Érzéseim darabjai

Félelmem

,,Amikor az ember kilép a komfortzónájából, akkor olyan dolgokat tanulhat meg magáról, amiket nem is tudott."

Az utóbbi napokban elégge magam alatt voltam. Biztos azért, mert már év vége van, vagy csak belefáradtam az élettel való hadakozásba.
Már csak a jövő hét van a suliból és jövőre minden más lesz. Nyolc emlékekkel teli évet fogok a hátam mögött hagyni. Ismerősök, néhány barát, tanárok, helyek melyekhez relikvia köt.
Az osztályomban nagyon rossz a közérzetem, ott nem is bírtam volna már sokáig, de a hely...
ahol szinte felnőttem.
Olyan jól tud esni, mikor egyedül vagyok és random odajön egy tanár és elkezd velem beszélgetni. Egy kis mosolyt tud csalni az arcomra.
Jövőre ez sem lesz már.
Mindig azt hittem, hogy az első napok a legnehezebbek. Tévedtem. Az utolsók azok. (L.L.)
Az új suliban a bunkó edzőstársamon kívül nem nagyon ismerek senkit.
Bekerültem az osztálycsoportba, ahol mindenki bunkózik mindenkivel. Már utálom őket.
Azt mondják, hogy legalább újrakezdhetek mindent és tiszta lappal indíthatok, de az emberek ugyanolyanok. Megtalálják a leggyengébbet és ahol tudják megtapossák. Legyen az bármilyen ok, akár a családja, barátai, élete, alakja, múltja vagy csak szimplán saját maga.

Hogy őszinte legyek ezt a részt kissé becsípet állapotban írom és így eléggé őszinte vagyok magamhoz és másokhoz egyaránt.
Olyan dolgokat mondtam/mondok, amik engem is meglepnek. Azt említik részegen őszintébb az ember és ha ez így van, akkor velem tényleg nincs valami rendben.
A gondolatok, amik hemzsegnek most a fejemben szinte felemésztenek. Rég nem éreztem ilyet.
Azt hittem, hogy ha iszok, akkor jó kedvem lesz, de nem...
Hajnal három van. Egyedül vagyok a szobában. Mellettem a penge és a kés, hátha jobb lesz, de ez csak feszültség levezetésre jó.

Apámmal az elmúlt 2 hétben nem igazán beszéltem. Anyám elmondta neki, hogy mit gondolok róla. Azóta nem nagyon keres.Eléggé szar érzés.
Senko nem tudja mekkora harcot vívok magammal nap, mint nap.

Én már csak biztonságra vágyom. Arra, hogy valaki meghallgasson és őszintén, tiszta szívből érdekelje az, amit mondok. Nem egy pszichológus, aki csak a munkája miatt teszi azt.
A barátomnak annyi mindent mondanék, de félek, hogy lenézne és cserben hagyna, mert nem ilyennek ismert meg. Mert végső soron mind azt szeretnénk, hogy a lelkünket szeressék és ne a testünket.
Mellesleg neki is van elég baja. Ő is olyan, hogy egyszer hülyéskedik, s jól érzi magát, késöbb pedig teljesen maga alatt van.
Minek fárasszam még én is?
Plusz nem akarom, hogy az legyen, mint régen Edző bával. Vele mindent meg tudtam beszélni, kivéve a lényeget, ami igazán bántott: Ő maga.

Olykor érzem, hogy tartozok valahova, valakihez.
Nade meddig?! 1 hónap, 2 -remélem nem.
A múltam miatt folyamatos kétejeim vannak és nem bírom élvezni a pillanatot, ezért is lenne jó beszélni valakivel.