Mára elegem lett mindenből,
De legfőképp az életből.
Szinte árad a boldogság mindenkiből,
Miközben én alig látok ki a könnyeimből.
A depresszióm kezdetét vette,
Nem érdekel semmi innentől kezdve.
Mondhatják, hogy az élet szép,
Bennem már összetört ez a kép.
Nem érdekel ki mit beszél rólam,
Már rég kis darabokra hulltam.
Már nem érdekelnek az emberek sem,
Muszáj lesz az álarcomat levetnem.
Nem tudom mit vétettem, amiért ezt érdemlem,
És nem érzem úgy, hogy bármi rosszat tettem.
De innentől kezdve minden megváltozik,
Ez az énem már régóta kikívánkozik.
Hátat fordítok az életnek,
Utat engedek a sötét énemnek.
A halállal barátságot kötök,
A szívembe pedig kést döfök.
