Oh, My Sharona

Bezárva?

  - Hogy lehettél ennyire figyelmetlen?! -Teremti le Alfonz Callodot immár cirka harmadjára.
 
  Callod nem felel, csak a fotele karfájára könyökölve bámulja a földet. Haja még mindig vizes, s a szeme körüli festék is teljesen elmosódott, kaotikus látványt nyújtva az arcának.

Alfonz mellette áll, a botjára támaszkodva, míg valamivel odébb Urlich, a szalon árnyékosabb felében egy heverőn nyúlik el. Mellette, a szőnyegen ott fekszik Ceres, aki minden alkalommal felmorran, ha csak ránézek.

Lassan fél órája, hogy a leégett könyvtárról vitatkoznak. Én egy magányos széken ülök, háttal a kandallónak, a szoba egyetlen fényforrásának, távol mindhármójuktól.

Alfonztól eddig elejtve már mindent kaptam, paraszt libát, ostoba tyúkot, szerencsétlen sártúrót, bár nem igazán fájnak szavai. Nem érdekel. Véletlen volt és kész. Na meg a szidás nagy részét még így is Callod kapta, hisz ő volt velem, mikor megtörtént a baj.

  - Nyugodj már meg végre -szólal meg Urlich a legnagyobb meglepetésemre-, senki sem használta azt a könyvtárat, a levelek meg amúgy is megmenekültek.
 
  - Az a könyvtár apáé volt. Az örökségünk része. -Förmedt rá Alfonz, aki hanyagolta az ordibálást, helyette szavai sokkal csípősebbek és gunyorosabbak voltak. Callodnál még mindig nem ijesztőbb.
 
  Rendben, szóval a könyvtár az apjuké volt. Mi lesz még, kiderűl, hogy a hamvait is ott őrizték?

  A feketeségre nézek. Engem bámul unottan, s látszólag az sem érdekli, hogy észre vettem. Zavartan elfordítom a fejem, szemem sarkából pedig látom, hogy ő is így tesz, s inkább fel néz Alfonzra.

  - Mondd csak, hányszor ragadott karon apa, vonszolt be abba a könyvtárba és mondta neked azt, hogy íme, fiacskám, legféltettebb kincsem, őrizd meg a halálom után? -Kérdezte, dacolva Alfonz minden dühével. Ha nem lenne tulajdonképpen ő is hibás a dologban, azt gondolnám, hogy engem véd.
 
  - A ház egyik részére sem mondta ezt, mégis őrizzük.
 
  - Apa nem szerette azt a könyvtárat. -Szól közbe Urlich, mindenki figyelmét magára vonva. -Nem emlékeztek? Az első házasságából maradt.
 
  - Miért véditek? -Morran fel Alfonz, mire Callod hirtelen feláll helyéről, s annak ellenére néz farkasszemet az ezüsthajúval, hogy utóbbi vagy fél fejjel magasabb nála.
 
  - Én nem védem. De elegem van, hogy egy olyan könyvtárért korholsz már fél órája, aminek semmi hasznát nem vetted.
 
  Jól látom, hogy sikerült őket összeugrasztanom? Ez ilyen könnyű?

Alfonz mély levegőt vesz, úgy tűnik, szeretne mondani valamit, ám végül magában tartja, s lenéz a földre.

  - Rendben van. -Szólal meg egy kis idő után. -Mostantól bárki is fogja felvigyázni, egy pillanatra se tévessze szem elől. Még a végén felgyújtja a házat.
 
  A megjegyzésre csak grimaszolni tudok.

  - Callod, te már bizonyítottad, hogy alkalmatlan vagy erre a feladatra. -Folytatja az említettre nézve, aki karba teszi kezeit.
 
  - Te is éppoly alkalmatlan vagy rá.
 
  Alfonz ekkor Urlichra néz, aki megszeppenve teszi mellkasára a kezét.

  - Tán csak nem...
 
  Könyörgöm, ne.

  - Holnap a tied. -Jelenti ki Alfonz, s engem mintha jeges vízzel öntenének tarkón.
 
  - Komolyan rám bízod? Hogy én vigyázzak rá? -Kérdezi Urlich hitetlenkedve.
 
  Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, melyiket választanám legszívesebben. Fogalmam sincs, melyikben bízhatok.

  - Nem elég, ha csak szemmel tartom? -Folytatta, a szemkötőjére mutatva.
 
  - Annak én is jobban örülnék. -Mondom ki hangosan, mire mind a hárman rám néznek, s hirtelen úgy érzem, ezt nem kellett volna.
 
  Alfonz mindkét kezével rátámaszkodva a botjára gondolkodik el, majd higgadtan megszólal. -Sharona, a holnapi napot a szobádban bezárva fogod tölteni, amíg el nem döntjük, ezek után ki fog rád vigyázni.