Sziasztok! Ez életem első írása itt wattpadon. Ezt a "könyvet" olyan napló szerüségnek terveztem, hol önmagam lehetek, s kiadhatom az érzéseimet. Ha úgy gondolod kedves olvasó, hogy érdekelne a nyomorult kis életem, akkor jó szórakozást! (:
,,Heg a csuklómon.
Örökre ott fog maradni.
Nem azért, mert mély,
Hanem azért, mert ha el is halványul,
Mindig tudni fogom, hogy volt és ki miatt."
Nem is tudom, hogy hol kezdjem...elég sok minden történt, míg eljutottam arra a mélypontra, ahol most vagyok.
Kb 3 éve elkövettem egy nagy hibát, mit akkor sok kamasz elmondhatott magáról. Szerelmes lettem. Azonban, az csak egy elérhetetlen vágy volt, mert a kiszemeltem 28 éves volt. Én pedig akkor voltam 13. (igen, enyhe apakomplexusom van)
Mindent megtettem, hogy felfigyeljen rám "Edző bá". Hánytattam, vagdostam, éheztettem magam-persze ezt évek leforgása alatt.
A vagdosással úgy voltam az elején, hogy csak figyelem felhívás céljából teszem, de a függője lettem. Csak egy vágás, majd mégegy és így tovább.
Ez a dolog már annyira elfajúlt, hogy korházba kerültem, majd be a pszichiátriára. Megjegyzem, ekkor még senki sem tudott a dologról. Se a szüleim, se a családom, se a barátaim.
Ekkora elértem már a célom és felfigyelt rám az én egyetlen szerelmem, de nem úgy ahogy gondoltam. Szerintem szánalmat érzett és elkezdett velem négyszemközt beszélgetni, hogy mi bánt, miért tettem azt amit, miért éheztetem magam stb.
Kb 1 évig mindig beszélgettünk edzések után, mígnem eljött a nap. Az a nap, mit tudtam, hogy egyszer be fog következni, de nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen.
Egy szilveszteri buliból hazatérve szörnyű fogadtatás várt. Edző bá felhívta a szüleimet és elmondott nekik mindent, majd cserbenhagyott.
Nem keresett. Nem hívott. Nem foglalkozott velem. El is lettem tíltva az edzéseitől.
Ő volt az egyetlen ember, akiben megbíztam
Ő volt az egyetlen ember, akire számíthattam
Ő volt az egyetlen ember, aki elrabolta szívem
Ő volt az egyetlen ember, aki benyúlt a bordáim közé, kilopta a szívem és úgy csinált, mintha semmi sem történt volna.
Azóta eltelt 9 hónap és talán köszönő viszonyban vagyunk, de az sem mindig. Fájdalmas a mai napig úgy felkelni, hogy tudom, hogy nem számíthatok senkire. Magam vagyok a nagyvilágban. Persze ott van a családom, de ha jobb lenne a kapcsolatom a szüleimmel, akkor talán nem lennék apakomplexusos.
Kezdek belefáradni az élettel való hadakozásba. Teljesen üresnek érzem magam, s elvesztettem a reményt.
YOU ARE READING
Érzéseim darabjai
Random"Dalolj ha belül fáj is, Mosolyogj, ha sírni akarsz, Tanulj meg szenvedni, S akkor boldog leszel"
