Az elfeledett (Marvel ff)

Utazó

Másnap:
Szombat reggel van. Ilyenkor a rutinom, hogy be rakok reggel valami zenét és arra öltözöm fel, ma viszont másképp volt. Reggel olyan 10 körül keltem fel ami nálam nem megszokott. Alig aludtam este, egész éjjel Starkon gondolkodtam, és azon hogy meg kell szereznem azt a tesztet. Az már biztos, hogy beszélnem kell vele. De nem tudom, hogy mit mondhatnék. Mikor reggel ugyanezeken a kérdéseken rágódtam egy kopogó hangra lettem figyelmes. Anya volt az, azt is kérdezte hogy fent vagyok és hogy éhes vagyok-e. Mindenre azt válaszoltam, hogy igen. Az az igazság, hogy nem nagyon akarok vele beszélni. De muszáj túl lépnem rajta. Úgyhogy le mentem enni. Egy szót se szóltam, anyám persze furcsálta. Minden rendben? - kérdezte kíváncsian mire én csak annyit feleltem Fáradt vagyok a suli miatt, húzós hét volt, ennyi- mire anyámnak máris máson járt az esze. Szokás szerint. Ennyi beszélgetés elég volt neki mára, végülis van bennük valami közös, mind ketten szarnak a családra és a munka, munka, tudomány stb.
Ezek számukra a fontos dolgok.
Így hát felháborodva távoztam az asztaltól. Persze ez senkit se érdekelt. Össze szedtem egy-két cuccot és sietősen távoztam otthonról. Sétáltam. Úgy gondoltam ki kell szellőztetnem a fejem. Megláttam, hogy Queens-ben fel bukkant egy új hős. Izgatott lettem. Mivel Queens-ben él a nagynéném ezért simán elmehetnék oda.  Tudjátok mit? El is fogok. Megkeresem ezt a szuperhőst, össze haverkodok vele, majd megkérdezem ismeri-e Stark-ot. Meg van az új terv! Itt az ideje lelépni. Az első az, hogy fel hívom Emily-t.
Szia mond! -szólt Emily a telefonba.
Van egy tervem!- mondtam izgatottan.
Ahj. - sóhajtott Emily.
Mi az? - kérdeztem aggódva.
Holnap el utazunk a nagybácsim születésnapjára. Tudod mekkora a család.
Tenessi-be? -kérdeztem szomorúan.
Igen, a bolond bátyjáim már most be vannak indulva.
Jó szórakozást.
Mindenről be kell számolnod! - miután elhangzott a mondat letette. Remek. Úgy tűnik egyedül kell végre hajtanom a tervem. Kissé szomorúan, de boldogan mondhatom, hogy el megyek Queens-be. Haza mentem. Belopóztam anya dolgozó szobájába. Anya még hétvégén is be jár dolgozni, micsoda GEEK. Greg elment golfozni, most ez az új hobbija. Marcus pedig a szomszédban játszik. Sima volt a terep, egész könnyedén loptam el a DNS tesztet. Fel hívtam a nagynéném és el újságoltam neki, hogy oda utazom. Nagyon boldog volt, viszont annak nem őrült, hogy anyám nem tud róla. De meg ígérte, hogy nem szól neki, azt mondta ez az én saram.
Hát jól van. Elindultam egy magam a buszon.

Mikor oda értem Debi néni már ott állt a kapuban. Ölelkeztünk, majd azt mondta addig maradok ameddig csak akarok. Viszont azt nem mondhattam el neki, hogy megtudtam ki az apám. Lehet ő se tudja, hogy ki az. Így hát fel mentem a kis szobámba, régen jártam már ott, ezért tele volt plüss mackókkal. Nagyon vicces volt. Eszembe jutatta a régi szép időket. Mikor Peterrel fent játszottunk és ugráltunk az ágyon. Peter Parker a régi legjobb barátom. Mikor anno anyával jöttünk meg látogatni Debbie nénit és Kyle bácsit. Kyle bácsi azóta meghalt. Ahogy Peter nagybácsija is, Ben. Debbienek és Kylenak született egy fia, Sebastian, ő Főiskolába jár. Nem itt lakik, hanem egy albérletben. Rég láttam már őt is. Szóval le mentem a konyhába, Debbie ott ült és újságot olvasott. Megkérdeztem nem zavarok-e, és azt mondta nem, szóval el kezdtem kérdezgetni, hogy ismeri-e az új hőst itt Queens-ben.  A barátságos, és közkedvelt Pókembert? Hogy ne! -válaszolta izgatottan. Szóval Pókember. Ez lenne a hivatalos neve. Akkor legyen, Pókember meg foglak találni, persze nem egy főgonosz célból, hanem mert érdekel ismered-e Starkot.

