Oh, My Sharona

Csak egy dísz

Hogy mit csináljak? - hangzik el bennem a kérdés. Döbbenten figyelem Urlichot, aki látszólag meglehetősen kedvét leli az egészben.

- Jól hallottad. -Erősíti meg. -Válassz csak. Bár véleményem szerint nekem nem sikerült belopnom magam a szívedbe...

  Ebben nagyon is igaza van. Bárkit, csak őt nem.

Mély levegőt véve mérlegelem magamban a dolgokat, végül is, ha nagyon muszáj... Callod nem tűnik borzalmasnak, de még nem sokat láttam belőle, így fogalmam sincs, milyen lehet valójában, s nem akarok hasra esni. Pedig, őszinte leszek, szívesen bámulnám azt a szempárt egész nap, de...

Eddig Alfonz tűnik a legmegbízhatóbbnak. Végül is, ő a nagyobb testvér, érettebb, mint a másik kettő, ez a dolga, s belőle nézném ki a legkevésbé, hogy dühében a hátamba vájna egy kést.

  - Alfonz. -Felelem bizonytalanul. A terem elcsendesedik, az említett pedig félúton megakad az utolsó korty teájának lenyelésében, s ahogy elnézem, ha az etikett megengedné, most helyben megfulladna.

  - Te meg a pompás ötleteid. -Morogja kissé rekedten, miközben visszateszi a csészét az alátétre. A megjegyzés Urlichnak szólt, aki jókedvűen felnevet.

  - Ugyan, Alfonz, te sem szeretnéd, hogy egyedül járja a házat, így van?

  Az ezüsthajú felsóhajt, majd felegyenesedik az asztaltól... És az ég szerelmére, vagy másfél fejjel magasabb nálam.

Inkább lesütöm a fejem, s tekintetem akaratlanul is Callodra téved. Már nem engem figyel, sőt, jobb kezével támasztja fejét így már az arcát sem látom. Tán csak nem csalódott?

Alfonzra nézek, aki időközben megkerülte az asztalt és mellém ért. A látvány meglep, ugyanis egy sétabotot tart kezében, melynek markolata egyik végén S formában be van hajlítva, míg a másik egyenes és baljóslóan hegyes.

Ő intéz felém egy fagyos pillantást, majd az ajtó felé indul. S már látom, minek a sétabot, ugyanis enyhén sántít a jobb lábára, így muszáj a botra támaszkodnia. Ez talán előny. Ha futnom kell, nem tud utolérni, igaz?

Ahogy picit távolabb ér, kiszúrom, hogy a sétabot egy fémből készült, hegyes, kétélű pengével végződik. Mégis mi ez a hely?

Mély levegőt veszek és Urlich felé fordulok.

  - Tehát? Vissszakapom a hajtűm?

  Urlich elszörnyedve néz rám, majd felháborodást látok kirajzolódni az arcán. -Minek az neked? Amúgy is tőlünk kaptad. -Feleli hetykén, majd felemeli a hajtűt s a szemem láttára, mindenféle hezitálás nélkül ketté töri.

Az ékszer apró, csilingelésre emlékeztető hangot ad ki, mely betölti a termet.

Végül is... Igaza van, nem? Tőlük kaptam... Talán pont tőle... Nem egy kedves rokonomtól, egy szerettemtől... De az édesanyám halálának éjszakáján került hozzám.

Érzem, hogy elsápadok, s legszívesebben a torkának ugranék. De talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hisz... Hárman vannak ellenem.

Szemem sarkából látom, ahogy Alfonz, féloldalasan felém fordulva lesi minden mozdulatomat, s Urlich is mintha csak fel lenne készülve arra, hogy esetleg kinyilvánítom nem tetszésemet. A feszültséget vágni lehet a teremben.

S bármily bosszantó, amit tett, bármily bosszantó ő maga, ő maguk, nem veszthetem el a fejem ilyen apróságokért. Csak egy naplót akarok megszerezni, s a cél elérése érdekében képes leszek eltűrni ennek a baromnak a piszkálódását.