobalányt?

  Ezzel sikerül meglepnem, hitetlenkedve kapkod ide-oda. -Szobalányt? Minek az neked?

  - Mert... -Hazugsááág-Otthon a nagynénémmel laktam és hozzászoktam. Itt meg... Csak ti hárman... Szükségem van az ilyesforma női társaságra.

  - Mi okom volna eleget tenni a kérésednek? Tulajdonképpen fogoly vagy.

  - Amíg jól bántok velem, nem foglak titeket bosszantani. -Teszem kezeimet makacsul karba.

  Felvonja egyik szemöldökét. -Úgy érted, nem gyújtasz fel több könyvtárat?

Nos ezt visszakaptam.

  - Talán. -Válaszolom végül.

  - Talán. -Ismételi gyanakvó tekintettel, s most nem tudom eldönteni, csak játszadozik, vagy komolyan azt gondolja, képes volnék megint felgyújtani valamit, az arcáról képtelenség leolvasni bármit is.

  - Akkor kapok szobalányt? -Teszem fel a kérdést újra, egyenesen a szemeibe nézve. Nem retten meg, rajtam tartja a tekintetét.

  - Még átgondolom.

  Fél siker. És mégcsak nem is lett ideges.

  - De akkor a szobalány fog őrizni, amíg mi távol vagyunk. -Jelenti ki, s nem tudom, most ennek örüljek, vagy bánjam, hogy egyáltalán felhoztam a dolgot.

  - Mit értesz az alatt, hogy "mi"? Te és Urlich?

  Bólint.

  - Callodot sosem viszitek magatokkal? -Kérdezem kíváncsian. Hisz ha ő is velük menne, akkor csak a szobalányt kellene kicseleznem, s enyém volna a ház.

  - Tüzesvérű és kiszámíthatatlan. -Vonja meg a vállát. -Semmi hasznát nem vesszük az üzleti utainkon.

  - Akkor miben veszitek hasznát?

  Úgy tűnik, ezzel megfogtam, mert csak bámul előre, s látom, hogy ezúttal erősebben markolja a sétabotját. Két dolog jöhet szóba: vagy semmi hasznát nem veszik a középső fiúnak, vagy pedig egyszerűen titkolni szeretné. Valamiért biztos vagyok benne, hogy az utóbbiról van szó.