Másnap:

Reggel arra keltem, hogy anyám hív. Nagyon nem akartam fel , aztán eszembe jutott amit Debbie néni mondott, ez az én saram, úgyhogy felvettem. Nem tűnt idegesnek, se aggódónak és ez aggasztott a legjobban, rohadtul nem érdekelte, hogy mi van velem, csak rá kérdezett miért tettem, hogy fent tartsa a látszatot. Nagyon unom már. Azért jöttem ide mert elegem van az otthoni szarságokból- legszívesebben ezt válaszoltam volna, de nem tehetem. Szóval annyit mondtam, hogy hiányzott Debbie néni. Persze annyit mondott érezzem jól magam, majd letette. Tipikus anyám, de nem érdekelt mert végre eljött a nap, amikor is még nem tudom hogy de el fogom érni a célom.
Le mentem reggelizni beszéltem kicsit Debbie nénivel aki, utána rögtön elment dolgozni. Remek! Tudtam ez a tökéletes pillanat. Fel mentem a szobámba betörtem a főkapitányság legtitkosabb szolgálatába, majd megnéztem a legújabb jelentéseket Pókemberről. Ma még nem látták sehol, tudtam, hogy ez a legjobb idő pont. Ma mégnem tett semmit, tehát nem nem sokára fog. Tökéletes lekaphatom. A hősök biztos, hogy ismerik egymást, tehát nagyon sok esélyem van. Irány a város.
Kimentem az utcára mikor megláttam Petert amint besétál egy sikátorba. Utána futottam. Megláttam, hogy leteszi a táskáját, készülődik valamihez. Gondoltam közbe szólok.
Szia Peter! - intettem neki.
Szia! Nahát. - válaszolt megijedve.
Talán megzavartam valamit? - kérdeztem kiváncsian.
Nem dehogy. -vágta rá Peter.
Akkor ide jössz? - kérdeztem nevetve.
Persze! - oda jött majd megölelt. Rég nem láttalak! Milyen a Manhattan? - kérdezősködött.
Sokáig elbeszélgettünk még a régről, és a jövőbeli tervjeinkről.
Te melyik suliba is fogsz járni? -kérdezte Peter mire én határozottan válaszoltam.
Az M.I.T.-ra. És te?
Hát én gyakornok, remélem később fel is vesznek. -jelentette ki boldogan.
És hol? - kérdeztem érdeklődően.
Stark Industries. -válaszolt határozottan. Meglepődtem. Gondolkodtam vajon el mondjam-e neki, vagy ne. Úristen. Peter az én emberem, nem Pókember. Peter ismeri Tonyt. Nem is kell nekem Pókember. Azta. Nagyon nagyon boldog lettem.
Komolyan? - kérdeztem rá.
Aha.... Figyelj nem ülünk be valahová? - kérdezte Peter.
De persze! - mondtam, majd elmentünk a Starbucks-ba.
Én nem kávézom. -jelentettem ki.
Az fura mert én se. -mondta Peter.
Mindketten nevettünk.
Akkor mit keresünk itt? - mondtuk egyszerre. Nagyokat nevettünk, közben eszembe jutottak a régi szép idők... És akkor Tony... Egyszerűen minden gondolatomban ott van. Muszáj lesz találkoznom vele. Mikor abba hagytuk a nevetést Peter a telefonját nézte, mintha várna valamire. Inkább nem kérdeztem rá, hanem szóltam, hogy ideje menni. Elmentünk a régi játszótérre, leültünk a hintába.
Na és most mi a hobbid? - aztán kapcsoltam.
Jaj, bocsi tudom, gyakornok.
Igen. -nevetett fel Peter.
És milyen? Mármint a meló.
Hát öm, remek. -válaszolt határozatlanul. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Sok a stressz tudod...
Aha értem. - nem bírtam ki bírni, hogy ne kérdezzek rá.
És Stark? Tényleg olyan mint ahogy mondják. -éés kimondtam.
Nem, kedvesebb mint hinnéd.
Megörültem. Milyen vasemberrel, egy igazi hőssel együtt dolgozni? -kérdeztem rá kedvesen.
Jó, jó... Neha elutazik, de jófej, igazi haverok lettünk. - Peter nagyon bizonytalannak tűnt de hittem neki, persze.
Elkezdett besötétedni.
Kaptam egy SMS-t sajnálom mennem kell, később beszélünk.
Starkhoz mész ugye? Nem akarok tolakodónak tűnni, csak rég láttalak, és máris el ragad téged.
Mondtam, majd Peter rögtön reagált.
Igen, igen sajnálom. -és már hűlt helye sem volt.Én is elmentem. Sétáltam a városban. Mikor egyszer csak egy robbanás féle hangot hallottam. Azonnal oda futottam, nem a kíváncsiság, hanem az emberek biztonsága miatt. Mikor oda értem megláttam Pókembert, nem hiszem el. Mikor nem akarom megtalálom. PÓKEMBER!- kiabáltam oda.
Szia......SSS....Szia....
Nagyon furcsa volt.
Segíthetek?- kérdeztem.
Nem, már jönnek a zsaruk, lépek.
Várj! - oda mentem hozzá. Beszélnünk kell! - majd elragadott és felvitte egy tetőre.
Figyelj nekem telefonálnom kell. - mondta Pókember.
Utána beszélhetnénk? - kérdeztem idegesen.
Elviszlek egy biztonságos helyre. -majd levitt a tetőről egy random utcába.
Jó utat!-majd el suhant.
Istenem elveszetettem. Hatalmas baleknak érzem magam, de még találkozunk Pókember.